gasparovic ivan 03

Ivan Gašparovič köztársasági elnök másfél évnyi töprengést követően kijelentette, nem nevezi ki főügyészi tisztségébe a parlament által megválasztott Jozef Čentéšt. (Véleményekkel frissítve – 16.45)

Gašparovič ezt a döntését annak ellenére hozta, hogy az Alkotmánybíróság még nem döntött Čentéš beadványáról, aki éppen amiatt fordult a taláros testülethez, mert nehezményezte Gašparovič önkényét és időhúzását. Gašparovič hosszú ideig azt mondogatta, hogy majd az alkotmánybírósági verdikt ismeretében hozza meg döntését, most már ezen is változtatott.

Čentéšt még 2011. június 17-én választotta főügyésszé a szlovák törvényhozás.

Ján Fígeľ, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke bírálta Gašparovičot. “A főügyészségnek a törvényesség őrzőjének kellene lennie Szlovákiában, az államfő segédkezett elfogadhatatlan és alkotmányellenes állapotának elmélyítésében”.

Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője szerint Gašparovič ezzel a lépésével de facto biztosította a Smer számára, hogy az legyen a főügyész, akit ők akarnak. Matovič emlékeztetett arra, hogy ebben nincs meglepő, hiszen Gašparovič már korábban úgy nyilatkozott, hogy  Smer tagjának érzi magát. “Teljesen értem, Čentéš doktort úgy ismertem meg, mint egy becsületes, jó embert. Egy ilyen főügyész nagyon veszélyes lehet a Smer számára”. Ha a további ellenzéki pártok emiatt az Alkotmánybírósához fordulnak, az Egyszerű Emberek is támogatnák azt a kezdeményezést – tette hozzá Matovič a Sita hírügynökségnek nyilatkozva.

Martin Poliačik, a Szabadság és Szolidaritás alelnöke úgy látja, Gašparovič tűllépte azt a hatáskört, melyet az alkotmány biztosít számára. “Gašparovič bebizonyította, hogy bábfigura a Smer kezében”. Richard Sulík pártelnök szerint az államfői döntés nagy szégyen Szlovákiára nézve.

{iarelatednews articleid=”37082,32118,30978,30470,30462″}