38094

Február 16-án megkezdődött Zselízen az RMA előadássorozatának második féléve, amelyet a Pázmaneum Polgári Társulás indított el 2012 őszén ThDr. Karaffa János és Mgr. Galgóczi Rudolf lelkiatyák segítségével.

Az érdeklődők ezúttal is két előadást hallgathattak meg, Ft. Karaffa János és Vadász Zoltán lelkiatyák közvetítése által.
Ft. Vadász Zoltán győri lelkiatya a II. Vatikáni zsinat két dokumentumáról adott elő az ökumenizmus témát választva a keresztények közötti egység kialakításáról. Előadásában elmondta, hogy a megosztottság ellent mond Krisztus akaratának és minden megkeresztelt embernek az életével kell tanúságot tennie, mi által a világ Isten dicsőségére térhet meg.Különböző utak és eszközök segíthetnek a hit terjesztésében, mint a dialógus, a szentségek, a missziós tevékenység, lelki javak megosztása és együtt dolgozni az evangélium hirdetésében.
Ft. Karaffa János atya kiegészítette az előző előadást azzal,hogy fontosak a vallásközi párbeszédek, az egyetemes testvériség építése és az értékek, mint a kultúra és vallás kezelése. Majd rátért a Próféciákat jövendölő próféták bibliai megközelítésére az ítéletekről, megtérésekről, megváltásról és a hamis próféciákról.
Ezt a lelkiekben gazdag napot megköszönve hálát adtunk előadóink és a megjelent érdeklődők nevében Istennek.

Pázmaneum.com/Felvidék.ma