Októberi fesztivál Losoncon néven színes program várta az érdeklődőket a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán-termében október 19-én. Megnyitották a Márai kiállítást is.
Lakatos Ferenc Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét szavalta. Fellépett a Pitypang néptáncegyüttes gyermek és nagycsoportja is. Őket kísérte a Folk LC, amely külön műsorral is várta a hallgatóságot.
A Sherly kórus és Kelemen trió dalai is felcsendültek. A Kármán Színkör Örkény egypercesekkel lepték meg a közönsége számára. „Telt hassal jobb, mint éhesen!” – tartják a szervezők, így megvendégeléssel készültek a vendégek számára. A Losonc és Vidéke Polgári Társulás megrendezésében létrejövő fesztivál fellépői a helyi CSEMADOK alapszervezet javára lemondtak a honoráriumukról. A társulás elnöke, Csúsz Péter elmondása szerint szép példája ez az összetartozásnak. (KB)
A „maroknyi losonci magyarságnak”, ahogyan ezen megnevezés többször is elhangzott ezen a rendezvényen, lett egy emlékezetes és szép napja. Köszönet érte a Kármán József Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatóságának, diákjainak és tanárainak, a Csemadok Losonci Alapszervezetének és mindazon csoportoknak, akik részt vállaltak ebben.
Szombaton ritkán telik meg az iskola Kármán terme, most megtörtént. A rendezvény apropóját az adta, hogy egy éve súlyos anyagi helyzetbe került a losonci Magyar Kulturális Központ. Ez volt a vezérfonala Galcsík Károly, a Csemadok Járási titkára és Csúsz Péter, az Alapiskola igazgatója bevezetőinek is.
Hangsúlyozottan kiemelve, hogy Losoncnak jelenleg csak két helyszíne van, ahol az itteni magyarság még találkozhat. A Kármán József Alapiskola és Óvoda valamint a Magyar Kulturális Központ. Utóbbi ez eredetileg Kiállítási Központnak tervezett téren kapott helyett. Sajnos nem kellően átgondolt tervezés, a még átgondolatlanabbul megtervezett fűtési rendszer olyan terheket rótt a Magyar Kulturális Központra, amelyet nem tudott elvállalni. A pályázati lehetőségek között nem volt olyan, amely lehetővé tette volna a központ fűtési gondjainak megoldását, így azt saját és más erőforrások, lehetőségek kihasználásával kellett megoldani.
A rendezvény megvalósítása is ezt a célt szolgálta.
Az iskolában megnyílt a „dühöngő” nevet kapott terem, ahol ugrálók, különböző tornaeszközök, labdák, súlyzók várják úgy a tanulókat, mint a felnőtteket.
A napot a „Tele hassal jobb, mint éhesen” díjtalan rendezvény zárta, ahol valóban megtelhettek a hasak, s remélhetőleg a lelkek is. Azzal a hittel és bizakodással is, hogy a rendezvénynek helyszínt adó iskola egyre erősödő és védelmező bástyájává válik a „maroknyi” losonci magyarságnak.
A résztvevők megtekinthették a Mészáros Alajos, európai parlamenti képviselő jóvoltából létrehozott Márai-
kiállítást. Az egyes állomások bemutatják az író életét, műveit. A húsz panelből álló vándorkiállítás a későbbiekben Füleken és Rimaszombatban is megtekinthetővé válik.
Márai Losoncon
Brüsszel, Kassa, Rozsnyó, Tornalja, Királyhelmec, Párkány, Martos, Komárom és néhány további város után Losoncra is eljutott a Mészáros Alajos EP-képiselő által tavaly összeállított Márai Sándor életútját és munkásságát bemutató kiállítás, amely a belsejében megszépült Kármán József Alapiskola és Óvoda emeleti részének folyosóján volt látható.
Márai Sándor Kassán született „1900 áprilisában, s vált élete során a polgári értékrend megjelenítésének reprezentatív képviselőjévé” – olvashatjuk a kiállításhoz írt megnyitó szövegében.
1939-ben írta a naplójában, amely az Ajándék a végzettől c. kötetben jelent meg: „E napokban mindenki ezekkel a szavakkal alszik el Magyarországon: Rozsnyó, Léva, Kassa, Pozsony, Ungvár, Beregszász, Nyitra, Losonc, Komárom. S minden név után, halkan, makacsan mondja a lélek: hazamenni. Szeretném, ha a nagyhatalmi konferenciák résztevői, akik egy utolsó határozattal döntenek majd a Felvidék sorsa felett, látnák az arcokat, megismernék azt, ami a lelkekben történik e héten Magyarországon és Felvidéken.”
1944 tavaszán Losoncon szemtanúja lehetet a losonci zsidóság gettóba költöztetésének. Április 13-án Leányfaluból, Balassagyarmaton keresztül érkezett Losoncra, s több hetet töltött el a városban. Valószínűleg azért jött, hogy kísérletet tegyen felesége, Lola apjának kiszabadítására a kassai gettóból. Naplójában olvashatjuk: „X. egy hete a kassai gettóban. Első három levelében pontosan leírja, mi történik egy táborban, ahol nincs víz, nincs latrina, nincsenek épületek, csak oldalfal nélküli pajták, s ahol tizenötezer embert tereltek össze öt nap alatt.
A gettókat általánosan és kötelezően megvalósítják, minden tízezernél magasabb lélekszámú magyar városban, ahová beterelik a környékbeli falvak zsidait is. Losoncon ma reggel kezdték meg az átköltöztetést. Amíg írok, ablakom előtt zörögnek a kordék, melyeken nyomorult emberek tolják szegényes, rongyos holmijukat. Úgy érzem magam, mint Josephus Flavius, mikor Titus és Vespasianus elküldték Jeruzsálem falai alá, hogy lássa és írja le Jeruzsálem pusztulását. Ha túlélem, leírom.” X-et nem tudták megmenteni. „ …deportálták Lengyelországba. A főispán, akit levélben kértem, hogy ne vigyék el a hetvenhat éves embert, hagyják a gettóban, pársoros elutasítással felelt: Azt írta, nem tehet semmit. De ha nem tehet semmit, miért nem mond le?
Egy-egy vagonban nyolcvan ember utazott, két vödör vízzel. A halálozási százalék útközben megközelíti a húszat. Egy vagon Nagyváradtól Kassáig hat napon át vándorolt. A negyven emberre vagy hat lóra méretezett vagonokban a nyolcvan ember nem tud feküdni, sem ülni.” „L. városban A. (dr. Altmann?) zsidó orvost elvitték munkatáborba, ötéves gyermekét a gettó lakosaival együtt vagonban Lengyelországba; de a rendelő helyén maradt. Az iskolatársam volt. Rendelőjét korszerűen rendezte be, röntgengéppel, elektrokardiogrammal. Mindez vidéken ritkaság. A rendelőért, a röntgengépért, a felszerelésért ketten vetélkedtek: a helybeli tisztiorvos, s egy belgyógyász. A rablók nem tudtak megegyezni. A vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan.”[Márai, 2004b, 166. o.] „Ez a kisváros büntetés. Egyenlőre szelíd büntetés. Por, jellegtelen házak, málló vakolat, s az első hőség felidézi azt a jellegzetes bűzt, mely a kanalizálatlan kisvárosok testi szaga. Ez rosszabb, mint a szegénység. Ez bugrisság.”
Puntigán József/ Felvidék.ma
Puntigán József képriportja a Képgalériánkban ITT>>> tekinthető meg.
