35564

 Újra zöld utat kapott Rimaszombatban az olajfeldolgozás, a munkálatok már márciusban elkezdődhetnek, 1500 új munkahely jöhet létre. 

Szeptember 11-én kezdte soron következő ülését a rimaszombati városi képviselő-testület, amelyre az egykori megyeháza nagytermében került sor. Az előzetes napirendi pontok közül első nap hetet tárgyalt meg a tizenöt jelenlévő képviselő. A legnagyobb érdeklődést annak az együttműködési szerződésnek a jóváhagyása előzte meg, amely értelmében az Oil Produkcion and Trade OPT Sk vállalat elkezdheti a közel egymilliárd dollár értékű beruházás előkészítését. Az ülésen megjelentek a cég képviselői is, valamint Alexander Svarov orosz származású olajmágnás, aki a vállalkozás további terveiről, valamint az olajfeldolgozó biztonságos működtetéséről beszélt. Hosszas vita, rövid szünet, némi kiegészítés után a képviselők végül is jóváhagyták a szerződést. Ennek értelmében akár már márciusban is elkezdődhetnek a munkálatok, s két év múlva kb. 1 200 – 1 500 új munkahely jöhet létre. Jozef Šimko, a város polgármestere, illetve a részvénytársaság képviselői délután egy ünnepélyes sajtótájékoztató keretén belül látták el kézjegyükkel a szerződést, majd a polgármester ünnepélyes fogadást adott a vendégek tiszteletére.
A gyár 30-33 hektáron terülne el, a város mellett elhaladó Barátság-kőolajvezeték átemelő állomása közelében, s azért Rimaszombatban építenék meg, mert a város az egyike az öt lehetséges helyszínnek, ahol a közvetítő állomásokon keresztül hozzá lehet jutni az olajhoz.

További napirendi pontként a képviselők meghallgatták, majd jóváhagyták a város pénzügyi és vagyoni gazdálkodásáról szóló első félévi elemzést. Ezek után került sor a város 2012-es költségvetésének a megtárgyalásra, amelyet hosszú vita, többszöri változtatás után elfogadtak. Ennek értelmében, mint már azt korábban is jelezték, csökkentették a városi MŠK futballklub, a városi lapok, valamint a Kurincon tervezett medence építésének költségeit. Következő tárgysorozati pontként jóváhagyták még a városi erdők bérletéről szóló szerződés meghosszabbítását, valamint vagyonjogi kérdésekben is döntés született.
Mivel a képviselők a délutáni sajtótájékoztatón és fogadáson vettek részt, az ülést berekesztették, amelyet szerdán 16.00 órakor folytattak.

Csomós Elemér, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35516,34084″}