33230

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza 2012-ben Fölszállott a páva címmel népzene és néptánc vetélkedőt szervez. Az ötmillió forint összdíjazású versenyre 2012. április 30-ig várják a magyarországi és a külhoni jelentkezőket.

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza Fölszállott a páva címmel népzene és néptánc vetélkedőt hirdet 16–35 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok számára. A szervezők a versennyel tisztelegni kívánnak mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az elmúlt négy évtized alatt életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát. A verseny megrendezését egyúttal az idén megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő táncházmozgalom is motiválta. E négy évtizedes munka méltó elismerése, hogy 2011-ben a táncház módszert, mint a szellemi kulturális örökség védelmének magyar modelljét az UNESCO felvette nyilvántartásába.

A vetélkedő szervezői a teljes magyar nyelvterületről számítanak együttesekre és szólistákra: április 20-ig lehet jelentkezni adatlap és demófelvétel beküldésével. A zsűri helyszínenként maximum 100 produkciót hív meg a selejtezőkre, amelyeket május 20. és június 30. között rendeznek meg Gödöllőn, Komáromban (Szlovákia), Pécsen, Miskolcon, Szegeden, Kolozsváron (Románia) és Csíkszeredában (Románia). A selejtezők folyamán az MTVA stábja forgat a helyszíneken, ezekről az eseményekről a Duna Televízió 2012. október 14-én, 21-én és 28-án 3, egyenként 52 perces műsort sugároz.
Az elődöntőket 2012 szeptemberében tartják a Hagyományok Házában, az itt fellépő 50 versenyző közül a Sebő Ferenc vezette öttagú szakmai zsűri kategória megkötés nélkül 30 versenyzőt juttat tovább a középdöntőkbe (az elődöntőkről a Duna Televízió 2012. október 14-én, 21-én és 28-án sugároz műsort). A három középdöntőt egy berendezett televízió-stúdióban rendezik meg 2012 októberében, innen 10 produkció jut be a döntőbe (a középdöntőket a Duna Televízió 2012. november 4-én, 11-én és 18-án sugározza).
A verseny döntőit (4 db) 2012. november 25-én, december 2-án, 9-én és 16-án rendezik meg, a döntősöket a kiírók által felkért szakmai mentorok segítik a felkészülésben, az újabb és újabb műsorszámok összeállításában. Az első adás után 8, a második után 6, a harmadik után 4 versenyző jut tovább, a negyedik, végső döntőben a zsűri a 4 versenyzőből megszavazza a Fölszállott a páva 2012 győztesét, a legtöbb nézői szavazatot kapott versenyző pedig közönségdíjat kap. A döntőket (mind a négy döntőt) a Duna Televízió élőben közvetíti, 120 percben.

A részletek a www.folszallottapava.hu, www.dunatv.hu és a www.hagyomanyokhaza.hu honlapokon olvashatók.

A versenyre várják a teljes magyar nyelvterületről mindazokat az együtteseket és szólistákat, akik szeretnének részt venni e nemes megmérettetésen. Az idei esztendő azért is különleges, mert három mesterre is emlékezünk: a százhúsz éve született, kiváló magyar zeneszerző-népzenekutatóra, Lajtha Lászlóra, a magyar néptánckutatás nemzetközi hírnevét megalapozó, nyolcvan éve született Martin Györgyre, valamint a tizenöt éve Kolozsváron elhunyt zenetörténész-népzenekutatóra, Jagamas Jánosra. Mindhárman a Bartók és Kodály által megkezdett gyűjtőmunkának szentelték életüket, s mindhárman korszakosat alkottak. A vetélkedő ars poeticáját a százharminc éve született Kodály Zoltán egyik örökérvényű gondolata adja: „Amint nyelvet nem cseréltünk ezer év alatt, zenénk ősi gyökereit sem hagytuk el. Mai napig ez a zenerendszer a gyökere egész népünk zenei gondolkodásának. Nemzeti öntudatunk tudatalatti részének, a talán soha egészen nem tudatosíthatónak, éppen ösztönösségében döntő elemei nyelvi és zenei képzeteink.”

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

–    A versenyt a népzene és a néptánc területén tevékenykedő hagyományápoló szólisták és együttesek számára írjuk ki.
–    A versenyen csak olyan személyek vehetnek részt, akik a tehetségkutató verseny kiírásának időpontjában már betöltötték a 16. életévüket, ugyanakkor még nem töltötték be a 35. életévüket.
–    Egy személy csak egy kategóriában nevezhet. A versenyen hivatásos néptáncegyüttesek nem indulhatnak, az amatőr táncegyüttesek táncosai viszont együttesük nevezésétől függetlenül indulhatnak táncos szólistaként és a táncospár kategóriában is.
–    A vetélkedő szervezői a magyar nyelvterület minden hazai és határon túli régiójából számítanak együttesekre és szólistákra.
–    A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységéhez, illetve a magyarországi nemzetiségi régiók helyi hagyományaihoz kötődő produkciók jelentkezhetnek.
–    Más műfajok stíluselemeit, hangszereit, motívumkészletét vagy elektronikát használó feldolgozásokkal pályázni nem lehet.
–    A versenyző együttesek és szólisták továbbjutásuk esetén, a vetélkedő további fordulóira a verseny során korábban még be nem mutatott, új produkciókkal kötelesek készülni.

Felvidék.ma, cs.z., MTVA