33604

Gútára is megérkezett az a kiállítás, amely Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész valamint tanítványai munkáinak egy részét mutatja be.

A kiállítás előző állomáshelye Komárom volt, majd több „megállót” érintve az utolsó végül Erdély lesz. Ez utóbbi a száztizenkét éve született festő szülőhazája.
A gútai magániskola folyamatosan épülő és szépülő új épülete méltó helyszínnek bizonyult a kiállítás számára. Április 12-én délután háromkor az oszlopcsarnok-galériában szép számban jelentek meg a vendégek. Többek között Csáky Pál, Horváth Árpád Gúta polgármestere, a város iskoláinak pedagógusai, Gyergyádesz László, a kecskeméti tűzzománc oktatással foglalkozó tanintézet igazgatója, Tóth Pál tanár, festőművész és még sokan mások. Nem utolsó sorban Barcsay Jenő hagyatékának örökösei is jelen voltak.
A műsort Sipos Dávid nyitotta meg, aki szaxofonon a székely himnuszt játszotta el Sipos Jázminka orgonakísérete mellett. Nagyon kifejező volt Jónás Csaba szavalata, aki Wass Albert Üzenet haza című versét adta elő. Csóka Gabriella zongorajátéka után Barcsay Jenő harmonikaszóval aláfestett vallomásai hangzottak el Cs. Bohák Viola illetve Csóka Gábor tolmácsolásában.
A felesége, Szokol Erzsébet valamint Majer Péter igazgató társaságában megjelenő Szokol Dezső alapító-tulajdonos a jelenlevőket üdvözölve megtisztelőnek tartotta, hogy a gútai magániskola adhat helyszínt a neves festőművész munkáit bemutató tárlat számára. Az iskola oktatási programjában fokozottan kiemelt szerepet kapnak a művészeti szakok. A tűzzománcozást már tizenhetedik éve oktatják, de azóta többek között a vitrázs-szakot, az ólomüvegezést is bevezették. Barcsay Jenő életművét és munkásságát Gyergyádesz László és Tóth Pál méltatta.
A Schola Privata gútai magániskolának tavaly ítélték oda a Barcsay Jenő díjat.

kaG, Felvidék.ma

Képgalériánk itt tekinthető meg

{iarelatednews articleid=”33407,32339″}