36541b

Embermentők Magyarországon és Szlovákiában címmel Somorján, november 21-én nemzetközi konferenciát tartanak Raoul Wallenberg tiszteletére.

A konferencia szervezője a Fórum Kisebbségkutató Intézet (Somorja, Park utca 4.)
A megnyitó beszédeket Németh Zsolt (parlamenti külügyi államtitkár, Magyarország), Öllös László (A Fórum Intézet elnöke) és Ben-Zvi Alexander (Izrael szlovákiai nagykövete) tartják délelőtt 10 órától.

A konferencián a következő előadások hangzanak el:

  • Szita Szabolcs (Holokauszt Emlékközpont, Budapest): Wallenberg és embermentés
  • Eduard Nižňanský (Comenius Egyetem, Pozsony): Zsidók és nem zsidók viszonya a szlovák államban
  • Simon Attila (Fórum): Megjegyzések Esterházy János és a zsidókérdés kapcsán
  • Katarína Hradská (Történettudományi Intézet, Pozsony): A Szlovákiából deportált zsidók megmentésére irányuló törekvések
  • Szarka László (Selye János Egyetem, Komárom): A komáromi zsidóság pusztulása és Alapy Gáspár tragédiája / Adalékok az 1944. évi gettósítás és deportálás történetéhez
  • Botos János (Holokauszt Emlékközpont): Keresztények és cionisták az üldözött zsidó gyerekek megmentéséért
  • Martina Fiamová (Nemzeti Emlékezet Intézet, Pozsony): A mezőgazdasági birtokok kezelésére szolgáló alap és annak helye a zsidók mentése során, 1942-44
  • Koncsol László (pozsonyi író): Református embermentők Szlovákiában
  • Salamon Pál (Holokauszt Emlékközpont): Az embermentés dokumentálása a budapesti Holokauszt Emlékközpontban

A konferencia nyelve magyar, szlovák és angol szinkrontolmácsolással.

  • Kísérő rendezvények:
  • Jó estét Wallenberg úr – filmvetítés 2012. november 16-án, du. 17 órától a pozsonyi Mladost Moziban (Az eseményen a svéd és a magyar nagykövetség is képviselteti magát)
  • Wallenberg pozsonyi emléktáblájának megkoszorúzása (november 21. 8.45-9.15, Zámock u.)
  • Wallenberg roll-up kiállítás (Somorján, a konferencia alatt)

Raoul Wallenberg (szül.: Stockholm, 1912. augusztus 4. – meghalt: 1947. július 16.) svéd diplomata. A második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. (Halála időpontja felől 2010-ben előkerült újabb dokumentumok kapcsán kérdések merültek fel, így elképzelhető, hogy az említettnél jóval később hunyt el.)
Wallenberg bejárta a fél világot: Törökországot, Olaszországot, Dél-Afrikát, Palesztinát és az Egyesült Államokat, ahol építészmérnöknek készült. Később mégis üzletember lett. A magyar származású dr. Lauer Kálmán export-import vállalkozásához csatlakozott. A háborúban álló és a németek által megszállt Európában Wallenberg utazott cége képviseletében. Üzleti útjai során Budapesten is megfordult.
1944 tavaszától, Magyarország náci megszállását követően egyre szorongatóbb hírek jutottak ki a világba a magyarországi zsidóság tragédiájáról. A legkülönbözőbb erők: a svéd külügyminisztérium, az Egyesült Államok stockholmi nagykövete és a háborús menekültek megsegítésével foglalkozó amerikai kormányszervezet, a War Refugee Board megbízásából végül is – Lauer javaslatára – Wallenberget jelölték ki a budapesti mentőtevékenység megszervezésére. Az akció pénzügyi fedezetéről az előbbiek mellett az amerikai zsidó jótékonysági intézmények, elsősorban a JOINT gondoskodott. Az akkor 31 éves Wallenberg azonnal vállalkozott erre a nagyon is veszélyes feladatra. Szabad elhatározásából, a jó ügybe vetett feltétlen hittel és nagy önbizalommal készült küldetésére. Fél évet, a magyar történelem talán legtragikusabb hat hónapját töltötte a Svéd Nagykövetség másodtitkáraként, a svéd követség humanitárius akciójának vezetőjeként.
Budapesten az életben maradásukért az idő múlásával versenyt futó zsidóság küzdelmeiben osztozott. A diplomáciai érintkezés szokásos formáit meghaladó módon küzdött a megsemmisítésre szántak életének megóvásáért. Ha kellett, megvesztegetéssel, fenyegetéssel, ha elegendő volt, szép szóval és ígéretekkel csikarta ki a rábízottak, a benne bízók szabadon bocsátását, életének megkímélését. Ott volt a pályaudvarokon és Hegyeshalomnál, ott volt a védett házakban és a gettóban. Mindenhol ott volt, ahol segíteni kellett. És a reménytelen helyzetek, a segítségre szorulók száma mérhetetlenül nagy volt azokban a hónapokban. Egyedül, egy szál felöltőben szállt szembe az egyenruhás, állig felfegyverzett náci és nyilas gyilkosokkal. Határozott fellépése és egyéniségének kisugárzása feledtette ellenségeivel, hogy ő is ugyanolyan védtelen és kiszolgáltatott, akár védencei.
Hány embert mentett meg Wallenberg budapesti küldetése alatt? Vannak, akik néhány ezerről, egyesek egyenesen százezerről beszélnek. A svéd humanitárius akció 1945. január 16-i kimutatása szerint a svéd védelem mintegy ötven épületre és nyolcezer személyre terjedt ki. Wallenberg budapesti missziójának eredményét azonban nem szabad a megmentettek számának meghatározására redukálni. Feladatát ő maga is elsősorban abban látta, hogy a zsidók megbénult önvédelmi ösztönét új életre keltse. 1944. július 29-i jelentésében írta: „Valamilyen módon a legtöbb zsidót fel kell rázni a saját sorsával szemben tanúsított apátiából. Ki kell irtani körükben azt az érzést, hogy el vannak felejtve. A svéd  király üzenete ebben az irányban igen hasznos volt. Már maga az az egyszerű tény, hogy a svájci és a svéd követség fogadta a zsidókat, meghallgatta és regisztrálta őket, felélénkítette nemcsak az érdekelteket, de azokat is, akik készek voltak segíteni.”
A nyilas rémuralom alatti megfeszített mentőmunka közepette Wallenberg a jövőre, a háború utáni viszonyokra is gondolt. Elképzeléseit írásba foglalta: „A Magyarországon beállott fordulatnál én és a munkatársaim elhatároztuk, hogy a svéd követség által vezetett humanitárius akcióból kiválunk, és egy rendkívül aktív, igen mozgékony és átfogóan gyorsan dolgozó magánszervezetet létesítünk… Ez nem tisztán emberbaráti, hanem gazdasági szervezet is lenne.”
Tervezetét, amely az újjáépítés feladataiba való bekapcsolódásának részleteit tartalmazta, magával vitte azon a bizonyos 1945. január 17-i napon, amikor Pest náci megszállás alóli felszabadítása után egy szovjet tiszt és két szovjet katona kíséretében munkatársai utoljára látták. Wallenberg Debrecenbe igyekezett, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal, és a szovjet főparancsnoksággal az ország reorganizációs feladatairól tárgyaljon. „Nem tudom, vendég vagyok-e vagy fogoly” – mondta, mielőtt végleg elköszönt.
Debrecenbe nem érkezett meg, és nem tért haza szeretteihez sem. További sorsa a mai napig tisztázatlan, a legendák ködébe vész. (Az életrajz forrása: Terror Háza, Budapest)

{iarelatednews articleid=”32092, 33936″}