magyar-szlovak02

 Az MSZP március 12-én a szlovákiai választásokkal kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott, a magyar kormányt ért bírálatokra Semjén Zsolt reagált.

Az MSZP szerint az Orbán-kormány felelőssége meghatározó a szlovákiai magyar közösség megosztottságáért. Szabó Vilmos, a parlament külügyi bizottságának szocialista tagja hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a szlovákiai magyar közösség vereséget szenvedett azzal, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szombati választáson 2010 után ismét nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Véleménye szerint ennek egyik oka a Fidesz-kormány politikája, mivel az a két magyar párt együttműködésének előmozdítása helyett a megosztottságot növelte.

Az Orbán-kormány az elmúlt években és a kampányban is nyilvánvalóan az MKP-t támogatta, a Bugár Béla vezette Most-Híddal, amely az előző ciklusban kormánypárt volt, viszont szinte semmilyen kapcsolatot nem ápolt, ez pedig elfogadhatatlan – értékelt. A politikus arról is beszélt, hogy a Fidesz 2010-ben nagy hibát követett el, amikor annak ellenére nem volt hajlandó elhalasztani a szomszédos országokban élő magyarok könnyített honosításártól szóló jogszabály megalkotását, hogy a szlovákiai választási kampány miatt MKP vezetői is ezt kérték.

Balogh András, az MSZP elnökhelyettese – aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, a szocialisták egyidejűleg vállalják nemzeti elkötelezettségüket és az európai értékrendet, a kettő szembeállítása helyett – ezt azzal egészítette ki: kevésen múlott, hogy a Most-Híd párt bejutott a parlamentbe, a megosztottság miatt annak is fennállt a veszélye, hogy a szlovákiai magyarság politikai képviselet nélkül marad. Hozzátette: hasonló veszély fenyeget Romániában a magyar közösség – Budapestről is erősített – politikai megosztottsága miatt.

“Döbbenetes, hogy éppen az az MSZP beszél a magyarság megosztásáról, akinél jobban senki nem osztotta meg a magyar nemzetet, elég csak a 2004-es, a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra visszaemlékezni” – reagált az MSZP-s Szabó Vilmos szavaira Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

“Arra is emlékeztetünk, hogy a Most-Híd párt még 2009-ben alakult meg, tehát a szocialista kormány regnálása alatt vált megosztottá a felvidéki magyar politika. Mindazonáltal örülünk a Híd bejutásának a pozsonyi parlamentbe és annak is, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő nacionalista párt kiesett onnan. A magyar kormány a jövőben is megad minden segítséget a határon túli magyarok szervezeteinek ahhoz, hogy a magyarság érdekeit mindenhol sikeresen képviseljék” – közölte Semjén Zsolt.

HVG nyomán, Felvidék.ma