42340

A XXVII. Városi Kulturális Napok keretében került sor Pozsonyban, a ružinovi kultúrházban Zahovay Ernő szerzői estjének bemutatására Még egy tangót címmel a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából október 26-án.
Zahovay Ernő zeneszerző, zongorista 1913-ban született Párkányban. Kortársai közé tartozik például az ismert szlovák zeneszerző Gejza Dusík is. Zahovay Ernő, vagy ahogyan a párkányiak hívták Erci bácsi első szalonzenekarát még a harmincas években alapította, amellyel végigjárta Szlovákia valamennyi nagyobb városának ismert kávéházait. Ezekben az években több országos zenei pályázatot is megnyert. A szerző sikeres pályafutását a háború szakította félbe. Akkoriban még harmonikán, mandolinon meg bendzsón játszott. Mígnem Korpona előkelő kávéházában megpillantotta a nagy szárnyas zongorát, amelynek hangja teljesen lenyűgözte. Erre szokták mondani, szerelem első látásra, így a zongora lett a fiatal zenész leghűségesebb társa a háború szörnyűségei idején. „Kiskorom óta rajongok a zenéért és a hangszerekért, az életemben azonban új korszak kezdődött, mikor áttértem a zongorára, erre a sokoldalú, életemet színessé varázsoló hangszerre. Ez a hangszer végigkísért egész életemen, egészen a mai napig. Hogy milyen színes egy ilyen zongorával eltöltött élet, azt magam sem gondoltam volna. Csak, mikor elkezdtem jegyzetelni élményeimet, először csak gondolatban, akkor jöttem rá” – vallja a zeneszerző a Negyven év a zongora mellett c. könyvében.
A háború alatt játszott katonakórházakban is, hogy operettjeivel, tangóival vagy keringőivel pár boldog pillanatot lopjon a háború borzalmaitól megfáradt katonalelkekbe. A háború utáni években azután szülővárosában, Párkányban a Dunaj kávéházban játszott. Zenekart alapított és zenét szerzett, a szerzői estjei pedig felejthetetlenekké váltak. Abban az időben sokat dolgozott Melánia Olláryovával majd Hernádi Judittal, és megzenésítette Dénes György több versét is. Az akkori Csehszlovák Rádió több mint 50 szerzeményét játszotta fel. „Amíg a Duna folyó csendesen folydogált, én több mint 500 dalszöveget és 50 dalt írtam. De ez a Dunának meg se kottyan. Ő csak folyik méltóságteljesen tovább” – írta Zahovay a könyvében. 1999-ben a Szlovák Rádió kiadásában jelent meg a Még egy tangót c. CD-lemeze, amelyen Hernádi Judit három dalt énekel.
A zeneszerző születésének 100. évfordulója emlékére összeállított Még egy tangót c. szerzői esten a Zahovay zenekar előadásában halhatta a pozsonyi közönség a zeneszerző legismertebb szerzeményeit, a negyvenes, ötvenes és hatvanas évek nosztalgiát ébresztő dalait. A zeneszerző szeretett hangszerét, a zongorát a szerző lánya, a zenekar vezetője, Ferienčik Zahovay Ágnes szólaltatta meg, aki az emlékműsort is megálmodta, és barátai segítségével édesapja emlékére megvalósította. Zahovay Ernő fülbemászó dallamait Németh Imre és Keszöcze Judit szólisták előadásában élvezhette a közönség. A zenei est hatását a korabeli fotók és felvételek alapján készült vetítés is fokozta, amely a háttérben Zahovay Ernő életét és munkásságát mutatta be. A műsort színesebbé tették az egyes szerzemények közt elhangzó rövid történetek Zahovay Ernő Negyven év a zongora mellett c. könyvéből Bárdos Ágnes műsorvezető tolmácsolásában, illetve egy fiatal táncospár fellépése Tomáš Surovec klubjából.

dé, Felvidék.ma