jegyzet05

 Varga Tamás, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar nyelv és irodalom, valamint földrajz szakos hallgatójának a jegyzete a politika hatásáról a tudományos életre és a benne tevékenykedőkre.

„ Ne várj semmit a XXI. századtól!” – mondta Gabriel Garcia Marquez Nobel-díjas író.
S, hogy miért ne? A válasz egyszerű. Maga a korszak várja el a benne élőktől azt, hogy a maximumot nyújtsák magukból, ami csak kiadható.
A tudósokra, tanárok, diákokra, szülőkre, közalkalmazottakra és még a politikusokra is nagy terhet ró a globalizálódott világ elvárása és annak hierarchikus rendszere. Az alapművelet egyszerű. A tudós kutat, a tanár tanít a diák pedig tanul. Ez a megállapítás véleményem szerint rendben is van. A bökkenő ott kezdődik, mikor a jól működő folyamatba beleszól a politika. Az, hogy a felsőoktatásnak változnia kell és folyamatosan haladnia, valamint megfelelnie a kor elvárásainak, kötelesség! Viszont az, hogy ez milyen formában és milyen módon történik, azonban már elgondolkodtató. Alapvető tény, hogy a tudományos élet a felsőoktatásban kezdődik és a lerögzített tények publikálásával, valamint ennek a tudásnak szakszerű átadásával, ugyanott is ér véget. A kutatási eredmények folyamatos megújulása biztosítja a tudományos élet változását és ciklikus mozgását, melynek színhelye a felsőoktatásban helyet foglaló intézmények egyike.
Ez a bizonyos változás már a középkor óta folyamatosan alakul, s vele együtt kanyarítja a benne tevékenykedő tanárok és hallgatók mindennapjait. A kutatási és oktatási rendszer modernizálása és megújulása a feudalizmus korától a globalizálódott világig jellemző volt a felsőoktatási intézményekre. A fejlődés okai közé tartozik a társadalmi berendezkedés, a technológiai- és információs hálózatok gyors növekedése. A nagy mérföldkő az egyetemi és tudományos életben azonban a XX. század volt, mikor a mindennapi politika elkezdte irányítani a fejlődés intézményeit.
Köztudott tény, hogy a történelem folyamán előforduló nagy események bizonyos része a felsőoktatásban történő politizálásnak volt köszönhető. Akkoriban pedig a fő feladat a jó retorikai képességgel megáldott tudós-politikus ember volt, kinek fejlődésre és előremozdításra kellett törekednie. Mára a retorika és a tudományok világa az egyetemek birtokába tartozik, a politika pedig megpróbálja irányítani azt a világot, aminek eddig részese volt.
Ennek élő példája a négyévente történő folyamatos alkalmazkodás más elvekhez, törvényekben megszabott rendszerekhez, melyek befolyásolják az adott intézmény fő feladatát, valamint a benne tevékenykedők életét.
Figyeljük csak meg, azt, hogy egy négyéves kormányciklus kezdetén hány hozzá nem értő és a működést át nem látó ember milyen új, hatékonyabbnak és modernebbnek kikiáltott módszerhez akarja igazítani az akkor még meg sem szokott, vagy éppen elindult rendszert. Ehhez a folyamatosan átalakuló, de meg nem újuló kusza folyamathoz kell alkalmazkodnia tanárnak, hallgatónak és szülőnek egyaránt. Melynek működése, állandó átalakulása a jövőre nézve nem vezethet garantált sikerhez. S mindez az önálló útra tért és nagy befolyással rendelkező tudományt és életet irányítani akaró, nem mindig hatékony, de mindenbe beleszóló politikának köszönhető.
Századunk igen jelentős és nagy elvárásokkal áll előttünk, melyeknek megfelelni bizonyos erőfeszítésekbe telik, amelyek terhet jelenthetnek a rendszerben tevékenykedőknek és családtagjaiknak egyaránt…

Varga Tamás, Felvidék.ma