39736b

Sikerrel zárták expedíciójukat a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű projekt hegymászói, Erőss Zsolt és társai. A különítmény két tagja ugyanis május 20-án feljutott a Nepál és India határán fekvő Kancsendzönga csúcsára. A visszafelé vezető úton azonban bajba kerültek.

A hegymászócsapatból Erőss Zsolt, Jaroslav Dutka és Kiss Péter vállalkozott arra, hogy felkapaszkodjon az 8586 méteres csúcsra, segítőjük Kollár Lajos az alaptáborból rádión irányította társait. Végül a két magyar hegymászónak több mint huszonnégyórás oxigénpalack nélküli mászás után sikerült meghódítania a csúcsot, szlovák társuk ugyanis útközben feladta a küzdelmet és visszatért az alaptáborba.
A Kancsendzöngával a világ tizennégy 8000-es hegycsúcsa közül immár tizenkettőre sikerült magyar hegymászónak felkapaszkodnia. Erőss Zsolt ebből tíz csúcsot mászott meg.
Erőss Zsolték nem az előre eltervezett forgatókönyv szerint haladtak, eredetileg a 7600 méteren lévő negyedik táborból indultak volna a csúcstámadásra, előző este azonban csak 7250 méterig jutottak. Így a csúcs meghódításához további 350 méterrel kellett még megküzdeniük, ami ilyen magasságban nem elhanyogolható.
A két hegymászó ereszkedés közben el is készült az erejével. Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének közlése szerint a sikeres csúcsmászás és a huszonnégy órás mászás után a végletekig kimerült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba vannak. Kollár úgy tájékoztatott: valószínűleg mentést kell nekik szervezni az alaptáborból. Majd elárulta: Erőss Zsolttal sikerült rádiókapcsolatot létesíteni, jelenleg még mindig a 7600 méteren lévő táborba igyekeznek. Az alábbiakban Kollár Lajos bejegyzése olvasható, melyet az expedíció hivatalos honlapján tett közzé.

“Sajnos nem jó híreket kell, közöljek! Tegnap este 6 óra előtt néhány perccel megszólalt a rádió és Zsolt viccelődött: Itt a csúcs, Lalikám merre vagy? Persze, hogy a kezemben volt, egész nap el sem eresztettem.
Örömömben kétszer gratuláltam Petinek is, aki hálásan köszönte, de hideg van, és adta vissza Zsoltnak, aki megnyugtatott, hogy hosszú volt, jól elfáradtak, de rendben vannak és rögvest ereszkednek is le. (mind a hatan: ők ketten, Oscar a Spanyol, Mario az olasz és két sherpa) Nem marad idő sok fotózásra, meg köd is van!
Rendben, vigyázni lefelé és a rámpánál, majd a négyes tábor elérésénél feltétlenül rádiózzatok! Jött is a következő rádió Zsolttól 20 órakor: Lali, nagyon legyengültem, nem tudok tovább menni, Péterék előttem, lejjebb vannak 60-100 méterrel. Próbáltam fényjeleket adni, de nem ért semmit! Ennél jobban régen lepődtem meg, hiszen semmi jele nem volt a hirtelen erővesztésnek, és pont Zsoltnál.
Úgy tűnt nálam csak Zsolt lepődött meg jobban, a hangján is éreztem, hogy komoly a baj! És így maradtunk egész éjszaka, Kb. 8300 méteren, -30 fokban. Félóránként beszéltünk a rádión. Hajnal felé hívott és azt mondta, hogy kicsit összeszedte magát és elindul lassan lefelé. Örültem, mert a fagyásveszély nagy úr. Egy óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem! És úgy is volt. Peti átvette a rádiót és elmondta, hogy Zsozsó egy kicsit rossz bőrben van, de masszírozza és lassan ereszkednek lefelé! Az nagyon jó, Mi pedig Jaróval szervezzük a segítséget és a mentést.
Az érdembeli rádiólánc reggel 8 órakor indulhatott el. Érdemi Sherpát egyet sem lehetett elérni. A csoportoknak , vagy nincs rádiójuk, vagy az akku rossz, vagy egyszerűen nincs bekapcsolva!! Ezalatt Zsolték, lassan araszoltak a rámpa elejéig lefelé. Közben a kettes tábort elvitte egy lavina és a koreai csapat balesetet szenvedett. Úgy tudjuk meghalt egy koreai és a sherpája. Tehát a baj és a lehetséges mentés három felé oszlott. Közben Peti ,vagy lemaradt, vagy leelőzte Zsoltot, mert a látható képen 1 ember maradt.
Zsolt nem tudott magyarázatot adni, hiszen a beszéd is nagyon nehezére esett, de folyamatosan, lassan ereszkedett lejjebb. Egészen 8100 méterig. Ott lekuporodott és elaludt. 3 óra múlva, jól hallhatóan pihentebben és jól artikulálva hívott és elindult lefelé a négyes táborba. Közben sikerült egy 2 tagú, sherpa segítségét megnyerni (tetemes összegért), hogy érje el a négyes tábort holnap reggelre és segítse a fiúkat lejjebb ereszkedni, akár az alaptáborig. Reméljük, sikerrel !”

Egyelőre tehát ezek a legfrissebb hírek, így mi is csak annyit tehetünk hozzá: reméljük épségben sikerül lehozniuk a két bajba jutott magyar hegymászót a Kencsendzöngáról.

expedicio.hu/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39285,39743″}