Március 2-4. között került sor a lengyel-magyar barátságról szóló konferenciára, mely arra adott lehetőséget, hogy megismerjék a másik nemzet történetét és kultúráját, de a közös múltat is feltárta.
„Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele. Eme sorok jól kifejtik, hogy a két nemzetnek, nemcsak közös múltja van, amely egybefonódott, hanem van lehetőségük egy közös jövő megteremtésére.” jellemezte a kapcsolatokat Stanisław Worcell.
Az előadás sorozat március 2-án kezdődött a Bem József Kulturális Egyesület székhelyén. Az első előadást dr. Puskely Mária tartotta, aki az Árpád- és Anjou-kori magyar lengyel dinasztikus kapcsolatokat ismertette.
Ezt követően dr. Tadeusz Kopys mesélte el, hogy mikor alakult ki a lengyel-magyar nemzetközi kapcsolat, ami a Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc kitörésével vette kezdetét, évszázadok folyamán pedig elmélyült. 1920-as varsói csata során magyar–lengyel összefogás, közös harc figyelhető meg, amit sokáig elhallgattak, hisz tabu volt a két nemzet barátsága, mint ahogyan az is, hogy a második világháború során a magyarok segítették a lengyeleket. Az 56-os forradalom során is egyfajta segítségnyújtás figyelhető meg.
A következő előadó, prof. dr. Kapronczay Károly pedig a lengyel menekültek helyzetét mutatta be a második világháború folyamán és azt követően. Nem titok, miszerint a magyar vezetés nem kívánt belépni a háborúba, sőt a lengyelek elleni harcokban sem szerettek volna részt venni, mivel a lengyelek ügye Telekiék számára nemzeti ügy volt. Ma már tudjuk, hogy nem volt más választása Magyarországnak. De egyet megtehetett, egy igazán nemes lépést. A lengyel menekültek számára menedéket biztosított, ügyüket szociális ügyként kezelték. Jelentős részük állást is kapott, akik számára átmenetileg nem tudtak biztosítani munkát azok segélyben részesültek.
A legutolsó előadást a Bem Központban Mitrovits Miklós tartotta, az 1956-1989-es időszakot ölelte fel, hisz ettől az időszaktól kapott új erőre a két ország barátsága. Magyarország és Lengyelország is szenvedett a szocializmustól, ki akartak törni, ami csak elmélyítette kapcsolatukat, 1989-ben beköszöntött a rendszerváltás korszaka.
A résztvevőknek lehetősége nyílt látogatást tenni a Magyarországi Lengyelség Múzeumában, és a Kőbányán található a Lengyel Házban.
Március 4-én a Budapesti Corvinus Egyetemen voltak előadások, Dr. Jeszenszky Géza, a konferencia fővédnöke, Magyarország külügyminisztere volt 1990-1994 között. A Visegrádi Négyek fontosságára hívta fel figyelmet, és az együttműködés fontosságáram, hisz a stabilitás az összefogás alapköve, amely példaként szolgál számos ország számára, és talán bővíteni lehetne ezt a kört a balti államokkal és Ausztriával is.
A továbbiakban Dr. Zsinka László, Grzegorz W. Kolodko, dr. Constantinovits Milán és Piotr Wisniewski előadók beszéltek a múlt hibáiról és a jelen kiaknázatlan lehetőségeiről.
Az előadások után került sor a jelentkezéshez beadott pályaművek értékelésére és a díjak kiosztására ezt követően egy-egy lengyel és magyar diák szólalt fel, elmondta, hogy mire jutott kutatása során.
A vetélkedő, ami a hallgatói prezentáció után következett nagyon érdekesnek bizonyult, hiszen négy csoportra osztották a fiatalságot és csoportos projekttervezés vette kezdetét, ami a lengyel–magyar kapcsolatok kiszélesítésére szolgált, hisz közös intézményeket, emlékműveket, katonai csoportokat kellet létrehoznunk.
Majd mint a V4-ek képviselői üléseztek és próbálták megbeszélni a problémákat a visegrádi négyeken belül, új célok után nézni, közép-kelet-európai közösség számára közös intézményeket létrehozni.
Dolinai Zsuzsanna, Felvidék.ma
