36797

 Ünnepélyes díjátadó gálaesten hirdették ki a 11. alkalommal megrendezett “Az Év Honlapja” pályázat nyerteseit. A Gömörilap regionális hírportál a Média kategóriában Minőségi díjat kapott.

A díjakat Budapesten, a Best Western Hotel Hungáriában adta át Varga István, a pályázat alapítója és Dr. Eszes István, a zsűri elnöke. A pályázatra idén 360 nevezés érkezett, amely minden idők legnagyobb számú részvétele.
Az eredményhirdetés során a gála ünnepélyes köszöntőjében Varga István elmondta, hogy az idei versenyen is kiváló volt a mezőny, sok jó honlap közül kellett választania a zsűrinek. Az online marketingről és annak fontosságáról pedig a következőket nyilatkozta: “A vállalkozásoknak drasztikus szemléletváltásra van szükségük ahhoz, hogy a fogyasztókat a saját termékeikre koncentrálják. A marketing az elmúlt 10 évben technológiavezéreltté vált.
Ebben a versenyben kizárólag azok a vállalkozások fognak fennmaradni, amelyek komolyan veszik az egyre gyorsuló technológiai megoldások vállalati marketing alkalmazását. Ehhez ma már rengeteg új marketingeszköz van, egyáltalán nem mindegy, hogy melyik mellett döntenek, mert nem lehet tudni, hogy a platformok és technológiák hogyan fogják befolyásolni a jövő vállalati marketingjét.”
A díjátadón közel kétszáz vendég vett részt. Az est folyamán több díjat is bezsebelt a Gömörilap technikai és grafikai hátterét biztosító Design and System. 
A zsűri elnöke a díj átadásakor a következő szavakkal méltatta közösségi hírportálunkat: „Aki ráklikkel látni fogja, hogy funkcionálisan annyira jól felépített oldal, hogy példaként szolgálhat sok országos média számára. Rendkívül gazdag információ és tartalom jellemzi ezt a magát regionálisnak nevező oldalt.”
A Gömörilap.sk regionális közösségi hírportál. Oldalain a rimaszombati, tornaljai, rozsnyói és füleki régiók híreit, közérdekű információit jeleníti meg, továbbá tájékoztat országos és EU-s események regionális vonatkozásairól.
Közösségi abban az értelemben, hogy kiemelten kezeli a kis közösségek és hátrányos helyzetű csoportok történéseit, melyeknek korlátozott lehetőségei vannak különböző médiákban való szereplésre, információkra.
A portál célja, ahogyan a bemutatkozásukban írják, a közösségformálás, a szlovákiai magyarság identitástudatának erősítése, a pozitív lokálpatriotizmus és a két országot átfogó gömöri régióban élők tájékoztatása.
A fiatalos arculat, a kreativitás és a közösségi innováció a Szlovákiában élő fiatal generációval is foglalkozik, így az asszimilálódó fiatalság magyar nyelvhez való kötődését is erősíti.
A portál az olvasóhoz szóló, politikai állásfoglalásoktól mentes, a térséget érintő fontosabb önkormányzati és regionális információkat közvetít. A Gömörilap.sk értékközpontú portál, amely fontosnak tartja a sokszínűséget és a modern európai értékrendet.
A nyertesek teljes listája a pályázat hivatalos weboldalán tekinthető meg: http://www.azevhonlapja.hu/

Forrás: http://gomorilap.sk/

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36791″}