2012. december 29-én a pozsonyi kontyos Szent Erzsébet gyönyörű barokk templomban kora esti meghitt szentmisén emlékeztek Janics Kálmánra.
Örülnünk kellett a mintegy negyedszáz vélhetően Janics-tisztelőnek. A templomban szolgáló dr. Turányi Miklós ny. püspöki titkár úr elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni. Helyette némi gond merült fel, hogy külsős ft. Tomasek László urat elfogadják. Természetesen terveztem szólni a mise után, de mivel a főtisztelendő úr megkért, hogy előtte szóljak az ünnepeltről – így szemelvényeket ismertettem Felvidék egyik legnagyobb magyarjának termékeny életéből.
Mindenekelőtt sajnálattal kellett konstatálnom, hogy annak ellenére, hogy az év elején a világhálón közöltem felhívást a születésnapra való megemlékezésről, mégis – még sem találtatott senki, aki az év folyamán szervezni igyekezett volna emlékestet, kulturális napot avagy szimpóziumot emlékezésül Szent Öregünkre. Már 2009-2011-ben háromszor hirdettem meg nyári Janics Kálmán Ifjúsági Nemzetnevelő Tábort (Agócs Béla kerékpártúrával egybekötve) az erdőháti Szentistvánkútra eredmény nélkül.
Janics Kálmán Vágkirályfán, a szülőfalujában suttyó gyerekfejjel élte át a cseh megszállást, ahol pap nagybátyja hordóról szólított fegyveres ellenállásra. Élénken ecsetelte (l. Janics Kálmán Üzenete , Hunnia 1999/1 ), a lesújtó leforrázottságot, ami egy beszólás után következett, hogy “plébános úr, de egy puskánk sincs “. Érzelmi szálak különösen a szörnyű korszakváltás felfoghatatlan idején kisgyerekként a katolikus gimnáziumban szerzett élmények okán kötötték koronázó városunkhoz. Amikor még több olyan gyerek is tanult Vele, emlékezett például Nagyszombatból egyre, aki bevallottan otthon szlovákul beszélt.
Pozsonyban orvostanhallgató korában kapcsolódott be a még mindig alig ismert baloldal-ellenes katolikus Prohászka-körök munkájába, színvonalas folyóiratuknak, az Új Életnek állandó publikálója lett, mindig a nemzeti jobboldalt képviselve! Becsülettel helytállt, és nem megalkuvásra biztatta honvédjeit a keleti fronton! Szerencsésen hazatérve Nádszeg körorvosaként bátran kiállt faluja és nemzetünk sanyargatása ellen, ezért is kényszerült három évtizedig Jolsván szélárnyékban tevékenykedni , ahol megírta a Hontalanság évei címen pótolhatatlan alapkönyvet az új megszállás utáni hányattatásunkról. 1968-ban jelentős publikációjával segítette ügyünket. A legutóbbi fordulat óta kereszténymozgalmi és parlamenti tevékenységére még frissen emlékezhetünk, és a szlovákokkal folytatott igen jelentős vitázó publikációjára kell különösen emlékeztetnünk.
Duna menti sötét erdők címen kutatása a pozsonyligetfalui 90 ártatlan levente kifosztásáról és lemészárlásáról 1945-ben csehszlovákok által, számunkra igen fontos égbekiáltó gyászos tény, amiről immár legalább az utóbbi időben megjelent néhány emlékező a ligetfalui temetőben.
A tisztelendő úr liturgiához híven Szent Családól prédikálva méltóan foglalta imába Kálmán testvérünk személyiségét. Elektromos orgonával kísért szép karácsonyi énekek tették igen meghitté a templom hideg karácsonyi félhomályát. Sajnálni lehet, hogy Orákulumunk sem városunkban élő fia – menyét kétszer is híva telefonon, közönyös választ kaptam -, sem Galántán élő lánya – aki köszönetét tolmácsolta- , családjaik sem tették tiszteletüket híres felmenőjük centenáriumán.
Zilizi Tihamér
{iarelatednews articleid=”37224,36522″}
