Bemutatkozik a dunamocsi református gyülekezet. Lelkipásztoruk, Dobai Sándor beszél a hívők mindennapjairól.
Dunamocs a Duna bal partján, Párkánytól és Komáromtól is huszonöt kilométerre fekszik. A 2001-es népszámlálás adatai szerint több mint 1200-an laknak a településen. A lakosság kétharmada református, az egyházközség választói névjegyzékében ötszáz személy szerepel. A gyülekezet ötszáz férőhelyes temploma egyike a legnagyobb református templomoknak Szlovákiában, 1860-ra négy év alatt készült el. A második világháborúban a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta a tornyát, tönkrement az orgona és az épület harmada is. Az újjáépítés 1960-ra, a templom építésének 100. évfordulójára fejeződött be. Új orgonát 2005-ben vásárolt a gyülekezet. Az egyházközség élén 1993-tól Dobai Sándor lelkipásztor áll.
A gyülekezetben a legfontosabb alkalom a vasárnapi istentisztelet, ezt követi a vasárnapi iskola, amelyet óvodás korúaktól egészen hatodik osztályosokig látogatnak. Hetente három alkalommal tartanak bibliaórát: szerda este a felnőttek számára, csütörtökön az énekkar próbájával egybekötött alkalom van, pénteken pedig a fiatalok találkoznak az ige körül. Nagyon változó az egyes alkalmak látogatottsága – mondja a lelkipásztor. A vasárnapi istentiszteleteken 40–80 közötti a létszám, de a felső határt ritkán érik el. Sátoros ünnepeken viszont jóval többen eljárnak, bár az ötszáz férőhelyes templom akkor sem telik meg.
Az viszont jóleső érzéssel tölti el Dobai Sándort, hogy egy kis hullámvölgy után Egyeg Kamilla teológus vezetésével most ismét szépen működik a vasárnapi iskola, ahol akár húsz gyermek is megfordul egy-egy alkalommal. A kisebbek szívesen jönnek a foglalkozásra, mert szeretnek flanelozni és zongorakísérettel énekelni. Minden iskolaév végén egy kis kirándulást is szerveznek a számukra, melynek keretében felkeresik Szlovákia nevezetességeit.
A lelkipásztor elmondta, hogy a bibliaórákat náluk is csak az idősebb asszonyok látogatják, legfeljebb hat-nyolc az érdeklődők száma. A férfiak fokozatosan elmaradoztak az énekkarból is, így a korábban nagy népszerűségnek örvendő próbák átalakultak énekkari próbákkal egybekötött bibliaórákká. Az éneklők létszáma a felére (tíz főre) csökkent, és ugyanennyien vannak az ifjúsági alkalmon is. A kórus megalakulásának tizenötödik évfordulójára minden egykori és jelenlegi tagjukat meghívták, így közel harmincan voltak ott az ünnepségen.
A lelkipásztor arra a kérdésre, hogy szerinte miért járnak olyan kevesen a bibliaórákra, azt a választ adta, hogy a legfőbb akadálynak a felgyorsult, rohanó életformát látja. Az emberek nagy része, ha hazaér a munkából, már csak kikapcsolódásra vágyik, nem megszólítható; s ez nemcsak az egyházi, hanem a kulturális alkalmakra is vonatkozik. Holott mindenkinek javára válna a bibliaóra, ugyanis főleg közösségben lehet épülni: a hallgatott igén keresztül vagy a Teremtőnkhöz föltett kérdések és imádság által – mondja ki az igazságot a lelkész. Reménységre ad okot az – teszi hozzá Dobai Sándor –, hogy az istentiszteleteken a konfirmandusok és az ifjúság is képviselteti magát; utóbbiak közül sokszor 10–12 fiatal is eljön. A vasárnapi igehirdetéseken részt vevők több mint a felét az idősebbek teszik ki, legkevesebben a 30-as és 40-es korosztályból vannak. Az istentiszteletek hallgatósága növekedésének lehetőségét a családlátogatások gyakorlásában látja a lelkipásztor. Bár elmondása szerint az utóbbi egy-két évben elfoglaltsága miatt kevésbé tudott eleget tenni ennek a kötelességének, a gyülekezet tagjai mindig örömmel veszik, amikor ajtót nyit rájuk. Ilyenkor elhangzik a hívogatás is az istentiszteletre, de mint mondja, igyekszik ezt úgy megfogalmazni, hogy az ne bántó, hanem simogató legyen. A lelkipásztor szerint, ha nem is jelentős, de kis eredményük mégis van ezeknek a látogatásoknak. Tapasztalata szerint elsősorban ilyenkor hagyják magukat a hívek a legjobban megszólítani, ám különféle alkalmakat is szerveznek, ahol éppen azokat szeretnék elérni, akik kevésbé vagy egyáltalán nem járnak templomba. A családokat például úgy próbálják bevonni a gyülekezeti életbe, hogy a gyermekek egy-egy ünnep alkalmával verssel, énekkel, egy kis jelenettel kapcsolódnak be az istentisztelet menetébe.
Nyaranta napközis tábort szerveznek a gyermekek számára (a hittanosok nagy része jelen is van), a legutóbb ötvenhárman voltak. A kilencedikeseket már megpróbálják bevonni az egyes foglalkozások vezetésébe. A lelkipásztor nem titkolja, hogy ilyenkor az ifjúság a legnagyobb támasza: utóbb tizenkilencen vették ki a részüket a különféle szolgálatokból. De nemcsak őket lehet megszólítani, hanem a gyülekezeti tagokat, szülőket, nagyszülőket is.
A statisztikai adatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a gyülekezet évről évre fogyatkozik (ha csak minimális mértékben is). Ennek hátterében a lelkipásztor szerint az áll, hogy kevesebb gyermek születik, mint amennyien eltávoznak az élők sorából. A gyülekezet aktív része folyamatosan átalakul, de a lelkipásztor reméli, hogy arra az ifjúságra, amely rendszeresen bekapcsolódik a gyülekezeti életbe, lehet építeni a későbbiek során is.
A dunamocsi reformátusok 2010-ben felújították a templomukat, de mivel hatalmas épületről van szó, még mindig van mit tenni körülötte. A jövőbeli tervek között szerepel a gyülekezeti ház rendbetétele, hogy majd közösségi célokra használhassák. A lelkipásztor örömmel számol be arról is, hogy a felújítási munkák során a gyülekezet nagy része összefogott, és szép összeggel járultak hozzá a hívek ahhoz, hogy a patinás templom megújuljon.
Hogy miként szeretné a jövőben a lelkipásztor a gyülekezetet látni? Dobai Sándor szerint nagyon jó lenne, ha a létező csoportok kiszélesednének, újak is alakulnának, és ha a hatalmas templomnak a padjai egyre jobban megtelnének Isten igéjére szomjas hívekkel.
Reformata, Kálvinista Szemle 2012/3
Felvidék.ma
