38179

Kassán is tárgyaltak a Most-Híd képviselői valamint Kelet- és Közép-Szlovákia azon polgármesterei, akiknek községe érintett a kétnyelvű vasúti táblák elhelyezésében.

Bugár Béla szerint a vonatkozó törvények módosítása szükséges a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséhez.
A kassai találkozót februrár 25-én a Most-Híd kezdeményezte. Csakúgy, mint a komáromi találkozó esetében, a kassai megbeszélésen jelenlévő polgármesterek is aláírtak egy nyilatkozatot, melyben kifejezik annak fontosságát, hogy a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségek lakta területein a Szlovák Köztársaság alkotmányának értelmében következetesen érvényesíthetőek legyenek a nemzeti kisebbségek nyelvi jogai – közölte a párt sajtóosztálya.

Kifejtették: e jogok közé tartozik a vasútállomások és vasúti megállóhelyek kisebbségi nyelvű megjelölésének lehetősége is. Ezt a lehetőséget biztosítja a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény, amelynek végrehajtásakor azonban olyan jogi és technikai akadályok jelentkeztek, amelyek ellehetetlenítik a törvény valódi gyakorlati érvényesítését.
A nyilatkozatban a polgármesterek az illetékes állami szervekhez fordulnak, kivált a Szlovák Köztársaság Kormányához és a Szlovák Köztársaság miniszterelnökéhez, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a vasútállomások és vasúti megállóhelyek kisebbségi nyelvű megjelölését ellehetetlenítő akadályok felszámolása érdekében. Ez a követelésük a kormány programnyilatkozatának megvalósítására irányul, mely szerint a kormány természetes küldetésének tartja a nemzeti kisebbségek fejlődésének védelmét és támogatását a modern Szlovákia alakításakor. A nyilatkozatban felszólítják a kormányt, hogy ténylegesen foglalkozzon ezzel a kérdéssel, amely a nemzeti kisebbségek megalapozott követelésén alapul.

A vonatkozó törvények módosításával szeretné elérni a nemzetiségi szempontból vegyesen lakott települések vasútállomásain és megállóin a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a Most-Híd magyar-szlovák párt. Ezt Bugár Béla pártelnök közölte hétfőn Kassán, miután találkozott a régió érintett településeinek polgármestereivel – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Bugár azt mondta, hogy mielőtt pártja kezdeményezné a törvénymódosításokat, a kérdést még megtárgyalja a kormány illetékes képviselőivel.
“A probléma abban rejlik, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény a települések megnevezéseiről szól, míg a vasútról szóló törvény más terminológiát alkalmaz” – idézte Bugár szavait a TASR.
A Szlovák Vasutak és a közlekedési minisztérium azon javaslatainak nincs értelmük, hogy a kisebbségi nyelven történő megnevezések kérdését a vasútállomásokon, illetve környékükön törvénymódosítás nélkül kell megoldani – vélte Bugár.
Szerinte a legegyszerűbb az lenne, ha egyszerre módosítanák a két törvényt, hogy összhangban legyenek, az egyik hivatkozzon a másikra. Az érintett települések polgármestereivel lefolytatott megbeszélések Révkomáromban és Kassán is megmutatták, hogy van érdeklődés a kétnyelvű megnevezések iránt – húzta alá a politikus.
Jakab Elemér, a Most-Híd parlamenti képviselője azt állította, hogy a kétnyelvű táblák mintegy 250 települést érintenének a Szlovákiában lévő majdnem 3000 település közül.
A két, ritkábban több nyelvű helységnévtáblák és középületi feliratok használata a több nemzetiség által lakott régiókban gyakorlatilag Csehszlovákia megalakulása óta (1918) politikai viták tárgyát képezik.

Szlovákiában ma a kisebbségi nyelvhasználati törvény engedélyezi a kétnyelvű településnevek és feliratok használatát azokon a településeken, ahol a kisebbségi lakosság aránya eléri legalább a 20 százalékot. A közlekedési tárca a vasúti törvény részben másként fogalmazó paragrafusaira hivatkozva eddig elutasította a kétnyelvű vasúti helységnevek és feliratok bevezetését. A probléma rendezését az idei év második felére ígérik.
A vasútállomások megnevezéseinek kétnyelvűsítéséért most folyó kampányt a szlovákiai magyar civil szervezetek indították. A mozgalomhoz csatlakozott a Magyar Közösség Pártja (MKP) és azt követően a Most-Híd párt is.

MTI, Tasr, most-hid.sk nyomán Felvidék.ma