36948

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese, Géresi Róbert színai lelkipásztor osztotta meg gondolatait a hallgatókkal a Kárpát-medencei református rádiók közös adventi műsorában.

A hanganyag meghallgatható a Sola Rádió honlapján, de adventi gondolatai írásos formában olvasható a Reformata és a Felvidék.ma honlapon Ézsaiás próféta könyve 59. részének első verse alapján: „Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson”.
Adventben vagyunk, az advent a várakozásnak, Isten várásának az ünnepe. Tapasztalhatjuk a jelenlegi világban azt, hogy nagyon úgy tűnik sokak számára, mintha Isten távolodna ebből a világból. Sokan szomorúan veszik tudomásul azt a tényt, hogy egyre kevesebb jelentősége van az Istenbe vettet hitnek a mai világ életében, egyre kevésbé akarja az ember hozzámérni a saját életét Istennek az igéjéhez, istennek a szavához. Egyre kevésbé számít az, hogy mit mond a Szentírás, mit mond a Biblia. Természetesen vannak olyanok is, akik örülnek ennek, akik a világot Isten nélkül akarják látni és akarják elképzelni és megélni.
Mi keresztyénekként azt valljuk, hogy ennek az előbbiekben elhangzottaknak éppen az ellenkezője az igaz. Nem távolodik Isten a világtól, hanem éppen ellenkezőleg, közelít. Közelít, jön és itt van. Az advent azt jelenti: eljövetel. Hogyha lefordítjuk magyarra ezt a szót, akkor az elérkezést, a megérkezést az eljövetelt jelenti.
Hogyan jön az Isten? Hogyan érkezik? Ez is egy örök kérdése az embernek. Az emberi hitnek a naivitása sokszor az Istennek az érkezését úgy gondolta el, hogy az olyan, mint amikor egy hurrikán vagy egy cunami érkezik. Jön és pusztít. Mindent magával ragad és mindent lerombol. Mindent eltöröl a földnek a színéről, hogy megszűnik az ember számára az élettér.
„Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, és nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson…„ Sokszor mi vagyunk süketek és mi vagyunk azok, akik nem halljuk meg az Istennek azt a hangját, azt a neszét, azt a lépését, ami jelenthetné a számunkra azt, hogy fölismerjük az érkező Istennek a jelenvalóságát.

Reformata/Felvidék.ma