37297

A Via Nova Ics Rozsnyói járási szervezete és a PRO LE-TI lekenyei polgári társulás szervezésében szilveszteri mulatságon vehettek részt a környékbeli fiatalok és együtt várták a 2013-as év kezdetét.

A mulatságon részt vett Cziprusz Zoltán a Via Nova Ics alelnöke is. A környékbeli falvak fiataljai mulattak együtt. A zenét Fábián Attila biztosította. A rendezvény házigazdája Beke Beáta volt, a PRO LE-TI polgári társulás elnöknője és a rozsnyói Via Nova Ics alapítótagja, aki megnyitotta a rendezvényt és felhívta a résztvevők figyelmét az est folyamán megvalósításra váró játékokra és szórakozási lehetőségekre. A mulatságon, kivetítésre, karaokéra is sor került. Majd egy tárgy formájában lehetőségük nyílt a résztvevőknek elmondaniuk, hogy miért emlékezteti őket az a tárgy a 2012-es évre és ha kellemes emlékről számolt be az illető és meg akarta tartani az emlékét a leadott tárgyat megtartotta. Éjfélkor köszöntővel és tűzijátékkal búcsúztatták az óévet, majd meghallgatták a magyar Himnuszt. Ezt a szerencsesütik kiosztása követte, melyben egy-egy mondat elejéig bölcs sorokat találhattak a részt vevők, melyek akár útmutatóként is szolgálhattak az új évre nézve. Ezután a tombolahúzásra került sor, majd reggelig tartó táncolásra, szórakozásra.

BB, Felvidék.ma