33277

Párkányban először 2011 –ben rendeztek GIMI konferenciát, nagy sikerrel, s ezt ez év március 30-án folytatták.

Mocsi Beáta  a párkányi vegyes tannyelvű gimnázium igazgatóhelyettese elmondta, hogy diákjaik körében sikeresek az ilyen jellegű és formájú felkészülések, előadások. Évente eljutnak diákjaik hazai és magyarországi vetélkedőkre, sőt minden évben díjazott is van közöttük. A Power point formában bemutatott 10-15 perces előadások egy-egy témakörben tömör és alapvető információt adnak a hallgatóknak, és alapul is szolgálnak az általános ismeretekhez a társadalmi élet különböző területeiről.
A II. GIMI konferenciát a város polgármestere Ján Oravec nyitotta meg, majd Mocsi Beáta igazgató helyettes vezette le az előadásokat. A témakörök különböző területről szóltak. 
“Az élet édes oldala” címmel Hajdú Dalma és Molnár Viktória VII. D osztályos diákok érdekes előadást tartottak a csokoládé történetéről, előadásuk végén feltárva az osztály csokoládé imádatának statisztikáját is. „Görbe utakon” címmel Uzsák Krisztína VII. D. évfolyamos diáklány a gerincferdülés anatómiai elváltozásain keresztül, saját példáján és fotóival a probléma kezelési lehetőségeit, sőt műtéti úton való gyógyítását mondta el, nagyon izgalmas és jó összeállításban. A II. C-s Verbók Boglárka szólóban két előadást is tartott, melyből kitűnt, hogy szereti a helytörténeti feltárásokat: A „Párizsi mocsarak” és a „Fűri kastély” témaköre a régió történelmi, és természeti nevezetességeit tárta a nagy létszámú diák-, és vendég nézők elé. Krč Viktor az V. D- ből pedig a „görög mitológia” rejtelmeiből adott érdekes információt. Az előadók természetesen minden alkalommal feltárták a kutatás forrás irodalmát. 
Kellemes és hasznos délelőttöt töltöttek el az érdeklődők a diákkonferencián, s nem kevésbé hasznos ez a diákok szempontjából, akik a feltáró munka mellett az előadás módszereit is gyakorolják ily módon.  A Párkányi Gimnázium Tehetségpontja az ilyen jellegű rendezvényekkel segíti a diákok pályaválasztási lehetőségeit is.

DE, Felvidék.ma