36864b

Konferenciát szervezett a Szabadelvű Médiaműhely (SZEMM) Budapesten, melynek keretében Európa-éremet adományoztak Oplatka Andrásnak.

A közszolgálati médiát a tartalom minősíti, ezért annak értékorientáltnak kell lennie – mondta Auer János, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja a konferencián.
A közszolgálatiság európai tartalma című tanácskozáson Auer János azt mondta: a közszolgálati és a kereskedelmi médiának egymás mellett kell működnie, azonban az utóbbi igen erős hatása ellenére a közszolgálatinak nem kell versenyeznie vele. A médiatanács tagja szerint az államnak tervezhető finanszírozással, ésszerű szervezeti keret meghatározásával kell biztosítania a minőségi közszolgálati tartalmak elkészülését.
“Nem lenne érdemes a minőséget feláldozni a nézettség oltárán” – hangsúlyozta Auer János, aki közölte: nem osztja azt a nézetet, hogy a kereskedelmi csatornák a demokrácia letéteményesei lennének azáltal, hogy széles rétegek számára készítenek műsort.
Szólt arról is, hogy az európai szabályozás a versenyjog szemszögéből, az állami támogatás meghatározása szempontjából közelít a közszolgálati média szabályozásához, míg az Európa Tanács inkább tartalma, funkciója felől vizsgálja azt. Utóbbi arra helyezi a hangsúlyt, hogy a közszolgálati tartalom minél szélesebb réteghez jusson el, és adjon lehetőséget a társadalmi párbeszédre.

Oplatka András egyetemi tanár, a Neue Zürcher Zeitung egykori újságírója Svájcban szerzett tapasztalatairól számolt be azzal kapcsolatban, hogyan szolgálhatják a komolyabb és a könnyedebb lapok az olvasókat.
Oplatka Andrást az eseményen a SZEMM Európa-éremmel tüntette ki több évtizedes munkásságát méltatva; az érmet Balázs Géza nyelvész, Európa-érmes közíró és Molnár Pál, a SZEMM etikai bizottságának elnöke nyújtotta át.
A nyomtatott sajtó tartalmi szolgáltatása számára az internet nem konkurencia – mondta, hozzátéve: a lapok azonban azt megsínylik, hogy az internet lényegesen csökkentette a reklámpiaci bevételeiket. Ennek következtében a lapok takarékosságra kényszerültek, ez pedig a leginkább a minőségi, drágán előállított újságokat sújtja.
Beszámolt arról is, hogy a háromnyelvű Svájcban mindhárom nyelv beszélői több közszolgálati tévé kínálatából is választhatnak. A csatornák a politikai sokszínűség jegyében készítik műsoraikat, és a civil szervezetek palettáját is megjelenítik.
Oplatka András hangsúlyozta: a szabad sajtó fenntartása költségesebb, ennek árát azonban szerinte meg kell fizetni.

Simon János politológus, a Közép-európai Politikatudományi Szemle főszerkesztője az Európai Unión belül jelentkező problémákat bemutatva, valamint a közép-európaiság fontosságát hangsúlyozva azt mondta: már régóta felvetődött egy közép-európai televízió gondolata. Egy felvidéki, Kassa megyei felmérés eredményeire hivatkozva hozzáfűzte: az ott élőknek lenne igényük egy kétnyelvű tévéadásra, amely a tudáshoz, a technológiához, a pedagógiához kapcsolódó műsorokat kínálna.

MTI és Balassi.eu nyomán Felvidék.ma