budapest03

Négy ország egy nemzet címmel nemzetközi ifjúsági tábort rendeztek, Budapestre is ellátogattak. Felvidékről Borsi község fiataljai képviselték a magyarságot.

Sátoraljaújhelyben 2012. május 21-26-a között négy országból érkezett az a 30 gyermek abba a nemzetismereti táborba, melyet a sátoraljaújhelyi önkormányzat szervezett. A gyerekek az itt töltött 5 nap során nem csak a helyi nevezetességeket ismerték meg, de Budapestre, a Sándor-palotába is eljutottak. Sokan közülük életükben először.
Szamosvölgyi Péter a boon.hu-nak elmondta, a hazai „színeket” Sátoraljaújhelyben iskolába járó felső tagozatos általános iskolások közül választották ki pályázat alapján. A pályázatokat a polgármesteri hivatal titkárságára várták. Maximum egy A/4-es oldal terjedelemben a következő kérdésekre kellett választ adni: Mit jelent a pályázó számára a Magyarországon és az ún. „elcsatolt” részeken élő magyar-magyar fiatalok kapcsolata? Milyen programon venne részt szívesen a táborban? Miért szeretne az ifjúsági táborban részt venni?
Sátoraljaújhelyről és környékéről rendhagyó történelem órát Szamosvölgyi Péter polgármester tartott, s körbevezette a város nevezetességein a diákokat. A résztvevők a városról, a térségről, Magyarországról szerezhettek olyan ismereteket, melyek a nemzettudatot az összetartozás érzését erősítik meg bennük.
Az egyik felvidéki résztvevő diák a Zemplén Televíziónak úgy nyilatkozott, hogy az ő községében Borsiban mindösszesen rajta kívül még egy gyerek jár magyar iskolába. „Nehéz magyarnak lenni, még akkor is, ha a falu magyar” – jegyezte meg a borsi kislány.
A számos vidám és szórakoztató program mellett különleges élménnyel is kedveskedtek idén a sátoraljaújhelyi nemzetismereti táborban vendégeskedő Borsiból, Óbecséről és Sóváradról érkezett határon túli magyar gyerekeknek a szervezők. Látogatást tehettek a köztársasági elnök hivatalában, a Sándor Palotában, és megtekinthették a Parlamentet is. Stumpf Imréné a tábor főszervezője a Zemplén TV-nek elmondta, hogy szerettek volna egyedi élményt nyújtani a gyerekeknek.

Felvidék.ma