33436

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerint a szomszédos Magyarországra szövetségesként kell tekinteni, amely partner az EU-ban és a NATO-ban. Pozsony nem élezi ki a helyzetet Budapesttel – hangsúlyozta.

Lajčák ezt a Pravda napilapban megjelent interjújában nyilatkozta. Meggyőződése, hogy most egészen más külpolitikát folytat majd a Fico-kormány, mint 2006-2010 között, mivel akkor a kormány tagja volt a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti párt is, melynek – Lajčák szavai szerint – javíthatatlan külpolitikai imázsa volt. Úgy jellemezte az akkor helyzetet, mint amikor valaki vasláncokkal akarna atlétikai versenyen részt venni.

Lajčák a hét elején Brüsszelben magyar kellégájával, Martonyi Jánossal is tárgyalt. A megbeszélésen tisztázódott az a félreértés, hogy Szlovákia nem tervez olyan, az állampolgárságot érintő szabályozást, amely diszkriminatív módon sújtaná a szlovákiai magyarokat. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy jószomszédi kapcsolatok fejlesztésére törekszenek. Lajčák júniusban Martonyi meghívására hivatalos budapesti látogatásra utazik.

{iarelatednews articleid=”33545″}