jegyzet03

 Alább N. Gyurkovits Róza elemzését olvashatják a szeptember 24-én a Szlovákiai Magyar Kerekasztala, a Most-Híd és az MKP által aláírt szlovákiai magyar alapdokumentumról:

A népszámlálási mínusz 2,3 százalék sem tudta kimozdítani a felvidéki magyar „civil” és pártelitek fantáziáját a frissen egyesült Magyar Koalíció Pártja által 1998-ban betonba öntött – pontosabban a kormánykoalíciós szerződés záradékában a szlovák párteliteknek fogadalomként aláírt – keretek közül. A magyar minimum csak ráismétel a jelenlegi szlovákiai magyar status quóra.

Kissé megváltozott szókinccsel ugyan, de a szöveg, a minimum-program tartalmilag ugyanaz, mint az eddigi. Azért, mert tető alá hozói mindenáron meg akarták mutatni a pórnépnek, képesek a közösség érdekében összefogni és együtt cselekedni, s eszük ágában nincs fogyatkozó kisebbségünk kedélyeit elvi jelentőségű, stratégiai célokat kitűző, a magyar nemzetrész szükségleteiből kiinduló, öntisztító vitákkal borzolni. Különösen, hogy a tüzet és vizet kellett összebékíteni. Nos, jelentem – a nem túl terjedelmes mű áttanulmányozása után –: a mutatvány sikerült; tűz és víz szerencsésen ki is oltotta egymást.

Nézzük most tételesen! Leszögezi a dokumentum, hogy „a szlovákiai magyar jövő zálogát” értékekben és eszközökben határozza meg, „a megmaradás és a szlovák – magyar viszony kívánatos alakulása érdekében”. Az első érték, amit elénk tesz, az identitás és kötődés. Benne a közismert tény: kulturálisan, hagyományokban a magyar nemzet részei vagyunk, állampolgárként a szlovák politikai és gazdasági rendszer részei. S jön az örökös (s)óhaj: nagyon szeretnénk, ha Szlovákia értéket, nem veszélyforrást látna bennünk.
Már ezzel vitatkoznék. Az én kötődéseimnek és identitásomnak ugyanis nem része – és soha nem is volt az –, hogy veszélyforrás vagyok bárkire nézve. Magyar vagyok. Budapesten, Bécsben és Pozsonyban is. Törvénytisztelő szlovák állampolgárként is magyar vagyok, s nem akarok másnak látszani.
A megmaradás feltételeiként megfogalmazott „nemzeti megértés és tolerancia” is ezért sántít a dokumentumban. Nem hiszem, hogy kisebbségi minimumként kellene deklarálni, hogy egy „népcsoport csak akkor fejlődhet szabadon, ha az állam és annak tisztviselői is fellépnek az intolerancia és a gyűlöletkeltés ellen”, s azt sem, hogy olyan légkört kell kialakítani, amelyben a nemzeti másság nem hátrány, hanem megbecsült érték”. Azt gondolom: ezt a tételt nem a felvidéki magyar nemzetrész tagjainak a fejébe kell sulykolni, hanem mondjuk annak a memorandumnak a részét képezhetné, amelyet a Most-Híd ( a magyar minimum egyik ellenjegyzője) a Kereszténydemokrata Mozgalommal és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval készül aláírni (mint azt a hétvégi pártkongresszusán határozatba foglalta). Az óhaj, hogy rólunk nélkülünk ne döntsenek, lassan egy évszázada él velünk, de a legjobb időkben is csak addig jutottunk el, hogy úgy nem döntöttek rólunk nélkülünk, hogy megkeresték azt a kompromisszumkész csoportosulást, amely hajlandó volt a (cseh)szlovák akaratot szentesíteni. (Ha épp nem volt ilyen politikai erő, létrehozták azt.)
Az alkotmányos egyenlőség elvét is felveszi közös értékeink közé a minimum, benne a tételt, hogy ne legyen szlovák államalkotó nemzet az alaptörvényben és deklaráltan másodrangú nem szlovák nemzetiségű polgárok. Ebben sincs semmi új. Különösen, hogy a minimum az ennek eléréséhez vezető útról említést sem tesz. Még csak az sem került bele, hogy az aláírók attól függően, éppen milyen a társadalmi-politikai státusuk, ennek a megvalósítását szorgalmazni fogják.
Tudomásunkra hozza a dokumentum, hogy nyelvi kisebbség is vagyunk, melynek nyelve csak akkor maradhat fenn, ha egyenrangúvá válik a többség nyelvével ott, ahol jelentős számú magyar él. S megtudjuk azt is, amit eddig is jól tudtunk: ehhez törvényekre, az adminisztratív és hivatali akadályok eltörlésére van szükség, különben fel kell adnunk anyanyelvünket. A hitélet szempontjából sincs új dolog a minimumban, legfeljebb az, hogy kellene magyar római katolikus püspök, magyar lelkészi szolgálat az evangélikus egyházban is, restitúció a református egyházban meg görög katolikus egyházi iskola, s ezeket az aláírók támogatják. (Itt fordul elő először, hogy kötelezik magukat valamire.)
Az aktív közösségi részvétel címszó alatt azokra az elvárásokra utal a minimum, amelyekkel az egyes szlovákiai magyar személyek maguk járulhatnak hozzá identitásuk és közösségük megőrzéséhez, s az aláírók kötelezik magukat: ösztönözni fogják erre a magyarokat „a szlovákiai magyar jövő érdekében”.
A felvidéki magyar kisebbség fejlődésének eszközeit is felsorolja a minimum. Első helyen az oktatási és kulturális önkormányzatot említi, leszögezve: ez akkor lehetséges, ha a kisebbség intézményeit maga és szabadon fejlesztheti. Ezzel semmi bajom nincs. Azzal azonban már sokkal több a problémám, amit a dokumentum indokként hoz fel: „A szlovákiai magyarság fogyása indokolja a megfelelő önkormányzati hatáskörökkel rendelkező intézményrendszer kiépítését a kultúra és oktatásügy területén”. Ha nem fogyatkoznánk rohamosan, akkor a többségi nemzet nyugodtan dönthetne a fejünk felett? Aztán az sem világos számomra, milyen „a megfelelő önkormányzati hatáskörökkel rendelkező intézményrendszer” a kultúra és oktatásügy területén. Olyan, amilyet egy éven át megtapasztalhattunk a Radičová-kormány misziszterelnök-helyettesi hivatalában, vagy olyan, amilyen a Fico-kormány kisebbségi kormánybiztosának a hivatala – egyfajta pénz-visszaosztó bizottság -, esetleg lehetne egyedi, nemzeti kisebbségenként önálló (magyar) kisebbségi önkormányzat is? Célként sem mondja ki a dokumentum, hogy mit (t)akar a magyar minimum, így aztán az aláírók mindegyike azt magyarázhat bele a jövőben, amit akar.
A helyi önkormányzatokra vonatkozó nyúlfarknyi megjegyzést nem is kellett volna beleépíteni a kisebbségi minimumba, mert a nemzeti kisebbségekre nézve fontos kérdésekről egy szó sem esik benne. Ha nem számítjuk, hogy a kisebbségi status quo jogi eszközeinek alkalmazására figyelmeztet.
A regionális fejlesztés kérdésköre is csupán helyzetjelentési vázlat, köztudomású tényekkel, a déli határvidék sanyarú állapotáról. A cifra és nyakatekert bukolikázásban talán benne van, hogy kéne itt egy megyerendszer-reform a természetes régiók szerinti regionális önkormányzatokkal, de ez sem biztos; lehet, rosszul értettem valamit.

Összegezve a „minimumot” két dolog nyilvánvaló számomra: az első és legfontosabb, hogy fércmű, amely tételesen nem tartalmazza a szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételeit (pedig a címe szerint erről szól). A második: senkit nem kötelez semmire (a vallási közösségek törekvéseinek támogatásán és a szlovákiai magyarok megmaradásra ösztönzésén kívül).
Történik mindez olyan időszakban, amikor komoly feladatokkal kell szembenéznie a szlovákiai magyar kisebbségnek, s amikor egyértelműnek, világosnak lenni civil és párteliteknek kötelező (lenne). Nem csupán az állampolgári egyenrangúság alkotmányos kérdésében, hanem a külhoni magyar állampolgárság ügyében is. A minimum erről hallgat. Pedig a szlovákiai magyar kisebbség számára alapkérdésről van szó. S azt is hozzáteszem, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) állásfoglalása és az MKP programja e tekintetben teljesen egyértelmű és világos: legitimnek tartja a kettős állampolgárságot. S nem csupán azt. Mind az SZMK-nak, mind az MKP-nak előremutató javaslatai, vitaanyagai vannak a kisebbségek önkormányzati modelljeiről, lehetséges szlovákiai magyar változatairól, a kisebbségek szlovákiai jogállását rendező törvényről, az MKP pedig részt vesz abban a koordinált európai uniós kezdeményezésben is, melyből rövidesen EU-s petíció indulhat az őshonos nemzeti kisebbségek jogállásának uniós rendezése, és autonómiatörekvéseik legitimmé tétele érdekében.
Jellemző, hogy ezeket a kérdéseket a szlovákiai magyar kisebbségi minimum nem érinti. Feltehetőleg azért, mert ezekben a kérdésekben nem tudott kompromisszumra jutni az SZMK, a Most-Híd és az MKP. Valamilyen oknál fogva azonban úgy gondolták, le kell tenni az asztalra a bizonyítékot, hogy tárgyalnak, egyetértésre tudnak jutni, nem ellenségei és ellenfelei egymásnak. A feladatot ki lehet pipálni. A szlovákiai magyar választópolgárnak pedig minimum ki lehet szúrni a szemét a minimummal…

N. Gyurkovits Róza, Felvidék.ma

 {iarelatednews articleid=”35733,35728″}