A bősi vízi erőmű üzembe helyezésének 20. évfordulója alkalmából a szlovák kormány Bősön, a vízi erőmű adminisztratív épületében tartotta kihelyezett, 31. ülését.
Információink szerint Bős polgármesterét értesítették a kormányülésről, de nem kapott meghívást, és nem volt alkalma a kormánytagokkal találkozni. A vízierőmű által érintett települések polgármesterei október 24-én estére Pozsonyba, a létesítmény üzembe helyezésének 20. évfordulójára szervezett hivatalos ünnepségre kaptak meghívást a kormányfőtől.
A kormányülésen részt vett az erőmű vezérigazgatója, Ladislav Lazár is. A Vízgazdálkodási Építő Vállalat élén álló Ladislav Lázár vezérigazgatót választották meg az új bős-nagymarosi kormánybiztosnak, akit Ján Počiatek közlekedési miniszter javaslatára neveztek ki. Így Ladislav Lázár képviseli majd ezentúl Szlovákiát a dunai vízműről folyó szlovákiai és magyarországi nemzetközi egyeztetések alkalmával.
A környezetvédelmi miniszter tájékoztató jelentést tett a kormány asztalára a bősi vízi erőmű működéséről, melyet Szlovákiában sikertörténetnek tartanak. A jelentés szerint a vízi erőműnek a termelt villamosenergián túl további hozadékai is vannak: megnövekedett az árvízvédelem elleni biztonság, a vízi utazás lehetőségei szélesedtek. Ennek is köszönhető, hogy Budapest és Pozsony között a Dunán biztosított a 3,5 méteres vízmélység, ami a hajózás szempontjából óriási jelentőséggel bír, mivel az ún. nemzetközi hajózási paramétereket is teljesíti. A hivatalos álláspont szerint további fontos szempont, hogy a térség vonzóvá vált a turizmus és a sportolási lehetőségek szempontjából is. A jelentésben az áll, hogy a bősi vízi erőmű adja Szlovákia villamosenergia-termelésének 10 százalékát, évente átlagosan 2000 GWó villamosenergiát termelnek itt.
A kormányülésen a képviselők tudomásul vették az előterjesztett anyagot, melyben leszögezik továbbra sincs elegendő támogatás a vízgazdálkodásra, amelyre az állami költségvetésből 12,6 millió euró jutott. Ezt az árvízvédelemben használhatja fel a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP).
Július Binder, a bősi vízerőmű atyja és első vezető szerint az Európai Unió végül arra fogja kötelezni a magyarokat, hogy építsék meg a vízlépcső alsó, nagymarosi szakaszát. Binder szerint erre a lépésre a Duna hajózhatósága és a környezetvédelmi szempontok miatt van szükség, ráadásul előnyös is lenne a magyar fél számára. „A magyarok ezen most csak vesztenek – nincs hasznuk, csak kiadásaik” – tette hozzá Binder, aki szerint lenne haszon is, ha elkészülne Nagymaros.
Az egykori vezető szerint gazdasági és politikai érdekekre is tekintettel vannak a tárgyalások során, a magyar féllel pedig „nagyon nehéz” tárgyalások folynak a kérdésben. Véleménye szerint hágai bírósági döntés értelmében az 1977-ben, Csehszlovákia és Magyarország közötti szerződés továbbra is érvényben van.
***
Az erőművel kapcsolatban Szlovákiának még számos tennivalója van, ide tartozik az EU-tagsággal kapcsolatos környezetvédelmi normák teljesítése is, és a Magyarországgal való megegyezés is.
A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között 1977 szeptemberében született szerződés a Bős-nagymarosi vízlépcső megépítéséről. Az akkori indoklásban az építmény előnyeként főleg a hatékonyabb árvízvédelmet, a jobb hajózási körülményeket és természetesen az energiatermelést hangsúlyozták. Az erőmű az akkor tervek szerint 190 km hosszan változtatta volna meg a Duna medrét.
A környezeti problémákról akkoriban még kevesebb szó esett, miszerint a természetes állapot megszűntetésével romlott volna a vízminőség, a Szigetköz és a Dunakanyar elővilága komoly veszélybe került volna, sőt még Budapest vízellátása is problémássá vált volna. Idővel azonban egyre erősödtek a kritikus hangok.
Az eredeti formájában az erőmű szerencsére sosem készült el, a magyarországi oldalon 10-20%-ig jutott el az építkezés, miután a társadalmi felháborodás hatására 1985-ben ideiglenesen leálltak a munkálatokkal (addigra már elkészült a Dunakilitire tervezett víztározó, amit a mai napig kihasználatlan). A tiltakozók – többek között a Duna Kör civil szervezet – szamizdat kiadványokat terjesztettek, valamint figyelemfelkeltő akciókat szerveztek. Akkoriban a környezetvédelmi szempontokon mellett a Bős-Nagymaros vízierőmű a szocialista rendszer elleni tiltakozás egyik szimbóluma volt. A Felvidéken tiltakozó rendezvények megszervezésére csak a rendszerváltást követően volt lehetőség.
Végül 1989-ben mondott le a közös tervről Magyarország, s erről tájékoztatta is a másik felet. Csehszlovákia kilátásba helyezte, hogy amennyiben a magyar fél az építkezést nem folytatja, akkor a Dunát elterelve maga helyezi üzembe az erőművet.
Később, 1992-ben már magát a szerződést is felbontotta a magyar kormány. A csehszlovák fél reakciója korántsem volt baráti, a Duna vizének 83%-át a saját felére terelte 40 km hosszúságban. Ez az állapot a mai napig fenn áll. Bár a káros környezeti hatásokat ők sem vitatták már a tárgyalások során, véleményük szerint ezek utólagos pótintézkedésekkel kezelhetők.
1992-ben a hágai Nemzetközi Bíróság elé került az ügy. A csehszlovák fél megígérte, hogy a döntésig a Duna vizének 95%-át visszaengedik az eredeti mederbe, ezt azonban nem teljesítették. Több évnyi vizsgálat, meghallgatás és helyszíni szemle után Hága 1997-ben mindkét felet elmarasztalta. Míg az előbbit a szerződésből való kilépés, az utóbbit a Duna elterelése és az erőmű üzembe helyezése miatt. Az ügy azonban ezzel továbbra is rendezetlen maradt.
1998-ban született egy megállapodás a Horn és a Mečiar kormány között, amelyben Magyarország vállalta egy gát megépítését. Ennek hatására újra tömegek vonultak az utcára a „Dunaszaurusz” megépítése ellen, így ez a változat is meghiúsult.
A következő években rendszeressé váltak a találkozók és tárgyalások szervezése, valamint a különböző tervek és hatástanulmányok egymásnak való küldözése, sőt közös szakmai csoportok is alakultak, érdemi eredmény nélkül.
A tavalyi év folyamán felmerült annak a lehetősége, hogy az Új Széchenyi-terv keretein belül újrakezdik az építkezéseket a magyarországi oldalon. Ezt a hírt azonban a magyar kormány határozottan cáfolta.
Az utóbbi 30 évben közel 30 000 oldalnyi dokumentum született az üggyel kapcsolatban. Hiába a rendszerváltás, az európai uniós tagság, a rendszeres kormányváltások, a végleges megoldás még várat magára.
Felvidék.ma
