40682

A heroinfüggők száma az utóbbi időben csökkenő tendenciát mutat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a drogfogyasztás Szlovákiában visszaszorult volna.

Heroinnal Szlovákiában egyre kevesebben élnek, derült ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ most nyilvánosságra hozott adataiból. Helyébe azonban olyan stimuláló szerek léptek, mint például a pervitín. Ezek olyan drogok, melyek a testi és a mentális funkciók átmeneti javulását eredményezik. Ám sok esetben mind a kettőt egyszerre. Ugyanakkor – a pervitínhez hasonlóan –  még mindig nagyon népszerű a marihuána.
A Központ adatai szerint a tavalyi évben 2193 drogfogyasztó szorult ellátásra, vagy keresett fel problémájával szakembert. Ez a szám a 2011-es adatok tükrében  – 120 beteggel kevesebbről van szó – némi csökkenést mutat.
Jelen statisztika arról is beszél, hogy tíz évvel ezelőtt Szlovákiában két és félszer több olyan narkomán betegről tudtak, akik elsődlegesen heroint használtak. Míg 2003-ban 1050 ilyen emberről tudott az egészségügyi központ, addig ma már „csak” 424 heroinfogyasztót tartanak nyilvántartásban. Ami azonban az említett stimuláló hatású szereket illeti, azokkal éppen fordított a helyzet. Az ilyen drogokat használók száma az elmúlt időszakban majdnem két és félszeresére nőtt (2,4x), és közük majd’ mindenki pervitínnel mérgezi magát (98 százalékuk!).
„A pervitínt használók aránya 2012-ben az ellátásra szoruló drogfogyasztók negyven százalékát tették ki” – mondta Peter Bubla, a felmérést végző egészségügyi információs központ munkatársa. A kezeltek közül 24 százaléknyian használnak heroint, mások leginkább ópiumszármazékokat, és további húsz százalékuk marihuánát – tette hozzá.
A leggyakrabban használt módszer a drogozásra az injekcióval (intravénásan), illetve a dohányzás útján történő „adagolás”.
Az összes kezelt beteg hetven százalékát a 20 és 34 év közöttiek adják. A férfiak száma ebben az életkorban messze meghaladja a nők arányát: a kezelésre szoruló fiatalok 85 százaléka férfi. A drogelvonók azonban ismernek még ennél is fiatalabb drogosokat – összesen 318 tizenkilenc év alatti függő beteget regisztráltak (közülük 18-an voltak tizennégy év alattiak!).
Több, mint hétszáz beteg (pontosan 731-en) ismerte el, hogy a 11, vagy annál is hosszabb ideje használ drogokat. A legtöbb drogos a pozsonyi (571) és a nyitrai (334) körzetből érkezik a klinikákra, a legkevesebben az eperjesi körzetből (92).

aktualne.sk/Felvidék.ma