Ez a cikk az elmúlt évtized során bármikor megszülethetett volna, aktualitásán, frissességén mit sem fog az idő múlása.
Erről a Teremtő hatalmas, változatos és állományában folyamatosan megújuló állatkertjének egyik ritka példánya gondoskodik a felvidéki Párkány városában. Nem újdonság, hogy tele van a világ szabadon kószáló elmebajosokkal. Akik pedig igen sokfélék. Vannak köztük közveszélyes eszelősök éppúgy, mint maguknak való szelíd, a légynek sem ártó futóbolondok. A „párkányi banyát” valahová a kettő közé, de az előbbihez közelebb lehetne elhelyezni, ha mindenáron rangsorolni kellene egyrészt a sérülés foka, másrészt a kártékonyság alapján.
Aki esetleg még nem hallott volna róla: arról a – sajtó számára kevéssé ismert, ám a környékbelieknek túlságosan is ismerős – párkányi nőszemélyről van szó, aki idestova tíz éve folyamatosan terrorizálja környezetét, az őrületbe kergetve szomszédait és a párkányi Kossuth utca lakóit. A sérült emberi lélek setét oldala ezerféle módját ismeri annak, hogyan lehet megkeseríteni embertársaink – és legfőképpen a szomszédok, a környezetünkben élők – életét. Lehet szemetet áthajigálni a kerítésen, a macskát a szomszéd gyerekek homokozójába szoktatni, társasházakban kellő időpontban ütvefúrni, magassarkú cipőben késő este menetgyakorlatot tartani és még sorolhatnám. De amit a párkányi nőstény farkas a szomszédai gyötrésére kitalált, az szokványosnak semmiképpen sem nevezhető: az illető hosszú éveken keresztül – mind a mai napig – minden áldott nap reggel hat és este tíz óra között az isteni Placido Domingo, a többszörös Grammy-díjas világhírű operaénekes-tenor áriáit bömbölteti, méghozzá pocsék, fülsértő minőségű hangfelvételről. A párkányi Kossuth-utcában tehát már egy évtizede minden nap ugyanaz a szertartás: reggel hatkor megjelennek a hangfalak az ablakban, majd indul az egész napos fülsértő és idegtépő koncert, hogy aztán este tízkor a „néni”, mint aki jól végezte a dolgát, beszedje a terror eszközeit. Természetesen szó sincs arról, hogy az illető Domingo mester megszállott rajongója lenne – bár a megszállottsággal éppenséggel nem áll hadilábon – egyszerű bosszúról van szó. A helyiek elmondása szerint ugyanis a kutyaugatástól kattant be s az ebkoncertre adott válaszcsapásként eszelte ki a tenor maratoni koncertjét. A lakók, a hatóságok és az önkormányzat pedig tehetetlenek: reggel hat és este tíz között mindenki azt hallgat, amit akar, ha azt a csendháborításra vonatkozó korlátokon belül teszi. Márpedig arra a párkányi terrorista kényesen ügyel, hogy Domingo e korlátokon belül recsegjen-üvöltsön. Hasztalan volt tehát minden feljelentés, amit ellene tettek az elmúlt évtized során. Ha mégis megbírságolták, azt precízen kifizette, majd a koncert tovább folytatódott.
Ha a kedves olvasó azon csodálkozik, mégis hogy lehet az ilyesmit tíz évig tűrni, nyilván nincs vele egyedül. Az ilyesmitől még a legjámborabb lélekben is előbb-utóbb eldől a borjú és… No de nem adnék ötleteket, mindenki el tudja képzelni, mit tenne az illetővel, ha a nyakát a két keze közé szoríthatná… Igen ám, csakhogy a környékbeliek jobbára idős, béketűrő emberek, akiktől távol áll a fizikai erőszak. Ami mindazonáltal két iszonyatos maflás formájában kétségkívül hathatósan és megnyugtatóan rendezhetné a problémát.
Maradtak tehát a békés eszközök: panasztétel az önkormányzatnál, aláírásgyűjtés s most legújabban egy tüntetés. Utóbbira múlt pénteken került sor a városban több száz fő részvételével, az eredmény azonban ugyanaz: a tenor-terror tovább folyik. Az indulatokról egyébként jól árulkodnak a tüntetés kapcsán az egyik bulvárlap által megszólaltatott helyiek. Az egyikük – egy idős bácsi – azt is felakasztaná, aki „elintézte” hogy az elmebajos nőt „nem lehet érinteni”, egy vendéglős a törvényhozóinkat ültetné a ház elé a koncertet hallgatni, míg a polgármester – azon túl, hogy hivatalból nem tehet semmit – sejtelmesen annyit nyilatkozott, hogy ha ő lakna ott, egy éven belül megoldotta volna. Hogy milyen módon, azt természetesen nem árulta el…
A tüntetést követő hétvégén aztán a ház előtt már hónapok óta strázsáló – és filmet forgató – fiatalok szervezésében egy daruskocsi segítségével emelkedett a levegőbe Placido Domingo amatőr tenortársa, aki ily módon egy nem mindennapi duettet énekelt a mesterrel. A rögtönzött koncert osztatlan sikert aratott az odasereglett helyiek körében: percekig tartó tapssal jutalmazták az előadót. Senki ne mondja, hogy nincs az embereknek humorérzéke Párkányban… Ám ettől még semmi sem változott, a reggeli ébresztő ária továbbra is garantált, nincs rá hatósági eszköz, hogy az ámokfutást leállítsák. Talán egy bírósági peres eljárás segíthetne, amely eredményeképpen el lehetne tiltani a joggal való visszaéléstől a nőszemélyt. És esetleg elmeorvosi vizsgálatát és kényszergyógyítását is el lehetne rendelni – bár erre már évekkel ezelőtt sort keríthettek volna. Nehéz felfogni ugyanis, hogy lehet mindezt tíz éven át kibírni. Ennyi idő alatt már egy jól szigetelt „hangversenytermet” is emelhettek volna a terror háza fölé közadakozásból, ahol aztán zavartalanul áriázhatna a nagy tenor. Akinek egyébként páratlan tehetségével, művészetével ily csúful visszaéltek.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
