35024

Az előzetes tervekkel összhangban, augusztus 2-án Komáromba értek a 38. Honismereti Kerékpártúra résztvevői. A mintegy száz kerékpárost délben a helyi Csemadok házban vendégelték meg. Útjukat Zoboralján folytatják.

Nem volt könnyű dolga annak, aki csütörtök koradélután át akart haladni a komáromi Csemadok ház udvarán. Mindenütt kerékpárok álltak és kerékpárosok pihentek vagy éppen sorakoztak a finom ebédért. Voltak, akik a sarokban álló zongorán játszva múlatták az időt, a sorban állás helyett, miközben a többieket lenyűgözték játékukkal.
Miután mindenki jóllakott a cipóban tálalt vadraguval, Stubendek László, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnöke köszöntötte a túrázókat és megköszönte mindenkinek, aki anyagiakkal vagy munkával járult hozzá, hogy a kerékpárosokat méltó módon tudják fogadni. A komáromi Csemadokon kívül az ebédet támogatta Csicsó Péter és péksége, a Szövetség a Közös Célokért és a Felvidék.ma. Az ebédet Csintalan Miklós főzte, családja, unokája Máté, valamint Csöpi, Gina és Zsuzsa segítségével.
Stubendek Lászlót követően Berényi József, az MKP országos elnöke szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy ő is szívesen velük tartana, de sajnos más elfoglaltságai miatt erről le kellett mondania.
Köteles László főszervező elmondta, hogy több szervezetet és pártot is megszólítottak az együttműködés reményében, de csak a Csemadok és az MKP volt erre kapható.
A főszakács, Csintalan Miklós egy MKP-s logóval ellátott zöld színű szakácskötényt kapott ajándékba, majd egy nagy tapssal fejezték ki elismerésüket a vendégek.
Ezt követően még egy meglepetés várt a vendégekre, desszertként több doboz rétes került elő, sokuk nagy örömére.

Stubendek Attila, a szervezők egyike a Felvidék.má-nak elmondta, hogy átlagosan 100-150 résztvevője van a kerékpártúrának. A létszám napról napra változik, mivel van, aki csak 1-2 napra csatlakozik, míg mások egész héten velük kerekeznek. Most nagyon jó időt fogtak ki, ugyanakkor nagyon meleg is van, ami valakit vonz, másokat viszont távol tart, de mindenképp örömteli, hogy szép számban vesznek részt a túrán. A kerékpártúra az előzetes tervek szerint halad, nincs semmi olyan körülmény, amely hátráltatná a résztvevőket.
„Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a biciklizés, az nehéz, hogy attól izomláza lesz. Pedig itt velünk tekernek 8-tól 88 éves korig, bármilyen biciklivel, csak az a lényeg, hogy karbantartott bicikli legyen. Van olyan résztvevő, aki váltó nélküli, egyszerű városi kerékpárral is végig bírja. Sokan csak ismerőstől hallanak erről a túráról és nem mernek nekivágni félve a távolságtól. Nekik azt üzenjük: El kell jönni, meg kell nézni” – fogalmazott a fiatal szervező.
A túrázók nagyon jól érzik magukat, ismerkednek, barátkoznak. Esténként tábortűz mellett népdalokat énekelnek, szórakoznak, mások kocsmában lazítanak a fárasztó nap után.
A túrázók átlagosan napi 30-80 kilométer közti távolságot tesznek meg, de korábban volt már 110 kilométeres táv is.
„Jövőre is lesz Honismereti Kerékpártúra. Aki érez magában bátorságot és kíváncsi a környék nevezetességeire, tájaink szépségeire, a természeti látványosságokra, a történelmi emlékhelyekre, a kulturális emlékekre, az tartson velünk! Nem egy begyöpösödött tábor ez, hanem nyílt látókörű, jöjjön el és tapasztalja meg!” – invitált Stubendek Attila.

További fényképek a Képgalériánkban találhatók.

BGy, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34980″}