35065

Rimaszombatban a Gömöri Fotóklub Galéria – Három Rózsa Művész Kávéházban szeptember 4-ig tekinthető meg Tompa Mihály életét és munkásságát bemutató tárlat.

Vaskői Károly a Tompa Mihály Klub elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy a kiállítás tisztelgés Tompa Mihály emléke előtt, azelőtt a költő előtt, akinek a sorsa eléggé hányatott volt, úgy mint aztán a szobra is. „Nagy érdeme van abban, hogy itt láthatjuk ezeket a gyönyörű fotókat Benedek Lászlónak, aki a Gömöri Fotóklubnak az elnöke. Az anyag nagy része azokról a területekről való, ahol Tompa Mihály élt és működött, ahol lelkészként szolgálatot teljesített. Megtalálhatók itt azok a fotók is, amelyek bizonyos verseihez kötődnek” – mondta, hozzátette láthatunk olyan fotókat, grafikákat is, amelyeket művészek készítettek Tompa Mihályról. Érdekességképpen betettek néhány fotót a valamikori Tompa Mihály Klub életéből is, mely szervezet idén 50 éves.
Rimaszombatban a klub mellett az alapiskola, a református gimnázium, az öregcserkészklub és a könyvesbolt, s a megyeháza előtti tér, ahol a szobra is áll, viseli Tompa Mihály nevét.

„A költőnek régi helyére visszahelyezett hányatott sorsú bronzszobra legyen a 21. század nemzedéke számára is figyelmeztető, mivel Tompa Mihály szellemi hagyatéka, a 19. század vérzivataros éveinek szomorú megtapasztalásaiból alakult ki, aktualitását megőrizve. Tömören megfogalmazva: oldott kéveként ne hagyjuk széthullni nemzetünk” – monda megnyitóbeszédében Vaskői Károly.

A Fő téren található Három Rózsa Kávéházban időszaki kiállításokat rendeznek a Gömöri Fotóklub segítségével. Az első a régi Rimaszombatot mutatta be, a második a fotóklub tagjainak a művészi alkotásait, a harmadik tárlat Erdélyből, Érmellékről érkezett, sorrendben a negyedik tárlat mutatja be Tompa Mihály életét és munkásságát.

A kiállítást a Tompa Mihály Klub P.T. és A kultúráért Gömörben és Gömörön túl P.T. szervezésében a 2012-es Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntője alkalmából nyitották meg. A tárlat 2012. szeptember 4-ig látogatható.

HE, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33615,30375″}