39903

Több újdonsággal is találkozhatnak idén a Gombaszögi Nyári Táborba látogatók.
Hagyományteremtő jelleggel az idei táborral kezdve minden évben két szlovákiai magyar régió ingyenes hetibérletet kap. Kedveznek a kényelmesebb és családos fiataloknak is.
Idén Pozsony (összes városrésze) és a Nagymihályi járás lakói ingyenes belépőjegyet kapnak a Gombaszögi Nyári Táborba, amely július 16-án nyitja kapuit. A díjmentes heti bérletért elegendő lesz belépéskor felmutatni a lakcímet igazoló személyi igazolványt, és a jegyet minden további nélkül kézhez kaphatják. A kezdeményezés célja az, hogy a peremrégiók, a nyugati és keleti végek is aktívabban bekapcsolódjanak a felvidéki kulturális életbe és könnyebben hozzájussanak ehhez a szlovákiai magyar szórakozási és művelődési lehetőséghez. A jövőben természetesen más-más régió lakosai lesznek abban a szerencsés helyzetben, hogy ingyen és bérmentve vehetnek részt a tábor programjain.
Jegyelővétel az interneten
Már elérhető a tábor honlapján az internetes jegyelővétel, ahol kényelmesen, sorban állás nélkül megvehető a jegy, lefoglalható a szállás és biztosítható az étkezés is. Idén az interneten vásárolt jegy olcsóbb is, mint a helyszínen kifizetett, célszerű tehát online rendelni. A Pozsonyból és Nagymihályi járásból érkezők számára az irányítószám megadásával a belépőjegy ára nullázódik, természetesen a portán ugyanúgy igazolni kell majd a megadott lakhelyet.
Ebben az évben a szervezők kedvezni kívánnak a családdal érkező, illetve kényelmesebb táborlakóknak is. A kemping területén lévő faházakon kívül lehetőség lesz a faluban található panziók és kiadó szobák lefoglalására is, szintén a jegyelővételi rendszerben. Emellett kisgyermekes családok részére szánt gyermeksarok is helyet kap a tábor területén, ahol a csemeték gyermekfoglalkozásokon vehetnek részt.
Hagyományosan két útvonalon indulnak táborbuszok Nyugat-Szlovákiából, ezzel garantálva a kényelmes odaérkezést Krasznahorkára, és nem utolsó sorban biztosítva a jó hangulatot, ami ezeken a járatokon minden esetben adott. Az egyik a Somorja – Dunaszerdahely – Nagymegyer – Érsekújvár, a másik a Komárom – Párkány útvonalon közlekedik majd. A buszokra szintén az internetes jegyelővételi lapon lehet helyet foglalni, így mindent együtt, kényelmesen lehet intézni.
A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalok és barátaik legnagyobb találkozóhelye, ahol az aktuális közéleti kérdések mellett teret kap a zene, a színház és természetesen a csapatjátékok is. Sokak számára a nyár egyik legjobban várt eseményének számító tábor a krasznahorkai autókempingben valósul meg július 16. és 21. közt. Az ingyenjegyes programmal, a jegyárakkal, valamint a szállási lehetőségek kiterjesztésével és a Nyugat-Szlovákiából indított buszokkal igyekeznek a szervezők elősegíteni, hogy mindenki könnyen és egyszerűen eljuthasson Krasznahorkára, és minden évben egy felejthetetlen élménnyel legyen gazdagabb.
A Gombaszögi Nyári Táborral kapcsolatos legfrissebb információk és a részletes program megtalálható a tábor hivatalos honlapján, facebook-oldalán és a twitteren is. Aki pedig úgy dönt, hogy idén nyáron Krasznarhorka várának idillikus környezetében szeretne eltölteni egy kellemes hetet, az ne habozzon; jelezzen vissza a facebookon, és egyúttal győződjön meg arról is, hogy idén mennyi régi jó baráttal és új ismerőssel találkozhat.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39647,39633,39608″}