esterhazy-janos05

Az elmúlt év októberében indult muravidéki és nyugat-dunántúli vándorútjára a Pozsonyi Magyar Galéria Hommage Esterházy festmény- és grafikai gyűjteménye.

A gyűjtemény huszonkét Kárpát-medencei és a világ más tájain élő kortárs magyar képzőművész negyvenkét alkotását tartalmazva, azok előtt a művészetpártolók és múltunkat, történelmünket tisztelők előtt kerültek bemutatásra, akik a szugesszív alkotások mellett, a kiállítást kísérő tartalmas szakelőadások révén is megismerhették a felvidéki mártír, Esterházy János életútját.

A 2007-ben alapított, s először 2008 májusában, a Pozsonyi Magyar Galériában bemutatott emlékező-, emlékőrző kiállítás anyagának hatalmas sikere úgymond aranyalapként szolgált a további művek begyűjtéséhez, a gyűjtemény megalapításához, a vándoroltatás beindításához. A PMG szakmai irányításával megbízott Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás tagjai készítették el az első alkotásokat, majd elsősorban azokat a képzőművész társaikat szólították fel a gyűjtemény műveikkel való gyarapítására, akik nem tartoztak a vörös rezsim nomenklatúrájába, csakis a párthűséggel kiérdemelhetett “Érdemes művészek” behódoló csoportjába. A gyűjteményt tehát azok a felvidéki-, anyaországi-, kanadai magyar képzőművészek gyarapították, s folyamatosan gyarapítják, akik hasonlóképpen, mint Esterházy János, hitüket a zord időkben sem engedték elvenni. Tehát több honi segítőnk – itt elsősorban meg kell említeni a Csemadok Választmányát, a Szövetség a Közös Célokért társulást, a budapesti székhelyű Esterházy János Emlékbizottságot, a Szülőföld Alapot, mely szervezetek önzetlen támogatásával megindulhatott a valóban sikeres vándoroltatás.

A kiállító képzőművészek, a szervezők, a vándoroltatás segítői büszkén mondhatják el, hogy a Hommage az Esterházy János című gyűjteményt a Kárpát-medencében mostanáig tizenkilenc helyszínen láthatták az érdeklődők.

A Budai várban, a Szentháromság-téren található Magyarság Házának impozáns, eklektikusan kiképzett épületének díszcsarnokában indult el a gyűjtemény bemutatója, ezt követően Budapesten még három helyen nézhette meg a közönség a tárlatot. Később Tatabányán, ahol Esterházy János egész alakos szobra is látható. Majd Szombathelyen, a neves Savaria múzeumban, Zalaegerszegen, Sopronban is bemutatkozott a tárlat. Ezen kívül látható volt az említett kiállítás másodszor Pozsonyban, a Magyar Kulturális Intézetben, majd Komáromban, Ipolyságon, Ipolynyéken, Kassán s másutt is.

Amint ez a bevezetőben említést nyert, rövid szünet után tavaly ősszel a szlovéniai magyarságnak is módjában állt megtekinteni a gyűjteményt. Martényi Árpád, a budapesti székhelyű Esterházy Emlékbizottság elnöke elmondta, hogy szívet melengető élmény volt látni azt, hogy például az ottani magyarság központjában, Lendván milyen hatalmas érdeklődés övezte mind a kiállítást, mind a gróf Esterházy életét bemutató, jellemző előadását. Miután Muravidék magyarjai is megismerkedhettek a gyűjtemény anyagával, decemberben Nagykanizsa, ez év januárjában Kaposvár, majd Veszprém értőközönsége is láthatta a tárlatot. Csehi József, a Rákóczi Szövetség Vas megyei elnöke arról tájékoztatott, hogy a gyűjtemény szuggesszív képei, melyek a művészi vallomásokon kívül sorsleíró szerepet is betöltenek, nagy-nagy elismerést arattak az egy-egy város képzőművészeinek körében is. A valóban nagyvonalúan megrendezett veszprémi tárlatnyitón dr.Márfi Gyula, veszprémi érsek, s Porga Gyula főpolgármester mondott köszöntőt, a mártír életét az a Molnár Imre, történész mutatta be, aki alapos és hosszadalmas kutató munka után több brilliánsan megszerkesztett könyvben foglalta össze Esterházy János, a ma számára is értékes üzeneteket hordozó életútját.

Március 15-én, a magyar szabadságharc ünnepnapján a Hommage az Esterházy János festmény- és grafikai gyűjtemény is ünnepel. Ugyanis Egyházgellén, a turul szobornál megtartott emlékünnepség keretén belül nyílik a helyi kultúrházban a gyűjtemény huszadik bemutatója. Ez a jubileumi kiállítás az indítója annak, hogy tavasztól itt a Felvidéken, pontosabban Dunaszerdahely, Galánta, Komárom vonzáskörzetében vándorol majd a gyűjtemény. Éppen ezért felhívjuk a községeinknek, polgári-, nemzeti közösségeinknek, ifjúsági csoportjainknak a figyelmét arra, hogy ha érdeklődnek a gyűjtemény kiállítása iránt, a következő e-mail címen vehetik fel a kapcsolatot a gyűjtemény kurátorával: ateliergabriel@centrum.sk

Kalita Gábor, Felvidék.ma