A könyvbemutatóra megtelt a kassai Löffler Képtár előadóterme. Némi lázas készülődés után, az ifjú Bálint Péter Gounod Faustjának Liszt Ferenc által készített átiratát zongorázta, majd Kövesdi Szabó Mária színművész Nagy László: Adjon az Isten c. versét szavalta el.
Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmányának elnöke üdvözölte a jelenlevőket a kettős alkalom kapcsán. Egyrészt, hogy Béres Józsefet köszöntsük kilencvenötödik születésnapján, de hogy maradandót is alkossunk, a Batsányi Kör nem egészen ötéves történetét Béres visszaemlékezései nyomán Máté László kötetbe rendezte.
Lapozzuk föl ezt a 95 évet – fogott mondandójához Kolár -, mert Jóska bácsi akkor egyéves volt, amikor Kassa Csehszlovákiához került és hároméves, amikor megkötötték a gyászos trianoni szerződést. Fiatalemberként járta az országot, de közbejött a világgazdasági válság, 16-17 éves komoly fiatalembernek számított, amikor Hitler hatalomra jutott. Majd jött a 38-as visszacsatolás. 1941-ben a kassai bombázás nyomán Magyarország belépett a második világháborúba. A háború azonban számunkra nem ért véget 1945-ben. Kihirdették a jogfosztó kassai kormányprogramot. 1948-ban Csehszlovákia kommunista útra tévedt. Húsz évre rá, 1968-ban új fejezet kezdődött az emberarcú szocializmussal, majd újabb húsz év és jött a Bársonyos Forradalom. Most újabb két évtized következett, s eljutunk napjainkhoz.
Ezen időszak alatt Béres is rengeteget dolgozott. Ha csak 1949-től, a Csemadok megalakulásától tekintjük, akkor majd 65 év alatt Béres József nemcsak a magyar kultúra, de a magyar média szolgálatában tevékenykedett. Csaknem 4 évtizeden keresztül volt a Szlovák Rádió magyar adásának kassai szerkesztője. Mindannyian irigyelhetjük ezt az életutat, nemcsak hosszú, hanem gazdag volta miatt is.
Ezután az ünnepelt emlékezett vissza tevékenységének éveire. Nehéz lenne mindent felsorolni – kezdte -, amikor a Csemadokban dolgoztam. A háború után találkoztunk azokkal, akikkel a nácizmus korában internálva voltunk. Tapogatóztunk. Magyarul nem volt szabad beszélni. Engem valaki meghívott a Mészáros utcába, az egészségügyi központba, ahol csupa orvos, ügyvéd, jogász találkozgatott. Azok, akik a koncentrációs táborokból jöttek haza. Magyarul beszélgettünk. Megjelentek a pártközpontból is. Nehezményezték sokan, miért beszélünk anyanyelvünkön. Orruk alá tartottam Lenin egyik munkáját. Hogyan lehet ezt megtiltani? Azután megalakult a városi Csemadok, és az Olimpiában szerveztük a kulturális munkát. Kár, hogy nem látok már ezek közül senkit. Amikor Brünnben fölléptünk, ránk csodálkoztak, tán pestiek vagyunk? Be kellett bizonyítani, hogy nem. Három vagy négy lemezt készítettek velünk. Ezeket Görcsös Mihály adta át a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.
Jártam a járást, nem voltak magyar könyvek, pl. Jánokon. Akkor jöttem rá, az emberek olvasni akarnak. Elmentünk a Szudéta-vidékre. Chomutovban Csemadok alapszervezetet alapítottunk. Az oda elhurcolt magyarok csak azután jöttek haza, amikor rendeződtek a viszonyok.
A Bodrogköztől Rozsnyóig alapítottuk a tánccsoportokat. Voltak elkötelezett emberek, akik gáncsoskodtak. Ugyanis az elkötelezett ember azt teszi, amit parancsolnak neki. Sok konfliktusom volt, de fölfelé buktattak. Postásként dolgoztam, majd városi Csemadok-elnök lettem. Sajnáltam elhagyni ezt az állást, mert ott megbecsültek és sohasem volt gond nemzetiségem miatt. Akkor került sor a Batsányi Kör megalapítására. Itt már mozgalmas élet következett. Nemcsak a Kelet-szlovákiai kerületet jártuk be. Életem másik szakasza Fábry Zoltánnal kezdődött. Ezrek jöttek el előadásaira. Később Illyés Gyulával, Keresztúry Dezsővel, Németh Lászlóval, Czine Mihállyal ismerkedtünk meg, akik eljöttek a rendezvényeinkre. Jöttek hozzám, Görcsös Mihályhoz. A nevek a könyvben föl vannak sorolva. Nem mentek el Kassáról anélkül, hogy föl ne keressenek. Illyéssel szorosabb, egészen családias kapcsolat alakult ki, sokszor odahaza is fölkerestem. Ő itt találkozott Turczel Lajossal és másokkal. Németh László háromszor jött föl a lakásomra. Sok dedikált könyvet kaptam. Németh egyik könyvébe beírta süllyedő világ tájai: Béres Jóskának. Furcsán néztem rá. – Valami nem tetszik? – Úgy módosítanám, egy elsüllyedt világ tájain.
Erdélyi Zsuzsa néprajzkutató volt a főtitkárunk, mindenesünk Budapesten. Amit ő kézbe vett, az meg volt szervezve. Aki emlékszik rendezvényeinkre, tudhatja, nagyon színvonalasak voltak. Mindaddig, míg a Csemadok központból ki nem jött a titkár. Bizonyos szervek is vártak a kapu alatt. A Csemadok központ több rendezvényt nem engedélyezett. Külföldről nem hívhatunk senkit. – A magyar színészek, a Tátrai Vonósnégyes nem jöhet? Már nem vehettem részt a Kodály Napok szervezésében. Figyelmeztettek, ha gyerekeim egyetemre akarnak menni, gond lesz. Még a minisztériumba is beidéztek. Végül Illyés és Czine segített. A Hviezdoslav-estet Szinán nem lehet megtartani! – jött a parancs. Rácz Olivér miniszterhelyettes eljött, megtartottuk. A gáncsoskodók az ablakon ugráltak ki. A másik gyalázat Tornagörgőn esett meg Benda Kálmán neves történésszel, aki Rákócziról tartott volna előadást. Dr. Csáji Bertalan kérésének tettünk eleget, hogy őket ne hagyjuk ki. Így megszerveztük. Ülünk, ülünk, a görgőiek nem jönnek. Szégyenkeztünk. Kínunkban boroztunk. Mit csináljunk? Sötét idők jártak, amikor az állam az egyház ellen fordult, mégis fogtam magam elmentem a katolikus, majd a református paphoz. Tőlük tudtam meg, letiltották az előadást. A központból Bodnár Béla és az akkori rozsnyói titkár állt a háttérben. – Mit avatkoztok a Batsányi Kör dolgába? – méltatlankodtam. – Nem fogtok holmi burzsujokat méltatni! – jött a korra jellemző válasz.
Szilicéről ismertük egymást Máté Lacival, így jutottuk arra az elhatározásra, hogy nyilvánosságra kellene hozni mindazt, amit megéltem. Összedugtuk a fejünket, László fogott hozzá, átnézte a zsáknyi tanulmányt. Üljünk le, beszéljük meg, hátha sikerül egy kötetet összeállítani. Sikerült. Sűrítve benne van mindaz, amit szerettünk volna megjelentetni. Innen mondok több tucatnyi embernek köszönetet ezért. Az olvasó dolga, mit szól hozzá!
Kolár Péter még ezután elmondta, hiánypótló munka, mely a kassai magyarok történetét 1945-től földolgozta. A háttérben Fábry Zoltán működött és az általa írt dolgok feketén eljutottak a kassai magyar értelmiséghez, tehát ezt a korszakot is értékelnünk kellene. 1949-ben alakult a Csemadok, az Olimpiában vert tanyát a magyar kultúra, ott működtek, ennek az időszaknak a vége felé, néhányan gondoltak egy nagyot. Össze kellene verbuválni a kassai magyar értelmiséget. Ez nem volt könnyű feladat az akkori társadalmi helyzetben. Az értelmiség gyanús volt és még gyanúsabb, ha ráadásul magyar volt. Batsányi Jánosnak a kassai régi magyar irdalom vezéregyéniségének nevét vette föl a Kör. Fantasztikus ünnepségeket, összejöveteleket tartott. Tagságát titokban tartották, amelyhez később hozzájutottam. 180 tagja volt. Értelmiségiek, tanárok, orvosok, egyházi méltóságok…. És mindannyian a magyar kutúra szekerét tolták előbbre. Nagyon sok magyarországi támogatónk volt. Illyés Gyula, Ortutay Gyula, majd a művészek, a Tátrai vonósnégyes, Jancsó Adrienn… Nemcsak a kassait, hanem a felvidéki magyar kultúrát karolták föl.
Ezután Máté László mutatta be a könyvet. „Veretes köszöntőt nem tudok mondani, mint a vőfélyek.” – kezdte. Jóska bácsiban benne volt az az íz, ami elismerést érdemel. Bibliai szóval, matuzsálemi kort ért meg, ezt a kegyelmet nemcsak a családjának kell megbecsülni. Hogy ennyien eljöttetek, megmutatták, így van. A genius lociról szeretnék szólni. A Löffler Múzeumban vagyunk, melynek van szellemisége. Béla és Klárika a kassai magyar közösség aktív résztvevője volt. A könyvben szerepel egy rész, mely abszurd. Amikor a Dóm falára a Rákóczi-epitáfiumot visszahelyezték. A szocialista rend maga tartott fönn groteszk állapotot. Löffler Béla maga, saját költségén elkészítette és segédeivel 1967 nyarán visszaállította az emléktáblát. A Batsányi Kör 1966-ban akarta volna, a hamvak hazahozatalának évfordulóján, de egy évig tartott az „intézkedés”. Senki nem koszorúzhatott, csak távolról lehetett megtekinteni a régi-új alkotást. Újraavatásról szó sem lehetett.
Löffler részt vett a Kazinczy Napokon is. Akkor fölvázolt egy emlékplakettet. Évekig ezt kapták a győztesek. Ezt ingyen és bérmentve készítette el. De nézzük meg a magasztos Kazinczy-szobrot! Ingatlanukat és ingóságaikat Kassa városára hagyták, kassai magyar polgárokként, amiről egyre kevesebb szó esik. Márai kassai magyar író volt, nem csak kassai író.
Jóska bácsi már elmondott néhány gondolatot az 1945-48 közötti időszakról. A kötetben is szerepel ez a háború utáni legembertelenebb korszak. A magyarokat földönfutóvá tették, megverték, kopaszra nyírták. Ilyen mélyről kellett indulni. Majd a kassaiak pálfordulását említette. Máté a népszámlálásokra utalt, melyek a huszadik században nagyon ingadoztak. Ezt azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, mert figyelembe kell vennünk a számadatok nyilvánvaló manipulálását. 1970-ben Batta György írt egy cikket – folytatta Máté -, amelyben több ezren kassai nemzetiségűnek vallották magukat. De tegyük hozzá, ez a cikk a valós népszámlálási adatokat is közölte, melyeket azonban a véglegesítés folyamán eltorzítottak. Tehát nem lehet a kassai magyarokon egyértelműen elverni a port.
A Batsányi Kör felmérte a könyvtárak helyzetét. Kiderült, a kassai könyvtárakban a lakosság 35%-a magyar könyvet olvas, holott a hivatalos statisztika egészen mást mondott. A „rejtett” magyarok így nyilvánultak meg. Ezek a dolgok a mai napig kísértenek. A mostani népszámlálás adatai csak országosan ismertek, de ez el kell gondolkoztasson bennünket, hogyan erősítsük meg a magyar közösséget. Németh László figyelmeztet, nem az a magyar, akinek az apja, nagyapja magyar, hanem akinek gyermeke, unokája magyar és magyar iskolába jár. Az elkövetkező időszakban ezt az alapvető kritériumot kell elfogadnunk. A 60-as években a magyar iskolák felmenő ágban voltak. Olyan legendás igazgatók oktattak, mint Rácz Olivér, vagy Schulz György. Ezek az emberek akkor is példát jelentenek, ha a jelenlegi helyzet merőben más. Minden generációnak az adott viszonyok között lehet és kell dolgoznia. Nemrég a Korzárban olvastam, 2000 diákot írattak iskolába. Ezek 4% magyar. Tehát 80 gyereket kellene beíratni a magyar iskolába. Országosan a magyar diákok 1/3-a nem jár magyar iskolába, Kassán egy negyede jár magyar iskolába. Ez lehet mellbevágóan kegyetlen megállapítás, de lehet ösztönző szempont is. Mit teszünk mi, hogy a magyar iskolába beíratott gyerekek száma növekedjék?
Nem akarom a Batsányi Kör történetét elmondani, mert ez a könyvecskénkben le van írva. A kezdetektől azt mostoha gyereknek tekintették. Az állambiztonsági szervek is élénken érdeklődtek. A névadással a folytonosságot kívánták biztosítani. Volt egy Kazinczy Társaság, de azt Lőrincz Gyula lefasisztázta. Fábry Zoltán jött az ötlettel, ha Kazinczy nem lehet, legyen Batsányi. Forradalmi költő volt. Ez ellen nem lehet senkinek sem kifogása. Ezt Fábry Zoltán házi orvosa, a jelenlévő Juhász György is megerősítheti.
Az emlékestek az anyanyelv művelését és ápolását szolgálták. Magas, tudományos szinten zajlott minden a Művészetek Házában, ezer ember előtt. Koruk legismertebb zenészei, irodalmárai, előadói jöttek. Minden évben évkönyvet kívántak kiadni. 1966-ban összeállt az első, de többszintű cenzúra gáncsolta. Végül 1970-ben megjelenhetett a Madáchnál. De csak ez az egy, amely ma már könyvritkaság.
Hogy lehetne a Batsányi Kör üzenetét összefoglalni? Minőségi kultúrát közvetített. Így kívánta megmutatni önmagunkat. Ez kitűnő.
Kassa csak úgy tud megmaradni, ha a régió támogatását élvezi, de Kassának is oda kell figyelnie a régióra. Ez az elvárás a Kör munkásságában messzemenően érvényesült. Mindig három-négy helyen mutatkoztak be a művészek, nem csak Kassán. Így több helyen életre szóló élményt jelentettek sokak számára. Kassán csak minőségi kultúrának van helye. Ennek meg kell nyilvánulnia az óvodában, iskolában, a Csemadok munkájában. Az egyházak feladata is a közösségépítés és az önbecsülés emelése. Nem a választásokról, vagy a politikáról kívánok beszélni, de ezt is csak a legmagasabb szinten tehetjük, hogy kisugárzása legyen.
Egy vallomás a végére. Azt szokták mondani, hogy a régieket maximalizmussal és elvekkel áldották meg. Kellemetlen helyzetbe kerültem – mondta Máté László -, mert az elmúlt fél évben sokat találkoztunk. Minden találkozáskor mindig újabb és újabb részletek kerültek elő. „Még ez is hiányzik, még azt is bele kellene tenni!” Valóban sok minden hiányzik, de letettünk egy alapot. Idén lesz az Új Nemzedék tánccsoport ötven éves. Ennek történetét is össze kellene foglalni. Szomorú szívvel kell végül elmondanom, sajnos néhány elírás maradt a kötetben, amiért elnézést kérek!
Majd a Csemadok szervei nevében Kolár Péter adta át ajándékát és egy köszöntő levelet. „Köszönet, hogy ennyi éven keresztül szolgálta a magyar kultúra ügyét.” – mondta Kolár. Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul önmaga és Magyarország nevében mondott köszönetet munkásságáért. Őszintén bevallotta, egy aggastyánt várt, de Jóska bácsi húsz évet nyugodtan letagadhat korából. Majd a gratulálók végeláthatatlan sora következett. Az ajándékokat elismerő szavak kísérték.
A bemutató és ünnepség fogadással ért véget.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/03/33109 1.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/03/33109 2.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/03/33109 3.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/03/33109 4.JPG” width=”106″ height=”106″ title=”nagyithato” }nagyithato{/japopup}
1 – Béres József emlékezik; 2 – Mezei Viktor, a könyv szponzora fölavatja a kötetet; 3 – A közönség; 4 – Czimbalmosné Molnár Éva, főkonzulasszony gratulál Béres Józsefnek
{iarelatednews articleid=”32956″}
