35915

Erről Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt október 5-én Salgótarjánban, a Határok nélküli partnerség VI. című konferencián.

Magyarország és Szlovákia között kifogástalan a szakmai kapcsolat a közlekedési infrastruktúra terén, a napi munkában is folyik az egyeztetés, közösen készítik elő a beruházásokra vonatkozó nemzetközi szerződéseket, a finanszírozást – mondta Fónagy János.
Fónagy előremutatónak nevezte, hogy 2010 nyara óta, amióta a jelenlegi kormány van hivatalban, 12 alkalommal került sor egyeztetésre ezen a területen, amelyből négy állami vezetői, nyolc pedig szakértői szintű volt.
Az államtitkár ismertette, négy új egyezményt kötöttek meg Szlovákiával, három korábbit módosítottak és egy szándéknyilatkozatot adtak ki. Két új határhidat adtak át az Ipoly folyón, egy harmadikat pedig újra közúti forgalomba helyeztek.
A tárgyalások eredményei közül kiemelte a Kassa-Miskolc autópálya határmetszéspontját rögzítő szerződést, és szintén nagy jelentőségűnek nevezte az Észak- és Dél-Komárom közötti új Duna-híd megépítését.
Fónagy János beszélt a konferencián a tavasszal elfogadott egységes személyszállítási törvényről is, amely törvényi szinten deklarálja, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, finanszírozása állami feladat.
A törvény szakmai alapvetése, hogy az igazi verseny az egyéni és a közösségi közlekedés között van, a jogszabály a közösségi közlekedést helyezi előtérbe, azon belül pedig a kötöttpályást – mondta Fónagy.
Magyarázata szerint, ennek technikai oka van, hiszen nem szabad elfejteni, hogy ma Magyarországon a Volán szállítja az utasok négyötödét, a vasút pedig az egyötödét. A technikai adottságok miatt a vasút helyhez kötött, ezért a mobilabb közúti közlekedésnek kell a vasúthoz igazodnia.

Felvidék.ma