34262

A gazdaság az első negyedévben 3%-kal nőtt. A pontosított adatok alapján erről tájékoztatott a statisztikai hivatal, és kissé lefelé kerekítette előző, 3,1%-os, gyors előrejelzését. Közölték továbbá, hogy az átlagkereset 770 euróra emelkedett.

Jelenlegi áron, a bruttó hazai össztermék (GDP) 4,4%-kal nőtt, és elérte a 16,556 milliárd eurót. Negyedéves összehasonlításban, a szezonális kiigazítás után, a gazdaság ténylegesen 0,7%-kal nőtt. „A GDP alacsonyabb növekedése elsősorban a külföldi kereslet jelentős visszaesésének köszönhet.” – állapították meg a statisztikusok. A termékek és szolgáltatások exportja a tavalyi évhez viszonyítva 2,6 százalékkal nőtt, ami 14,2 százalékpontnyi növekedést jelent, és kevesebb, mint 2011 első negyedévében volt. A termékek és szolgáltatások importja 1,3 százalékkal csökkent. A tiszta export ennek ellenére a GDP növekedésének fő forrásának tekinthető.

A belföldi kereslet 0,7%-os visszaesését, a statisztikai hivatal szerint, a bruttó eszközfelhalmozás 4%-os csökkenése okozta, ebből a bruttó állóeszköz-felhalmozás 3,9%. A háztartások végső fogyasztása 0,1%-kal csökkent. Az államháztartás végső fogyasztása 0,4%-kal meghaladta a tavalyi szintet.

TASR nyomán Felvidék.ma