33094

Gašparovič március 21-i krasznahorkai látogatásán örömét fejezte ki, hogy a műkincsek nagy része megmaradt. Ígéretet tett, hogy ő is mindent megtesz, hogy a felújítás mielőbb megvalósuljon.

Úgy nyilatkozott, hogy nem jó érzéssel ment körbe, mert még felidézte magában az egykori állapotot, amikor a vár teljes pompájában állt. „Szerencse, hogy majdnem minden megmaradt, aminek magas történelmi értéke van” – fogalmazott, s köszönetet mondott a médián keresztül azoknak, akik részt vállaltak a gyors és szakmai mentési munkálatokban. „Meggyőződésem, hogy ezt a műemléket sikerül nagyon gyorsan felújítani. Örülök, hogy nemzeti gyűjtést is kezdeményeztek az ügyben. Én magam is hozzájárulok bizonyos összeggel. Valamint ezúton felszólítom az új nemzeti tanács tagjait, hogy első fizetésüket ajánlják fel a vár felújítására”- nyilatkozta.
Újságíró kérdésre felvetette, hogy a képviselők közt akár verseny is kialakulhat, hogy ki adakozik többet, úgy véli, hogy minimálisan 1000 eurót felajánlhatnak. Egy másik kérdés felvetette a március 18-i Kotleba féle krasznahorkaváraljai tüntetést, és szélsőjobboldali megnyilatkozásokat, melyre az államfő úgy reagált, hogy ő ezekről nem vesz tudomást, mert nem tartoznak a mai modern társadalomba. „Igen, sok hiba van, amelyet helyre kell hozni akár itt helyben is, de nem ezzel a módszerrel” – mondta.
Gašparovič tárgyalt a község polgármesterével is. Megállapodtak, hogy annyi a teendő, hogy egy órát se vesztegethetnek. A helyiek részéről az akarat, s a kedv meg is van hozzá, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek. Az államfő reagált a magyarországiak segítőkészségére is, melyet szépnek tart, s úgy fogalmazott, hogy ez szinte természetes, „hisz Szlovákia is segített, amikor a vörösiszap károsította Magyarországot, azt kell keresnünk, amiben egymásnak kölcsönösen tudunk segíteni” – nyilatkozta Gašparovič a krasznahorkai sajtótájékoztatón.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33091,33074,32933″}