34355

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a komáromi Jókai Mór Alapiskola szervezésében június 16-án, szombaton kerül sor az V. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválra.

A résztvevők három kategóriában versenyezhetnek. Az I. kategóriába az alapiskolák 1-4. osztálos tanulóit sorolják, a II. kategóriába az alapiskolák 5-9. osztályos tanulói tartoznak majd, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 1–4. évfolyamaiba járó diákok, a III. kategóriát pedig a középiskolák 1-4. osztályos tanulói, ill. a nyolcosztályos gimnáziumok 5-8. osztályosai alkotják.
A fesztiválon hazai és Kárpát-medencei versmondók is részt vesznek. A versmondók két művet adnak elő: egy Weöres Sándor által írt művet, valamint egy tetszés szerinti költeményt. Mindkettőt elmondják, majd a versenyzőket a zsűri minősítő sávokba – arany, ezüst, bronz sávba – sorolja.
Az aranysávos minősítést kapott diákok kerülnek a délutáni döntőbe, ahol a már előadott versek egyikét mondják el. Az itt nyújtott teljesítményük alapján dönt az egyesített zsűri a fődíj és a különdíjak odaítéléséről.
Az eredményhirdetésre a Jókai Napok záróünnepségén, a VMK nagytermében kerül sor. Minden versenyző emléklapot és könyvjutalmat kap.
A legjobbakat különdíjakkal jutalmazzák: a Kaszás Attila Közhasznú Alapítvány és a művész komáromi barátai egy-egy tehetséges tanulónak pénzjutalmat ajánlanak fel.
A fődíj a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Kaszás Attila Közhasznú Alapítvány által alapított Kaszás Attila-díj.
A zsűri tagjai ismert hazai és magyarországi szakemberek lesznek.

A résztvevőket 8.30-ra várják a Komáromi Jókai Színházba. 9 órakor megkoszorúzzák Kaszás Attila szobrát a színház előtt. Ezt követően az I. és a III. kategória tagjai a Tiszti pavilon dísztermében szavalnak majd, míg a II. kategória tanulói a Duna Menti Múzeumban. A verseny első és második fordulója előre láthatólag 10 és 14 óra között zajlik majd. A döntőre 15.30 és 17.00 között kerül sor a Tiszti Pavilon dísztermében, majd a zsűri szakmai értékelése következik. 19 órától Jókai Mór szobrát is megkoszorúzzák a résztvevők. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására 20 órától kerül sor a VMK nagytermében.

Jókai Tibor irodavezető, SZMPSZ
Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34302″}