41915

Alsósztregován megnyílt a teljesen felújított Madách-kastély, Madách Imre szülőháza október 4-én. Másnap, szombaton Csesztvén is emlékeztek. Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhely dolgozószobájában, az „Oroszlánbarlangban” született Az ember tragédiája is.
Szlovák-magyar együttműködés keretén belül már tavaly felújították Madách életének egy másik fontos színterét, a csesztvei Matényi-kúriát. A Madách életének mérföldköveiként működő helyszínek közül most a szlovákiai szülőház átadójára is sor került.
Az alsósztregovai kastélyt három év alatt újították fel az Európai Unió támogatásával, amelyet egy magyar-szlovák együttműködési projekt keretén belül valósítottak meg. A felújítás költségeihez másfél millió eurós támogatással járult hozzá az EU.
A kastély 2011. július 11. óta felújítás alatt állt. A Madách Imre életét bemutató kiállítás egy része a kastély mellett álló evangélikus templom parókiáján, valamint a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában volt mindeddig megtekinthető.
2013. január 1-jén már sor került a kastély ünnepélyes átadására, amelyen részt vett Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának vezetője, valamint Jana Motyčková, a szlovák kulturális tárca művészeti szekciójának főigazgatója.
Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója már ekkor elmondta, hogy a kastély műszaki átadása, a megvásárolt műtárgyak, bútorok elhelyezése, majd a hivatalos megnyitó követi az átadást.

A megnyitón Jarábik Gabriella, a Szlovákia Magyar Kultúra Múzeumának igazgatónője köszöntötte elsőként a jelenlévőket a Madách Napok alkalmából. Beszédében visszaidézte az elmúlt 3 év eseményeit, a 2010 októberében megindult Közös örökségünk Madách (Spoločné dedičstvo Madách) elnevezésű szlovák-magyar projektet, amelynek keretén belül már felújításra került a csesztvei Madách-kúria. Az alsósztregovai kastély átadójára idén januárban került sor, pénteken pedig a Madách életét, korát bemutató állandó kiállítás megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. Jövőre pedig Az ember tragédiáját bemutató újabb helyiségeket rendeznek majd be a kastélyban.

Az elkészült kiállítás és a közös projekt fölött szlovák és magyar szakemberek bábáskodtak. Jarábik Gabriella kiemelte a Szlovák Kulturális Minisztériumot, a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatóságát és a munkájukat már tíz éve segítő Petőfi Irodalmi Múzeumot. Bemutatta a kiállítás kurátorait, Dr. Kovács Anna irodalomtörténészt (Salgótarján), Dr. Holčik Štefan történészt (Pozsony), a látványtervezőket, Juhász Tibort (Budapest) és Koczka Istvánt (Budapest). Az igazgatónő a gondolatait Madách szellemének összekötő erejével zárta.
Praznovszky Mihály irodalomtörténész, aki a szakmai csoport vezetőjeként aktívan hozzájárult a kiállítás anyagának összeállításához is hozzájárult, nyitóbeszédében elmondta, bár Az ember tragédiája 15 színből áll, a kastély felújítása remélhetőleg véget ér a jövőre tervezett „3. felvonással”.
Kevés eredeti kiállítási tárgy kerülhetett a felújított helyiségekbe, a kiállítók azonban a hely és a kor hangulatának megteremtését helyezték a középpontba. Ezt példázza a könyvtár is, amelyet Madách fennmaradt könyvjegyzéke alapján állítottak össze. Madách több ezres könyvtárának rekonstruálásakor az antikváriumokból a Madách idején kiadott könyvekkel pótolták a hiányzó példányokat. Az egyes berendezési tárgyakat is régiségkereskedésekből szerezték be, a kastélyban készült képeknek, rajzoknak, leírásoknak megfelelően.
A ház a benne lakók személyiségének megidézésére is gondot fordított. Fráter Erzsébetet, „Lidérckét” a díszes paraván és a körülötte elhelyezett pompás, világos ruhái jelképezik, amelyek szöges ellentétben állnak Majtényi Anna puritán módon berendezett szobájával, az asztalon fekvő Bibliával…
A mostani kiállítás a Madách-kutatás két kiemelkedő alakja előtt is tisztelegni szeretne. Kerényi Ferenc irodalomtörténész előtt, valamint Balassa Géza, muzeológus előtt, aki nagy szerepet játszott a kastély 49 évvel ezelőtti első felújításába és megnyitásában.
A megnyitó után a Madách életét és munkásságát átfogó megújított kiállítás címe: „Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?”. A tárlatnyitóra a Szlovák Nemzeti Múzeum fennállásának 120. évfordulója jegyében került sor. Részletes meghívó Eseménynaptárunkban ITT>>>

***

Madách Imrére október 5-én, szombaton Magyaroszágon, a Nógrád megyei Csesztvén is emlékeztek a költő- író halálának 149. évfordulóján.
Az emléknap programja a római katolikus templomban kezdődött kora délután, ahol Palman Imre polgármesteri köszöntője után az idén 150 éves Balassagyarmati Dalegylet, majd Kocsis Dénes színművész műsorát hallhatták az emlékezők.
Ezt követően a Madách Imre Emlékházban, Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyén a Somoskői Harsona Trió adott koncertet és Praznovszky Mihály irodalomtörténész mondott ünnepi beszédet.
Kétkedő hit, könnyező gyönyör… címmel mutatták be műsorukat a Balassi Bálint Gimnázium tanulói, majd az emléknap zárásaként P. Kerner Edit Madách-díjas előadóművész mondott részleteket T. Pataki László Lidércláng című monodrámájából az emlékház pinceklubjában.

Kovács Barbara, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37575,37782,37659,35215,32186,32230,28488″}