40403

A világ labdarúgásában a nyári átigazolási időszak mindig tartogat meglepetéseket, és – nem egyszer – hatalmas őrültségeket, légből kapott híreszteléseket. Minden bizonnyal ilyen „kacsának” kellene tekintenünk az olyan híreszteléseket is, amelyek például arról szólnának, hogy a Manchester United sztárja, Wayne Rooney a pozsonyi Slovanhoz kíván szerződni.

Persze ez csak vicc, pontosabban egy játék. Talán, ha az egykor az AC Milant is megjárt üdvöskéről, az európai fociba azonban túlságosan korán beleunó Alexandre Patóról lenne szó, nem lennénk ilyen szkeptikusak (képességeit ismerve bizonyosan helyet törne magának a szlovák „nemzeti” klub tizenegyébe). Nos, Pato Slovanba szerződését már csak azért is el tudnánk képzelni, mert a fiatal játékos beceneve a mai napig is az, hogy Kacsa. Így nagybetűvel. (Pato annyit jelent: kacsa.) S valljuk meg, volt is a brazilban valami „kacsaszerű”.
De térjünk vissza a játékhoz! És ahhoz a „másik kacsához” is, hogy Wayne Rooney, a remek angol csatár a Manchesterben nyújtott idei pocsék teljesítménye után (gyakran csak a kispad szélén szotyizott) a Slovan labdarúgó csapatához szerződik. Játsszunk el a gondolattal, Önök mennyit adnának egy ilyen transzfer létrejöttéért? Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: semmenyit. És milyen igazuk van!
A szlovák Niké fogadási iroda azonban félig-meddig komolyan is eljátszott a fenti képtelenséggel.
Az ügynökség bukmékerei a nyári átigazolási izgalmakat fokozva érdekes – mondhatni merész – tippekkel jelentkeztek. Ennek eredményeképpen mától arra is lehet fogadni, hogy az egyes sztárjátékosok (Gareth Bale, Wayne Rooney, Lawandowski, C. Ronaldo, Torres, Suarez, David Villa) a nagy változásokat hozó uborkaszezonban melyik csapatba igazolhatnak. Ennek a „vad” listának az egyik legfeltűnőbb eleme a Rooney-val kapcsolatos „kacsaszerűségek”. De ez a bátor olvasót ne riassza el, tegye meg „egyesbe” az angol Slovanba igazolását, és egy euróért akár ezret is nyerhet. Mennyit!?

Felvidék.ma
Fotó: šport.sk
{iarelatednews articleid=”40356,40168,40117″}