37213

 Szlovákia újkori történetének legnagyobb eredménye a szabadság és a demokrácia − állította Michal Kováč, Szlovákia első köztársasági elnöke a vele készült interjúban.

Kováč szerint Szlovákia hasonló gondokkal küzd, mint a demokratikus országok többsége, de hasonlóak az előtte álló lehetőségek is.
„Sikerült elérni, hogy a kommunisták békés úton adják át a hatalmat a demokrácia képviselőinek. A szabadság kivívása volt a legnagyobb győzelem” − jegyezte meg a volt államfő. „A szabadság, amely lehetővé tette a szabad sajtó kialakulását, hogy a különböző csoportok képviselői szabadon pártokat alapíthassanak, és hogy Szlovákia nyisson Európa és a világ felé. De ha csak ez lenne annak a politikának a következménye, amelyet 1989 óta akartunk és művelünk, az kevés lenne” − tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a politikusoknak mindent meg kellene tenniük a polgárok életszínvonalának növelése és a társadalom erkölcsi megtisztulása érdekében. „Hogy megakadályozzák azokat a jelenségeket, amelyek lejáratják a szlovák politikát. Tudjuk, hogy ezen a téren hiányosságaink vannak. De van elég terünk és lehetőségünk, hogy harcoljunk a társadalom felépüléséért. Nem mondogathatjuk, hogy valakik gáncsoskodnak ellenünk. Csak rajtunk múlik, hogy képesek leszünk, avagy sem úgy irányítani a dolgokat, hogy az a polgárok többsége számara megfeleljen” − emelte ki Kováč.
„Nem kell kétségbeesni, de közömbösek sem maradhatunk. Nem adhatjuk fel, nem törődhetünk bele abba, hogy ezen már nem lehet változtatni. A dolgok lehetnek ugyanis másként is, csak meg kell győzni erről az embereket” − tette hozzá. Nagyon rossz lenne, ha nem hinnénk abban, elegendő erőnk van ahhoz, hogy a szlovák társadalmat úgy irányítsuk, hogy sokkal inkább megfeleljen az igényeinknek, és hogy Európa számára is hozadékot jelentsünk. Hogy ne úgy nézzen ránk, mint egy koloncra, hanem mint egy olyan országra, amely hozzájárulhat az összeurópai problémák megoldásához” − hangsúlyozta a volt köztársasági elnök.
Aktuálne.sk, ford. dé/Felvidék.ma