Gyakran hallottam az elmúlt hetekben, hónapokban párton belüliektől és kívüliektől egyaránt, hogy elkerülhetetlen a megújulás, új arcok megjelenése a Magyar Közösség Pártjában.
Ahogy én látom, nem is annyira az új arcok hiányoznak a pártban, hanem, véleményem szerint, szinte minden szervezeti szinten a megújulási készséggel állunk kicsit hadilábon, természetesen tisztelet a kivételnek.
A mostani helyzetben inkább megújulni tudó és megújulni akaró, mintsem új arcokra van szükség a pártban. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan, és én erre helyezném a hangsúlyt, első sorban megújulni képes MKP-tagokra lenne nagy szüksége a pártnak. Mert mondjuk meg őszintén, a tagság soraiban jócskán akadnak a helyi vagy országos párt- és közügyek iránt passzív, közömbös vagy érdektelen emberek, akik még a tenni akaró tagokat is fékezik, vagy éppenséggel kedvüket szegik.
Legnagyobb gond, hogy míg a párt tisztségviselőit, ha nyomós ok van rá, le lehet váltani, addig a népet, egészen pontosan, az MKP-tagokat nem lehet. Mert sokan azt hiszik, csak abból áll tagnak lenni, hogy évente egyszer-kétszer elmennek, ha elmennek, a taggyűlésre, esetleg kényszeredetten befizetik a tagdíjat, és választásokkor, misem természetesebb, az MKP jelöltjét, jelelöltjeit támogatják. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a legutóbbi parlamenti választások során egyik településünkön, ahol az MKP-nak és a Hídnak is volt helyből képviselőjelöltje, az MKP helyi szervezetének egyes tagjai szinte biztosra vehetően, bár nem bizonyíthatóan, a „hidas” jelöltre szavaztak. Ne gondoljuk, hogy egyedi esetről van szó, más helyi szervezet tagjainál is találkoztunk hasonló történettel. Mivel a szavazás titkos, bizonyítani nem lehet, de az érintettek viselkedéséből következtetni lehetett arra, kire is voksoltak…/
Nem arról van szó, hogy folyamatosan, minden nap, vagy minden héten MKP-tagnak kell lenni, de vannak helyzetek, amikor igenis, ilyen vagy olyan formában vagy módon szükséges érvényesíteni, kinyilvánítani, vagy ha kell, megvédeni a párt érdekeit.
Nagy kérdés, hogyan aktivizálni a passzív vagy közömbös tagokat? Mindenesetre követhető példa, amit az egyik járási elnöktől hallottam. Első lépésként azt tervezik, hogy a járási elnökség a helyi vezetők aktív bevonásával kidolgoz és összeállít egy sok új ötletet, javaslatot, kezdeményezést tartalmazó cselekvési programot vagy tevékenységi stratégiát, amelyben minden szervezet talál majd magának a helyi viszonyokra szabható programot vagy megvalósítható rendezvényt. A lényeg, hogy szervezetek háza táján minél gyakrabban legyen valamilyen aktivitás, összejövetel, fórum, hogy maguk az MKP-tagok, de a kívülállók is lássák, érezzék, hogy állandó vagy rendszeres mozgásban van a Magyar Közösség Pártja. Ebben látom a megújulás egyik lehetőségét, és ehhez nem kellenek feltétlenül új arcok, csak elkötelezett, megújulni tudó és akaró tisztségviselők és tagok.
A megújulás lényege pedig változni és változtatni. És én úgy vélem, hogy mindenkinek, vezetőknek és vezetetteknek van miben változni, és van min változtatni. Ha alaposan elgondolkodnak ezen, és ha mernek jó mélyen magukba nézni, akkor észreveszik, hogy bizony ebben is meg abban is meg kellene változni, ezen is meg azon is lehetne változtatni, vagy ezt is meg azt is lehetne az eddiginél jobban csinálni.
Ha ezt felismerik és tudatosítják magukban, és képességeik és lehetőségeik szerint konkrét lépéseket is tesznek az ügy érdekében, elindultak a megújulás irányába. Ez így megfogalmazva nagyon szépen hangzik, ám a valóságban a megújulás, bármennyire is szeretnénk, nem történik egyik napról a másikra, ez egy hosszabb-rövidebb ideig tartó folyamat, melynek sikeressége tisztségviselőkön és tagokon egyaránt múlik.
Az eddiginél felelősségteljesebben kell viszonyulniuk tisztségükkel, tagságukkal járó kötelességeik teljesítéséhez, amelyben lehet, hogy időnként akadályoztatva vannak egyéni, családi vagy munkahelyi teendőik miatt, de legyünk őszinték, nem ritkán bizony közömbösségük, kényelmességük is közrejátszik abban, hogy el-elhanyagolják ez irányú kötelességeiket.
Úgy gondolom, a megújulás első lépcsőfoka, hogy mindenki először saját magát rázza gatyába, és csak utána a többieket.
Bodzsár Gyula, Felvidék.ma
