37368

 A Népi Platform három ellenzéki pártja ill. a Szabadság és Szolidaritás párt január 7-én este megállapodtak, hogy Ivan Gašparovič államfő elleni vádemelési javaslat tisztázása érdekében ülésszakot hívnak össze. Közben Paška új főügyészválasztást tervez.

A négy ellenzéki párt, a KDH, a Most-Híd és az SDKÚ-DS valamint a SaS kezdeményezik, hogy soron kívüli parlamenti ülésszakot hívjanak össze, ahol az államfő kifejtheti, miért nem nevezte ki Čentéšt. Így 30 támogató képviselői aláírást készülnek összegyűjteni, mert úgy vélik, Gašparovič szándékos sértette meg az alkotmányt, amikor úgy döntött, hogy nem nevezi ki Jozef Čentéšt főügyésszé.
A négy ellenzéki párt nevében Ján Figeľ, a KDH elnöke nyilatkozott. Kijelentette, elvárják, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb döntsön Čentéš beadványának ügyében. Felszólították a Smer-SD-t, hogy tartózkodjanak az új főügyészválasztástól.
Lucia Žitňanská, SDKÚ-DS ellenzéki párt frakcióvezetője kijelentette, hogy pártja nem vesz részt az új főügyészválasztáson, s nem jelöl senkit, hiszen Jozef Čentéšt a parlament tavaly megválasztott erre a posztra. Ugyanis Pavol Paška (Smer-SD) házelnök úgy döntött, hogy január 18-án délig állíthatnak főügyészjelöltet a parlamenti képviselők.
Igor Matovič, az OĽaNO elnöke által január 8-án tett kijelentésben biztosította a többi ellenzéki pártot, hogy az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártja is aláírja a parlamenti ülésszak összehívására vonatkozó javaslatot. Az OĽaNO frakción belül tárgyal majd a Gašparovič ellen irányuló vádemelési javaslatról.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”30978,36721,30462,29039,37342,37327,37298,37311″}