A szlovák állampolgársági „ellentörvény” állampolitikai presztízskérdéssé vált, ezért a jogi megoldást politikai egyezségnek kell megelőznie, olvasható Duray Miklós jegyzetében, amelyet az EP petíciós bizottsága 2013. május 27-i strassburgi ülésének margójára írt:
Az egyik ügy a második világháború második felében egészen 1946 tavaszáig született csehszlovák elnöki rendeletekkel függ össze, amelyekből 13-14 a németekre és a magyarokra nézve a náci törvényekhez hasonlóan jogfosztó. Ma ezt jogi kérdésként kezelik és már imaszerűvé vált a meghatározás, miszerint nem hatályosak, de érvényesek. Ez jogilag igaz. Ami azt jelenti, hogy ha, mondjuk, 1947-re vonatkozóan akarok érvényt szerezni egy örökségemnek, akkor megvizsgálják, hogy én akkor milyen jogi helyzetben lehettem és az örökhagyónak milyen volt a jogi állapota. Amennyiben akárcsak egyikünkre vonatkozott pl. a 33. dekrétum, melynek alapján megfosztották a magyarokat és a németeket állampolgári jogaiktól, 2013-ban sem lehet az örökséget érvényesíteni. De ez visszamenőleg is érvényesül azokra a területekre vonatkozóan, amelyeket az 1947-es Párizsi Békeszerződés ítélt Csehszlovákia javára – noha ez jogilag is teljesen abszurd.
Az Európai Unió nagy bővítése előtt az Európai Tanács jogi bizottsága is foglalkozott ezzel a kérdéssel és 2002-ben azt az egyszerűsített döntést hozta (a „Frowein-jelentés” alapján), hogy az 1957-es Római Szerződés előtt született ügyeket nem kell tekintetbe venni a bővítéskor – tehát a diszkrimináló jogszabályok érvényességének ellenére megnyílt a zöld út Csehország és Szlovákia számára az EU-ba.
Tudatosítania kell azonban a jogászoknak is, hogy a jogfosztó dekrétumok ügye elsősorban nem jogi kérdés, noha végső soron csak jogszabállyal zárható le. Ez egy súlyos politikai kérdés, amihez máig jelentős államközi és hatalmi-csoporti érdekek kapcsolódnak. Ennek lényege leegyszerűsítve úgy határozható meg, hogy a háború alatt elkövetett gyilkosság háborús bűn, a háború után elkövetett ugyanolyan gyilkosság a demokrácia helyreállításának érdekében történt, ezért nem bűn. A második világháborúban a szövetséges hatalmak nem egyszerűen a náci Németország és szövetségesei ellen viseltek háborút, hanem az első világháborút lezáró világfelosztásnak a folytatásáért. Eszerint bűn azt terheli, aki kétségbe vonta/vonja az első világháborút lezáró hatalmi érdekviszonyok szerint kialakított állapotot. Ez a szemlélet máig érvényes, még ha a világnak az 1917-túl 1991-ig fennálló bipolaritása, meg is szűnt, ugyanis a világnak a hatalmi érdekmegosztottsága nem szűnt meg és máig létezik az a sajátos politikai nacionalizmus, ami valamikor az 1890-es években alakult ki.
A másik ügy az állampolgárság kérdése. Ez az első világháborút lezáró békerendszerrel összefüggő, közel százéves ügy. Ezúttal negyedszer gyűrűzik be mind a jogba, mind a politikába.
Amikor az állampolgárság ügye 1919-1920-ban először vált az államok közötti jogrendszer részévé, egyértelműen arról szólt, hogy a keletkező új államokban ne rendelkezhessenek állampolgári jogviszonnyal olyanok, akik a háború előtti államok maradékainak állampolgárai, tehát ebben a vonatkozásban legyen kizárva a kettős állampolgárság lehetősége. Ez állampolitikai kérdés volt, ami akkor elsősorban a történelmi Magyarországtól elcsatolt magyarokat és nem magyarokat érintette, nem csak jogilag, de érzelmileg is. Az utóbbi érintettség nyomai a mai napig fellelhetők.
Másodszor a 33. számú, 1945. augusztus 2-án meghozott csehszlovák elnöki rendelet szólt az állampolgárságról, de már nem a korábbi „kíméletességgel”, hanem jogfosztó módon. Érdekes, hogy a Szövetséges Hatalmakat ez nem zavarta: a németeket úgyis kitelepítik Németország megszállási övezeteibe, a magyarokat pedig áttelepítik Magyarországra. Ott majd rendeződnek állampolgári jogaik.
Harmadszorra az 1960-as évek elején vált témává az állampolgárság ügye az akkori kommunista államok egymás közötti viszonyában, ami a kettős állampolgárság tiltásáról megkötött kétoldalú államközi szerződésekbe torkollott. Maradványa ennek Ukrajnában lelhető fel, valamint 2002-ig Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolatban.
Negyedik begyűrűzése az államközi és az európai politikába 2003-ban kezdődött a világ magyarjai számára kiterjesztendő magyarországi állampolgárságról, az ún. kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazási kezdeményezéssel.
Ártatlanul kezdődött, de 2004-ben már ettől forrt a Kárpát-medencei magyar közvélemény, magyarországi belpolitikai válságot és egy összmagyar válságot is előidézve.
Mellőzve a politikai és államhatalmi bűnösök megnevezését (ezt annak idején több tanulmányomban és fejtegetésemben is megtettem), a szerencsétlen ügy a népszavazás elbukásával végződött. Azonban már akkor kötődött ehhez egy elhamarkodott kijelentés a korabeli magyarországi ellenzék részéről: ha kormányra kerülnek, a népszavazási kezdeményezésnek megfelelően módosítják az állampolgársági törvényt. És így lett 2010. május 26-án. A kétharmados többség körültekintés nélkül belerohant ebbe a csapdába, noha a célt sokkal finomabban is el lehetett volna érni.
Erről jut eszembe egy dalocska, amit gyermekkoromban énekelt nekem az anyám „… Agyúval lövik a cini-cinegét, cérnán táncoltatják a medvét…”
Elfelejtkeztek a „státustörvényről”, ami elég gyengére sikeredett magas rangú magyarországi kormányhivatalnokok, majd később a Magyarországgal szomszédos államok ellenállása miatt, noha nem sértett egyetlen olyan kört sem, amit az első majd a második világháborút lezáró államközi jogok rendszere rajzolt volna ki.
Az állampolgárság ügyében sokkal körültekintőbben kellett volna eljárni, hiszen ez állampolitikai kérdéseket feszeget.
A várható szlovák válasz nem maradt el, 2010. május 26-án délután elfogadta a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa az ellentörvényt, ami azóta állampolitikai presztízskérdéssé vált – tehát jogilag nem, csak politikailag oldható fel. Pontosabban a jogi megoldást politikai egyezségnek kell megelőznie. E nélkül Strassburgban sem születhet valóra váltható eredmény.
Duray Miklós, Felvidék.ma
Kapcsolódó cikk Duray Mikós honlapján: A (cseh-) szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális kollektív jogfosztottságának tablója
{iarelatednews articleid=”39838″}
