33760bA határokon átnyúló, „Közös értékeink” című projekt május harmadikán megtartott workshop-ján élménybeszámolók is segítették a hiteles tájékoztatásokról szóló szerkesztői feladatok könnyebb megértését.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet immár harmadik alkalommal biztosított helyszínt a szakmai tanácskozásnak. Az esemény meghívott vendége volt a Felvidékről érkezett Ladislav Kerekeš újságíró, aki egyaránt mozog otthonosan a nyomtatott és az elektronikus média berkein belül. A Kulcs Magazin érdeklődésére elmondta, előadásának témájaként a külföldi újságírói munka tapasztalatait kívánja megosztani a hallgatósággal.

A témakör elengedhetetlen eleme a technikák kezelése, amiket ugyan lehet tankönyvből tanulni, de az igazi rutint mégiscsak az adott helyzetekben történő gyakorlati tudás megszerzése és annak alkalmazása adja – sorolja a szerkesztő-riporter. – Számomra mindig kihívást jelent egy magyarországi tudósítás, lévén , magyarokról kell beszámolót készíteni Felvidéken élő magyarok számára. Hosszan lehetne sorolni, milyen dolgokra kell nagyon odafigyelnem, hiszen az elkészített anyagokat azért nem csak magyar anyanyelvűek olvassák, nézik. Soha nem felejtem el például a kolontári vörös iszap katasztrófát, vagy a hejcei repülőgép szerencsétlenséget, nagyon együtt kellett dolgoznia a szerkesztőnek és az operatőrnek ahhoz, hogy hiteles, ugyanakkor mindenki számára elfogadható anyag szülessen. Úgy vélem, nagyon sok újdonságot tudok mondani, hiszen a hallgatóság kizárólag fiatalokból tevődik össze, manapság pedig nem sok alkalmuk van az idősebb kollégák tanácsait hallgatni, mert szinte mindenütt fiatalok dolgoznak – fogalmazott érdeklődésünkre Ladislav Kerekeš.

Németh Csaba a Zsolca TV ügyvezető igazgatója „Média kommunikáció elmélete és gyakorlata” címmel tartott előadást, amelyben példákkal illusztrálta az egyes műfaji megoldások jó és rossz megvalósításait. Németh Csaba két évtizedes újságírói pályafutása során dolgozott a Magyar Rádióban, a Sláger Rádióban, az Európa Rádióban, valamint a Magyar Televízióban és a MiskolcTV-ben is, írt cikkeket országos és helyi lapokba, azt vallja, hogy az újságírás minőségét nem a hírek határozzák meg. A ZsolcaTV-ben 2005 óta igyekszik kollégáival olyan műsort a képernyőjére tenni, ami érdeklődésükre számot tartó és szórakoztató. A médiaszakember kiemelte, hogy a sokak által emlegetett globalizmus olyan hatalom, amelynek ellentéte a helyi, lokális aktivitások felébredése és közösséggé szerveződése. – Kiemelten fontos a helyi kultúra bemutatása, megismertetése – mondta érdeklődésünkre, majd megjegyezte, a „Közös Értékeink” projekt legnagyobb eredménye, hogy megismerhetik a szomszédos, és a határ-menti településeken élő emberek problémáit, a kihívásokra adott válaszokat, valamint a települések hagyományait, értékeit.

Serfőző László, Felvidék.ma