38136

Megemlékeztek a Pázmaneum Társulás és a budapesti Terror Háza Múzeum szervezésében, a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban a kommunizmus áldozatainak emléknapjára, amely ezúttal a város magyar anyanyelvű középiskolás diákjainak szólt.

A VMK mozitermét megtöltő diákokat és tanáraikat Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke, önkormányzati képviselő köszöntötte és köszöntőjében kiemelte az emléknap fontosságát, valamint emlékeztette a jelenlevőket, hogy a sokszor hangzatos „mert a régi időkben jobb volt” kifejezések mögött milyen véres áldozatokat követelt az ún. „jóléti rendszer”.

A rendhagyó történelemórát Stark Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet és a Terror Háza Múzeum tudományos főmunkatársa tartotta az alábbi címmel: A magyarok kényszermunkája a Szovjetunióban 1944-1956. A történelmi bevezető a II. világháborúban már eldöntött szovjet tervek bemutatásával kezdődött a legyőzött országok lakosainak kényszermunkájával kapcsolatban. A diákok megismerkedhettek a hadifogság és a kényszermunka közötti különbséggel és bepillantást nyerhettek a szovjet kommunista gépezet embertelen, sokszor ördögi rendszerébe is. A budapesti történész szólt a magyarországi, a kárpátaljai és a felvidéki elhurcoltakról is, akik több évet is szovjet táborokban töltöttek. Az emberi erkölcsi értékeket illetően az önfeláldozást és a szolidaritást emelte ki, amelyet az elhurcoltak, illetve a velük rokonszenvezők tanúsítottak. A kényszermunkára erőszakkal elhurcoltak a kommunizmus áldozataivá váltak, hiszen sokan közülük nem térhettek vissza otthonaikba. Sokan pedig a megfélemlítés miatt csak 1989 után mertek beszélni a szovjet fogságról és az embertelen körülményekről.

{phocagallery view=category|categoryid=2|imageid=22434|detail=0|float=right}Az előadás végén a Pázmaneum ügyvezető elnöke köszönte meg a Terror Háza Múzeum történészének az előadást, a diákok és tanáraik részvételét és az igazgatóságok pozitív hozzáállását a rendezvényhez. Felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy az értékes történelmi előadásban elhangzott önfeláldozás, szolidaritás és a nemzethez való ragaszkodás legyen példaértékű mindenki számára és ezt az üzenetet vigyék el diáktársaiknak is.

A Pázmaneum Társulás a székely néppel érzett és vállalt szolidaritása jeléül az előadáson kitűzte a székely zászlót is a magyar zászló mellé a teremben. Dunaszerdahelyen immár 3. éve tart megemlékezést a polgári társulás a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról, amelyet a városi képviselő-testület a múlt évben a város emléknapjai közé is sorolt.

Idén a szervezésbe a Pázmaneum mellett szerepet vállalt a Városi Művelődési Központ és Dunaszerdahely Városa is. (Pázmáneum)

{iarelatednews articleid=”38124″}