37117

 Szlovákia minden negyedik lakosa hisz abban, hogy 2012. december 21-én bekövetkezik a világvége – derült ki a TNS Slovakia közvélemény-kutató ügynökség által kedden közzétett felmérés eredményeiből.

A megkérdezettek 71 százaléka úgy vélekedett, hogy ha az apokaliptikus vízió mégis valóra válna, bizonyára a mennyországba jutna. Ellenkező nézete – azaz, hogy halála után esetleg a pokolban végezné – csupán a megkérdezettek egyharmadának volt.
A felmérésben résztvevők sokkal kevésbé voltak elnézőek másokkal szemben mint saját magukkal. Többségük úgy ítélte meg, hogy a szlovák politikusok, a pénzemberek, a celebek és az újságírók is a pokolba jutnak majd. A megkérdezettek leginkább a politikusokról vélekedtek negatívan; arról, hogy minden politikus a pokolra jut, a válaszadók csaknem kétharmada van meggyőződve.
A felmérésben a pénzemberek sem értek el sokkal jobb eredményt, mint a politikusok, az ő pokolra jutásukat a megkérdezettek több mint fele valószínűsíti. A médiacelebek némileg jobb megítélésben részesültek, hiszen őket “csak” a megkérdezettek egynegyede kívánta a pokolba, az újságírók pokolra jutásáról pedig minden ötödik megkérdezett volt meggyőződve.

MTI-Pozsony, Felvidék.ma