39935

„Otthon, amidőn valamelyikünk hosszú és magányos útra indult, öregeink azt kérdezték. Jól felöltöztél? Botod van-e? Hát éneket viszel-e magaddal?“ – szólnak Sütő András megerősítő szavai a dal fontosságáról, az énekről, amely elkísér bennünket mindennapjainkban, s vigaszt nyújt akkor is, ha bánatosak vagyunk, vagy amikor egyedül érezzük magunkat a hosszú úton. Egy biztos, az ez évi Csengő Énekszó fesztiválon résztvevő gyermek- és ifjúsági kórusok fiataljai sok szép éneket hoztak magukkal Érsekújvár városába, amely két napra idén is a zene, a kórusmuzsika és az együtt éneklés központjává változott Dél-Szlovákiában.

A háromévenként megrendezésre kerülő Csengő Énekszó fesztivál, amelyet immáron XV. alkalommal hirdetett meg 2013. május 30-31-én a Csemadok keretében működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága az újvári művelődési házban, egyúttal a kórusok minősítő versenye is. A versenyző kórusok teljesítményét a zsűri bronz-, ezüst és aranykoszorús minősítéssel értékelheti. A verseny első napján az I. (az alapiskola alsótagozatos) és a III. (középiskolás) kategória kórusainak versenye zajlott, illetve ekkor került sor az I. kategóriában versenyző kórusok eredményhirdetésére is. Másnap a II. (az alapiskola felsőtagozatos) kategóriában szereplő kórusok mérték össze tudásukat, este pedig a gálahangversennyel összekötött II. és III. kategória versenyének eredményhirdetését hallgathatta meg a lelkes közönség és a kórustagok.

Az ünnepi hangverseny előtt Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke elismerését fejezte ki a kórusmuzsika minden művelőjének és azoknak a pedagógus-karnagyoknak, akik áldozatos munkájukkal a mai nagyon nehéz körülmények között is éltetik az ifjúsági kórusmozgalmat Dél-Szlovákiában. A szervezőkkel közös munkájuknak köszönhetően nem szakadt meg a hagyomány, így ebben az évben immár 15. alkalommal kerülhetett sor ennek a rangos seregszemlének a megrendezésére. A Csemadok elnöke egyben köszönetet mondott Érsekújvár városának ki, aki újfent otthont adott a fesztiválnak. Bárdos beszédében hangsúlyozta, a felvidéki magyarság számára rendkívül fontos, hogy a kórusok sikeresen tovább tudják adni azt az értéket, amit képviselnek, a kultúrát, a dalt, s hogy a kórusmozgalomnak köszönhetően olyan kisközösségeket alkotnak, amely a mi nagy közösségünk, a felvidéki magyarság számára elengedhetetlenül fontos.

Bauer Edit európai parlamenti képviselő, a fesztivál egyik fő támogatója köszöntő beszédében köszönetet mondott minden szervezőnek a hagyomány ápolásáért, amelynek köszönhetően ismét részesei lehetünk zenei kultúránk eme rangos ünnepének, s élvezhetjük a legszebb hangszert, a tisztán csengő emberi hangot. A képviselő asszony elismeréssel szólt a résztvevő kórustagok és felkészítő tanáraik-karnagyaik hatalmas munkájáról, amelynek köszönhetően az egyes kórusok ma színpadra állhattak ezen a seregszemlén. Külön köszönetet mondott a Zenebarátok volt elnökének, Duka Zólyomi Emesének, az eseménysorozat egyik szülőanyjának és Szalay Szilviának is, aki átvette tőle a stafétabotot, mert fontos hogy ez a hagyomány, amely életünknek egy szép részét képezi, tovább éljen.

Az ünnepi műsor kedves színfoltjaként a szervezők emléklapokat adtak át mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a seregszemle létrejöttéhez, s az évek hosszú során a megvalósításukhoz. Az emléklapokat Szalay Szilvia, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társulásának elnöke nyújtotta át, többek közt Duka Zólyomi Emesének, a Társaság előző elnökének, Hritz Júliának, Dunajszky Gézának és Kazán Józsefnek a Csengő Énekszó fesztivál megrendezése során kifejtett szervezőmunkájukért; a kórusukkal a fesztiválra évek óta visszatérő sikeres karnagyoknak, Balogh Csabának, Juhász Mónikának, illetve a kassai Csengettyű Kórust 44 éve alapító Homolya Évának vagy Stirber Lajosnak, aki hosszú éveken keresztül volt résztvevője komáromi kórusával a fesztiválnak, s dalra fakasztott mindenkit, aki ott volt. De emléklapban részesültek azok a karnagyok is, akiknek áldozatos munkája nélkül elképzelhetetlen lett volna a Csengő Énekszó megrendezése 15 alkalommal és emléklapot kaptak azoknak az intézményeknek a képviselői, illetve azok a személyek is, akik az évek során hozzájárultak ahhoz, hogy a Csengő Énekszó zavartalanul megvalósulhasson.

Ezután került sor a XV. Csengő Énekszó gyermek- és ifjúsági kórusfesztiválon részt vevő kórusok kiértékelésére. Az értékelő bizottság nevében Hartyányi Judit zenepedagógus értékelte az idei fesztivel eredményeit. Az I. kategóriában versenyző kórusok közül aranykoszorús minősítésben részesült a komáromi Jókai Mór Alapiskola és a komáromi VMK Kicsinyek kórusa, valamint a szintén komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana – Kicsinyek Kórusa. Ezüstkoszorús minősítést kapott a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kicsinyek Kórusa, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola Kicsinyek Kórusa pedig bronzkoszorús minősítést szerzett.

A II. kategória részt vevő kórusai közül aranykoszorús minősítést kapott a komáromi Jókai Mór Alapiskola és a Városi Művelődési Központ Gyermekkara, amely egyben a kulturált hangzásért járó különdíjat is átvehette, aranykoszorús minősítést szerzett továbbá a Gímesei Alapiskola Gyermekkara, melynek karnagya, Varga Imre a zsűri karnagyi különdíjában részesült, az énekegyüttes pedig Karai József műveinek előadásáért vehette át a zsűri különdíját. Aranykoszorús minősítéssel jutalmazta a zsűri a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Nagyok Kórusát, amely a Medieval gloria c. kórusmű előadásáért a zsűri különdíjában részesült és aranykoszorús minősítést szerzett az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Magnificat Gyermekkara is, amely a zsűri különdíját is átvehette a szakrális művek előadásáért. Ezüstkoszorús minősítésben részesültek: a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Franz Schubert Gyermekkara és az Ipolysági Művészeti Alapiskola Kamarakórusa. Bronzkoszorús minősítést szereztek: a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola Nagyok Kórusa, a kassai Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Kórusa és a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara. A Felsőszeli Széchenyi István MTNY Alapiskola Csalogány gyermekkara a részvételért kapott oklevelet.

A III. kategóriában versenyző kórusok közül aranykoszorús minősítéssel jutalmazta a zsűri: a kassai Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola Leánykarát és a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola Primula Énekkarát, amely egyúttal a Hajnalok Völgye – kortárs különdíjban részesült. Az elismerést a Hajnalok völgye kortárs kórusfesztivál ajánlja fel annak a kórusnak, mely a zsűri megítélése szerint a legjobban interpretál mai, élő zeneszerzőtől származó kórusművet. A III. kategóriában ezüstkoszorús minősítést szerzett az Ipolysági MTNY Gimnázium Bartók Béla Ifjúsági Vegyeskara.

A Csengő Énekszó gyermek- és ifjúsági kórusfesztivál ez évi rendezvényének fő támogatói a kormányhivatal kisebbségekért felelős kormánybiztosa, az Érsekújvári Városi Hivatal, Bauer Edit európai parlamenti képviselő és Szíjjártóné Nagy Ilona voltak.

Képgalériánk itt tekinthető meg.

Felvidék.ma, Dunajszky Éva