41345

Bécsben a hagyományos megtartották a Szent István ünnepséget a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség szervezésében augusztus 24-én. A Mátyusföld szívében fekvő Felsőszeli Rozmaring Éneklőcsoportja immár az ötödik alkalommal vett részt ezen az ünnepségen.
Ebből az alkalomból több száz hívő indul zarándoklatra, hogy a Szent István Dómban a magyar szentmisén lelkileg feltöltődjön.
Elsősorban az egyházi ünnep, az államalapítóra való emlékezés, másodsorban a színes Kárpát-medencei magyar dal- és táncünnepély vonzza őket.
Az idén ismét teli autóbusszal indultak a zarándokútra Felsőszeliből. A Német Lovagrend templománál találkoztak a többi éneklő- és tánccsoporttal. Fél egykor mindegyik csoport a saját viseletében zászlókkal vonult a Szent István-dóm főbejáratához. Közben messzire hangzott a magyar ének. A felvonulók lassan elértek a főbejárathoz, majd végigvonultak a középső hajón. Az adományokat az áldásra elhelyezték a szentély lépcsőinél, majd a zászlókkal elvonultak a szentély belsejébe. A szentmisét dr. Udvardy György pécsi püspök celebrálta a vendég paptestvéreivel. Példabeszédében a hit erősségét a sziklára épített házhoz hasonlította. Miután megáldotta az adományokat, a friss kenyeret és bort, a Szent István király ereklyéjét a huszárok kíséretében átvitték a máriapócsi oltárhoz, ahol a hívek hódolatukat fejezhették ki gyertyagyújtással és imádsággal. Orgonán kísért Lévay Tibor főkántor.
A nemzeti imánk, a Himnusz éneklése után még az ősi székely himnuszt is elénekelték, majd kivonultak a székesegyházból. Az érseki palota árkádos udvarán rövid szeretetvendégség várta a zarándokokat. Közben elkezdődött a Dóm melletti téren és az érseki palota udvarán a szemet gyönyörködtető magyar dal- és táncfergeteg. Kárpátaljától kezdve erdélyi és számos magyarországi csoport vett részt az ünnepi műsorban. A Felvidékről a teljesség igénye nélkül a Galántai járásból még szerepelt a Gyékényes tánccsoport Kismácsédról, továbbá a Csallóközből Dunaszerdahelyről, Alistálról, Nyárasdról, Felsőpatonyból mutatkoztak be csoportok, s rendszeresen eljönnek a Zoboralji hagyományőrzők Gímesről, Nagycétényből, Nyitracsehiből, Nyitragesztéről, Pogrányból valamint Alsóbodokról.
Káprázatos viseletek, szép népdalok és táncok bemutatásával szinte kirajzolódott a Kárpát-medence népeinek hagyománya, őseitől örökölt népi kultúrája. Simon Ferenc esperes úr örömmel nyugtázta, hogy az idén mintegy negyven csoport jelentkezett. Az évente emelkedő tendencia arra enged következtetni, hogy államalapító királyunkra emlékezve a 21. század embere büszkén vállalja anyanyelvét, kultúráját, legyen az tánc avagy ének. A hit és a nyelv összekovácsolja az embereket.
A felsőszeli Rozmaring éneklőcsoport az évek során már több énekkarral került közelebbi ismeretségbe az ünnepség alkalmával, s nagyon jól esik újra találkozni a régi dalostársakkal.
Este fáradtan, de lelkileg megerősödve, feltöltődve utaztak haza, hogy a dolgos hétköznapok kihívásait nagyobb erővel bírják megoldani.

Mészáros Magdolna, Felvidék.ma

A zarándoklat képeit megtekinthetik ITT>>>.

{iarelatednews articleid=”41326″}