38624

Angela Merkel német kancellár, valamint Silvio Berluscino volt olasz miniszterelnök pártja a háttérből támogatja a Beneš-dekrétumokat érintő petíciós beadványt – állította Jaroslav Paška szlovák EP-képviselő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.

A beadvány – amelyet mások mellett Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke nyújtott be az Európai Parlamentnek, s amelynek tavalyi benyújtásánál jelen volt Bagó Zoltán, a Fidesz EP-képviselője is – annak a határozatnak a hatályon kívül helyezésére irányul, amelyet a szlovák parlament hozott a dekrétumok megkérdőjelezhetetlenségéről.
A pozsonyi törvényhozás, négy – a Szlovák Nemzeti Párt frakciójába tartozó – képviselő javaslata alapján, 120 igen szavazattal (a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselőinek 20 ellenszavazatával szemben) 2007-ben hagyta jóvá az 1483/2007-es számú határozatot, amely többek között rögzítette a Beneš-dekrétumokból adódó jogi és tulajdoni viszonyok megkérdőjelezhetetlenségét, érinthetetlenségét és megváltoztathatatlanságát.
A petícióról először 2012. szeptember 20-án tárgyalt az EP illetékes bizottsága, amely úgy döntött, napirenden tartja az ügyet, és Szlovákia álláspontját is kikéri a kérdésben.
A TASR közlése szerint a bizottságban a héten a szlovák kormány álláspontjának megtárgyalása került terítékre.
A szlovák politikai paletta jobb szélén elhelyezkedő, jelenleg parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) listáján az EP-be választott Paška azt hangoztatta: a petíciós bizottság koordinátorainak az ülésen prezentált nézetéből kitűnik, hogy Juhász Imre beadványát “a háttérből aktívan támogatja” Merkel és Berlusconi pártja.
A koordinátori ülésről közleményt adott ki Bagó Zoltán is, aki bejelentette, hogy a beadvány kapcsán az Európai Néppárt a következő hónapokban közmeghallgatást szervez. Ennek célja, hogy a politikai szereplők mellett a nemzetközi jogi és szakmai szervezetek is kifejthessék véleményüket a témában.
Paška – aki az EP Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) képviselői frakciójának alelnöke – a szlovák hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az ülésen annak a véleményének adott hangot, miszerint az átfogó szlovák választ követően már nincs miről tovább tárgyalni, és ezen az alapon az eljárás azonnali lezárását kérte.

{iarelatednews articleid=”35599,37502,37267,35674″}