Esterházy János március 14-én született Nyitraújlakon 112 éve. Hiába akarják még az emlékét is besározni, ember- és magyarmentő cselekedeteit a történelemből kiradírozni, hamarosan Budapesten szobrot kap. Ismerkedjenek meg az alkotókkal, kivitelezőkkel.
Esterházy János öröksége élőbb, mint valaha. Ennek bizonyítéka az a hamarosan elkészülő szobor is, ami Budapesten a XII. kerületi Gesztenyés-kertben állít végre méltó emléket a felvidéki mártír gróf kivételes személyiségének.
A tragikus sorsú gróf példaértékű tetteit – zsidók, lengyelek és magyarok százait segítette a vészkorszakban – most a március 6-án megjelent Nemzeti Könyvtár sorozat Molnár Imre: Esterházy János élete és mártírhalála című átfogó monográfiából is megismerhetjük, a nyitraújlaki gyerekkortól kezdve közéleti pályafutásán át egészen a hosszú börtönévekig.
A Szlovákiában a dokumentumok és bizonyítékok ellenére, a mai napig nem rehabilitált Esterházy János emlékét pedig más módon is őrzi majd a magyar emlékezet: egy civil egyesület és a magyar kormány összefogásának köszönhetően május 15-én, az 1942. május 15-én a zsidók deportálására vonatkozó törvény visszautasító szlovák parlamenti beszédének évfordulóján Esterházy-szobrot avatnak a XII. kerületi Gesztenyéskertben.
Pékó Zoltán, az Esterházy János Szoborért Egyesület elnöke a kezdetekről
A büszke, megtörhetetlen magyar fő és a kegyetlen fogságba belerokkant ember képét egyszerre őrző műalkotás az Esterházy János Szoborért Egyesület kezdeményezéséből született. A civil szervezet létrehozója és motorja Pékó Zoltán szinte véletlenül került kapcsolatba a már egyik fő küldetésének tartott üggyel.
„Egy kedves felvidéki, somorjai barátom, Méry Gábor kiadója, a Méry Ratio jelentette meg először Molnár Imre Esterházy-könyvét. Miután egy éjszaka alatt elolvastam, annyira megérintett ennek az embernek – akinek egyetlen bűne az volt, hogy hívő keresztény magyarnak született – az élete, küldetése, hogy azt gondoltam, itt valamit tenni kell! Nem sokkal később a nagynénémmel, Kovács Gergelyné kultúrtörténésszel létrehoztuk az említett egyesületet 14 fővel, majd döntöttünk a szobor felállításáról.
Nagy János felvidéki szobrászművészre, a Magyar Művészeti Akadémia tagjára bíztuk az elkészítést, hiszen ő akkor már húsz éve dolgozott valamilyen formában az Esterházy-gondolatvilágon” – számol be Péko Zoltán a kezdetekről. (Március 8-án az MTV Ma Reggel adásának a vendégeként is összefoglalta Esterházy jelentőségét – szerk. megj.)
A magánszemélyek és a család lengyelországi ágának adományaiból összegyűlt pénzt a kormány és a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat egészítette ki oly mértékben, hogy a tervekből ilyen rövid idő alatt valóság válhasson.
Nagy János szobrászművész húsz éve foglalkozik Esterházyval
„A változások után, amikor már lehetett Esterházyról beszélni, azonnal bekapcsolódtam a róla folyó diskurzusba, sőt a Rákóczi Szövetség által kiadott Esterházy-érmet is én készítettem el” – mondja Nagy János. Majd így folytatja: „Egyszer már nekiindultunk egy szobor felállításának: meg is terveztem egy cellasarokban álló kabátos alakot a tatai tó partjára. Valamiért aztán ez mégsem jött össze, de tovább dolgoztam a vázlatokon, különösen, hogy akkoriban volt napirenden Szlovákiában a rehabilitálásának kérdése” – erősítette meg az egyesületi elnök szavait a Párkánytól nem messze, Helembán élő Nagy János.
Esterházy példakép és szent
Esterházy egy nagyon jóképű, mondhatni, igazi magyaros svádájú úriember volt. A lánya, Malfatti Esterháty Alice érthetően így emlékszik rá, és a családdal egyetértésben eleinte így akarta megörökíteni is. De jóképű politikus sok van, nem az az érdekes. Hanem a börtönévek. Hiszen ő a szenvedések alatt lett szent ember, ott teljesedett ki. És ha reálisan akarunk ábrázolni valakit, olyankor kell, amikor kiteljesedik, amikor már megérett arra, hogy szobrot lehessen csinálni róla, hogy bekerüljön a köztudatba mint példakép – meséli Nagy János.
„Ezért akartam inkább a börtönviselt, a Gulagot megjárt, negyvenöt kilós, tüdőbajos, testileg összetört embert megformázni, aki egy katonakabátba burkolózva várja a végzetét – avat be a szoboralkotás rejtelmeibe a mester.
A szoborban a gróf szenvedése jelenik meg
Mint Nagy János mondja, a kabátos motívum nem a fantázia, hanem az annál sokkal kegyetlenebb valóság szülötte. Esterházy egyik rabtársától tudjuk ugyanis, hogy amikor marhavagonban vitték őket Szibériába, a grófot, címeres fehérneműje miatt meztelenre vetkőztették, csak egy nehéz, vastag, durva szálú katonakabátot volt rádobva.
„Ezért a szenvedést akartam jelképezni, azzal együtt, hogy az arcról látszódjon: ezt az embert nem lehet megtörni, mert szabadabb volt a rabtartóinál. A halálos ütést nem is ők, hanem az ötvenhatos forradalom bukása mérte rá. Akkor feladta, és a következő évben meghalt” – teszi hozzá Nagy János, aki szerint a gróf azonban még halálában is képes volt üzenni nekünk.
Végre rendet tenni a történelemben!
Azzal, hogy a morvaországi Mirov börtönben hunyt el, egyesítette a visegrádi négyeket: a lengyeleket, mert édesanyja révén félig lengyel volt. A cseheket, mert cseh börtönben szenvedett, valamint a magyarokat, és a lakhelyük jelenlegi nevét, Szlovákiát, mert felvidéki magyar volt.
„És amellett egy szent is, akinek a boldoggá avatási kérelme tavalyelőtt hivatalosan megtörtént. Ennek eredményétől függetlenül szeretnék majd Mirovban egy tizennégy stációból álló Esterházy-kálváriát csinálni, mert nekem és a népnek ő már most szent, akit követni kell, de nem csak megkönnyezve a sorsát, hanem a cselekedeteiben is” – beszél a terveiről Nagy János.
Kifejti: Esterházy ugyanis zokszó nélkül adta életét a magyarságért, és nem azt mondta, ha meghalok, abbahagyni, hanem éppen ellenkezőleg: hogy folyatni kell. Különösen, mert a trianoni egyezményben elfogadott törvényeket soha nem tartották be. Most sem. Nem igaz, hogy még ma is verhetnek valakit a származása miatt, és fasisztának nyilváníthatnak egy embert, aki egyedüliként a deportálások ellen szavazott! Ebben segíthet ez a szobor: végre rendet tenni a történelemben.
Hidasnémeti Máté építész a Gesztenyéskertben szoborparkot alakít ki – jelképekkel
A két méter hetven centi magas, kisméretű földhalmon lévő bronzszobor nem egymagában áll majd a Gesztenyéskertben kialakított parkrészen.
A fiatal építész, Hidasnémeti Máté tervezte meg az alak fölé magasodó kőfalat, aki szintén véletlenül – ma már tudja, inkább sorszerűen – keveredett bele a munkába.
„Balázs Attila, a hegyvidéki kulturális élet fő szervezője és a helytörténeti gyűjtemény vezetője szólt először, hogy lesz itt egy szobor, amihez műszaki segítségre lenne szükség. Mivel a munkahelyemen nagyrészt középületek tervezésén dolgozom, mindig szívesen mondok igent olyan feladatokra, amelyekben több szerepe van a léleknek, érzelmeknek, mint a profi mechanizmusoknak.
Ráadásul, ahogyan gondolkodtam Esterházy személyén, hogy az ő sorsa mit mondta az én generációmnak, nagyon gyorsan megtaláltam a párhuzamot a saját családunkban: a feleségem nagymamáját annak idején az ország összes gimnáziumából kitiltották, mert nem volt hajlandó aláírni egy körlevelet, amelyben Mindszentyt hazaárulónak minősítették. Ezzel a munkával egyúttal Mária néni előtt is szeretnék tisztelegni – mondja az építész, aki egy olyan semleges hátteret tervezett a szobor mögé, ami éppen egyszerű megmunkálatlanságában erősíti, koncentrálja Esterházy életét és személyiségét.
A durván faragott kőtömb befalazott ablakot jelképez, rajta annyi, a nagy felülettől elváló és a falazást szimbolizáló finom csiszolt kővel, ahány stációja, börtönállomása volt az ő szenvedéseinek. A fúgák közt átsejlő üvegkereszt pedig szintén jelkép: a megtörhetetlen hité.
A Nagy Jánossal való közös munka során az volt a legfontosabb célom, hogy ő elégedett legyen, azt érezze, a szobra minden értelemben méltó környezetbe kerül. Így kerültem fokozatosan kapcsolatba a területrendezéssel is. Úgy képzeltük ugyani, hogy ennek az egésznek legyen egy mikrokörnyezete, ne ússzon ott magában a zöldben, hiszen csak így tudja az idelátogatókat igazán megérinteni.
Ugyanakkor arra is figyelnem kellet, hogy egy ekkora, Budapest szívében lévő zöld felületet nem szabad csak úgy szétbombázni. Éppen ezért még az a fát is meghagytuk, ami látszólag útban van, nem beszélve arról, hogy ez a kis tengelyes megbicsaklás pontosan beleillik Esterházy folyton megbicsakló sorsába – mutat körbe a már feltöltött és a szoborra váró kis domb körül Hidasnémeti Máté.
Az éppen hogy érkező tavasz előtti szürkeségben még nem sok minden látni, nem úgy néhány hét múlva. Akkorra ugyanis már végigsétálhatunk a négy irányból a szobor felé vezető kövezett sétányokon, leülhetünk a körbe elhelyezett nyolc padra, illetve gyönyörködhetünk a hátul lévő kutyafuttatót természetes módon eltakaró vörös vesszejű som sövényben.
A szobor körül, a sétány által megteremtett ellipszisben pedig Esterházy-rózsák virágoznak majd: a nemrégiben elhunyt híres rózsanemesítő, Mák Gergely húsz évvel ezelőtt kinevelt tövei közül kerül ide kétszázötven darab.
A kivitelező: Kampfl János kőfaragó
Hogy azonban ne csak a környezet, hanem maga az emlékmű is méltóképp elkészülhessen, nagyon fontos a tervekből valóságot varázsló, gyakorlati kivitelezésben jártas mesteremberek munkája. Például a kőfaragó Kampfl Jánosé, aki a szakma egyik legjobb és legrégibb családi vállalkozását, a Hungránitot vezeti. Most pedig a befalazott börtönablakot szimbolizáló horvát kövekből kifaragott óriási kőtömb megszületését irányítja.
„A vállalkozást még a nagyapám kezdte itt Monoron, 1906-ban. Azóta az 1955-56-os évet kivéve, amikor apámat bekényszerítették egy ktsz-be, mindig magáncég voltunk” – mutat az édesapa falon függő fényképére a mester, akit nemcsak fia, Márk követett a szakmában, de e kétéves fiúunoka kezében szintén volt már véső meg kalapács.
„Mint minden más gyakorlati szakmát, ezt is így lehet a legjobban megtanulni: én magam is beálltam annak idején édesapám mellé, figyeltem, utánoztam. Mielőtt nyolcvankét éves korában meghalt volna, az udvaron, szerszámokkal a kezében, ahogyan mindig is akarta, én mint a legfiatalabb gyerek kivettem a kezéből a nehéz munkát. Gondoltam, ennyit megérdemelnek a szüleim, hogy valaki továbbvigye az életművüket, ráadásul az akkor már jó nevű cég biztos megélhetésnek tűnt” – meséli Kampfl János, nem titkolva, hogy mostanában bizony ők is nehezebb időket élnek.
A válság miatt kevesebb az épületszobrászati munka, a kész sírkövek pedig dömpingáron, konténerrel érkeznek Kínából. A mostani kőszobrászati munkáknak nem az új megrendelés, hanem annak művészi-kreatív oldala miatt örülnek: családi vállalkozásuk keze nyomát viseli például a monori Angyalos kút hatalmas, körben ornamentikával, rozettákkal és szalagokkal díszített kőtömbje, vagy a Balatonakarattya és Kenese közti Krisztus-szobor.
A kivitelező: Troznai István bronzöntő
Kampfl János mellett a kivitelezési munka másik kulcsembere a marosvásárhelyi születésű Troznai István bronzöntő: ő a felelős az óriási Esterházy-alak végső kinézetéért. A monori családi ház mellé saját kezűleg épített műhely asztalán már a katonaköpeny darabjai várnak összeforrasztásra és a végső cizellálásra.
A következő csarnokrész egyik sarkában homokkupac áll: a nagyobb részeket homokformázásos technikával, az érzékeny, karakterformákat adó felületeket pedig úgynevezett viaszveszejtéses eljárással készítik. Ez utóbbi módszerrel, a szemünk előtt születik meg a szobor feje: Troznai mester és segédje először vésőkkel bontja ki a formát, majd kefével és gépi csiszolóval bomlik ki a gótikus szentek szenvedéstörténetét magán viselő arc.
„Amit most látunk, csaknem két hónap munka eredménye, és még nincs vége. Akkor van siker, ha bejön a szobrász, és látom az arcán az őszinte mosolyt” – magyarázza a bronzöntő, aki 2001 óta vezeti a családi vállalkozást.
Ma már teljes szobor-kivitelezést is vállalnak. Egy több mint egy tonna súlyú kaposvári életfa volt eddig a legnagyobb megrendelésük, de csak érméből körül-belül kétezer darabot és számtalan portrét öntenek itt évente.
„Kis műhely a miénk, de nekem éppen a manufaktúra-jelleg, a kézműves munka érdekes ebben a szakmában, hogy ne kelljen átmennünk a pénz irányította tömeg-termelés irányába – magyarázza Troznai István, aki annyi jót kapott ettől a szakmától, hogy elmondása szerint azt csak egy módon tudja viszonozni: ha megtanítja a „műhely szagára” a fiatalokat is.
Ezt tart ingyenes nyári táborokat a Pécsi Tudományegyetem utolsó éves szobrászhallgatóinak, akik ilyenkor az udvar jobb felőli részén álló kis faházikókban laknak, amolyan mesebeli inas-legényekként.
A Gondviselés akarata
„Summázva e szobor létrejöttének a törtnet: hogy egy civil egyesület elkezd valamit, ami mögé aztán beáll a budapesti XII. kerület, a magyar állam és ezek az igazi, a régiek elhivatottságával és biztos szakmai kézzel dolgozó szakemberek, abból egy egészen csodálatos dolog rajzolódik ki – kerekíti ki végül a szobor és a park megvalósulásának történetét Hidasnémeti Máté.
Valami olyan dolog, aminek életszaga, természetes fejlődése van. Nem központi megrendelésre, hanem a Gondviselés akaratából jött létre.
Farkas Anita, Demokrata, 2013/10. nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37217,34880,33447,38386″}
