37359

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi éves gáláján a tavalyi év legjobbjait díjazták. Az Aranylabda ismét az argentin Messié lett, a Puskás Ferenc-díjat a szlovák Miroslav Stoch kapta.

Lionel Messi zsinórban negyedszer nyerte el a FIFA és a France Football magazin által közösen, a legjobb labdarúgónak odaítélt Aranylabdát. A 25 éves klasszis az első olyan futballista, aki negyedik alkalommal érdemelte ki a futballvilág legrangosabb elismerését.

A nemzetközi futball-legendáról, a magyar Puskás Ferencről elnevezett díjat a legszebb gólt szerző játékosnak ítélik oda – 2012-ben már negyedszer. Az első ilyen elismerést a portugál Cristiano Ronaldo kapta, majd a török Hamit Altintop, tavaly pedig a brazil Neymar volt a jutalmazott. A 2012-es év legszebb góljáért a szlovák Miroslav Stoch kapta a Puskás Ferenc-díjat. A Fenerbahce válogatott futballistája március 3-án, a Genclerbirligi elleni török bajnoki mérkőzésen egy jobbról érkező szöglet után nagyjából 25 méterről, kapásból bombázott a jobb felső sarokba. A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt a címvédő brazil Neymar és a kolumbiai Radamel Falcao volt.
„Családomnak és barátaimnak szeretnék köszönetet mondani” – mondta Stoch. Az 1989-ben született futballista Szlovákiában az FC Nitra játékosaként vált ismertté. Következett az angol Chelsea FC (2006-2009), a holland FC Twente Enschede (2010), majd a török Fenerbahce.

A díjátadáson Puskás Ferenc özvegye és Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is részt vettek.

További díjak:

  • A 2002-es álomcsapat:  Iker Casillas (Real Madrid) – Daniel Alves (Barcelona), Gerard Piqué (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Marcelo (Real Madrid) – Xabi Alonso (Real Madrid), Xavi (Barcelona), Andrés Iniesta (Barcelona) – Lionel Messi (Barcelona), Radamel Falcao (Atlético Madrid), Cristiano Ronaldo (Real Madrid).
  • Az edzők között a spanyol válogatottal az Eb-t megnyerő Vicente del Bosque lett a legjobb, a női csapatoknál pedig az amerikai női válogatottat olimpiai sikerig vezető svéd Pia Sundhage.
  • A nőknél Abby Wambach (USA) lett a legjobb labdarúgó.
  • Az elnöki különdíjat, életműdíjként Franz Beckenbauer kapta meg. A Bayern München 67 esztendős korábbi legendás német játékosa rengeteg elismerése között két Aranylabdát (1972, 1976) is magáénak tudhat.
  • Az év fair play díját az Üzbegisztáni Labdarúgó-szövetség kapta.