36261

A Magyar Közösség Pártja székházában látogatott ma Prőhle Gergely, a Magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete kíséretében.

Az MKP Országos Elnöksége soron következő ülése zajlott éppen, így az államtitkárnak lehetősége nyílt megismerkedni az elnökség tagjaival és a tanácskozás témáival.
Berényi József, az MKP elnöke felvázolta a közösségünket érintő legégetőbb kérdéseket, majd a párt decemberben sorra kerülő tisztújító közgyűlése előkészületeiről is beszámolt. 

Prőhle Gergely pozsonyi útja során találkozott A. Nagy László kisebbségügyi biztossal és a Most-Híd elnökével, Bugár Bélával is. A Most-Híd tájékoztatása szerint a magyarországi vendégek főként a Híd politikája felől érdeklődtek, valamint a párt következő választásokkal kapcsolatos elképzeléseiről esett szó.